Azt mondta Steo, hogy hiányolja az Országgyűlés alakuló ülésére vonatkozó reflexióimat. Noha a mostoha időjárás következtében zárt körben, háromfős társaságban tartott etyeki borfesztiválunk keretében már kitárgyaltuk a témát kereszteben-hosszában, voltaképpen akár írásban is rögzíthetem a benyomásaimat.

Pénteken nagyjából real time figyeltem az eseményeket, és a következő gondolatok ötlöttek föl bennem (nem időrendi, nem is fontossági sorrendben):

1.) Vajon ki az, akit tényleg az érdekel az Országgyűlés alakuló ülésén, hogy egy bruttó 90 éves „fiatal demokrata” mit gondol a játékelméletről, valamint egy másik j betűvel kezdődő közgazdasági fogalomról (ami sajnos nem jut eszembe, pedig marhára figyeltem, legalábbis jobban, mint a közvetítés szerint a többi 385 megválasztott képviselő)? És ha az őszinte válasz erre a költői kérdésre az, amit gondolok („a kutyát sem”), akkor minek ez a komédia, ami a vélhetőleg célként kitűzött kiemelt tisztelet helyett csak megalázza szegény, jobb sorsra érdemes korelnököt?

2.) Az előző ponttól nem teljesen függetlenül, nálam a „Mesterházy Miklós” és a „Lehet a Más Politika” mindent visz.

3.) Vajon miért nem akadt egyetlen képviselőtárs sem, aki annak rendje s módja szerint akkurátusan pofán baszta volna Vona Gábort? Miként a nevezettet, őt is védte volna a mentelmi joga.

4.) Schmitt „Nyihaha” Pál vélhetőleg roppant mód meglepődött, hogy, jé, házelnöknek választották. Ezzel együtt valaki súghatott volna neki, hogy az Alkotmánynak nincs olyanja, hogy „nagy A, kis a paragrafus”.

5.) Orbán Viktornak a Nemzeti Nemtomhogyhíjják című, az ellenzéki képviselők aláírására is számot tartó nemtommije eklatáns példája annak, ami a pszichológiában „kettős kötés” ('double bind') néven ismeretes. Ennek egy köznapi példája, amit még Ranschburg Jenőtől hallottam vagy 30 éve a Családi körben: „Fiam, gyere ide egy pofonért!” – Ha a gyerek azt választja, hogy odamegy, akkor pofont kap. Ha azt, hogy nem megy oda, akkor viszont engedetlen. Amiért pedig minimum egy pofon jár. Ügyes.

6.) Fent nevezett Orbán Viktor kijelentette, hogy miként a nacionalista aranyhal, „minden magyar ember” kívánságát teljesíteni fogja. Kevéssé szofisztikált (ugyanis 0 sec átgondolás után, tökéletesen spontán módon tett) reakcióm erre – nekem, mint magyar embernek – a következő, csodákozó kérdés volt: – Hogyhogy? Elmész a picsába?

7.) A köztársasági álnok elnök nem azért kapja a fizetését az én adómból, hogy a Parlamentben azon magánvéleményét fejtegesse, hogy szerinte melyik párt kapja be (akkor sem, ha ebben véltlenül egyetértünk), és hogy melyik pártnak hurrá (akkor sem, ha történetesen ebben is egyetértünk). És ha ez utóbbi párt nem veszi észre és nem reagál arra, hogy az elnök úr ilyen fajta támogatása műfaját és kontextusát tekintve enyhén szólva is zsenánt – hát, akkor annyira már nem is hurrá.

Címkék: Politika

---