Bayer Zsolt egy nagyinterjúban megingathatatlan pártfegyelemmel hozza az aktuális papírformát: hosszasan beszél középre, bűnbánatot tart a „félreértelmezett” mondatai miatt, és egyszerre több szólamban magyarázza, hogy ő aztán olyannyira nem szélsőséges, hogy csak na.

Ezt az interjút olvasva jutottak eszembe az ún. oltáros papok.

De mi fán terem egyáltalán az „oltáros pap”? A Magyar Katolikus Lexikon szerint „régebben egy meghatározott oltárnál miséző pap, aki az oltár javadalmából élt, s lelkipásztori hivatalt nem töltött be”. Mit jelent ez magyarul? A következőt.

Európában a reneszánsz előtt a tudás őrzője és továbbadója az egyház volt. A legműveltebb emberek többsége egyszersmind felszentelt pap is volt. Fordítva: aki eljutott odáig, hogy pappá szenteljék, az időközben meglehetős jártasságra tett szert az egyházi és világi tudományokban. Az egyház bevételi forrása (túl az egyházi adón) azonban nem a papjai műveltsége volt, hanem a papi tevékenysége, nevezetesen a misézés. Aki misét akar mondatni a húsz éve elhunyt Lujza néni lelki üdvéért, az perkál. Csakhogy kell valaki, aki ezt a misét érvényesen be is mutatja. Márpedig több volt a néhai Lujza néni, mint a kiművelt pap. Megoldás?

Nosza, szenteljünk pappá olyanokat is, nagy mennyiségben, akik annyira nem műveltek. Konkrétan olyan embereket, akik semmilyen tudományos vagy teológiai képzésben nem részesültek, alkalmasint funkcionális analfabéták, de egy rájuk bízott szöveget be tudnak magolni, és – miseruhába öltöztetett papagájként – azt naponta (f)el tudják mondani a templom egyik mellékoltáránál. Emellett semmi egyebet nem csinálnak: nem gyóntatnak, nem prédikálnak, nem keresztelnek, nem temetnek, nem vezetnek anyakönyvet, nem igazgatnak egyházközséget – egyszerűen azért, mert túl hülyék ahhoz, hogy ilyen intellektuális feladatokat rájuk lehessen bízni.

Tehát miséznek (nagyobb templomokban előfordult, hogy a főhajóban mondott nagymisével egyidejűleg több mellékoltárnál párhuzamosan nyomták az ipart az oltáros papok, csöndesen, magukban mondva a mise szövegét, hívek nélkül; közben a kispadon már melegítettek a következő papok, várva, hogy megüresedjen valamelyik oltár), a misepénz egy részét pedig megkapják ők maguk zsebbe, a többi megy az egyháznak.

Ez jutott eszembe a Bayer-interjú kapcsán, mégpedig akkor, amikor Semjén Zsoltról, pontosabban az ő hirtelen megtéréséről beszélt. Elmondta, hogy micsoda partyarcok – „ricsés csávók” – voltak ők ketten gimnáziumban, és hogy a Semjén Zsozsóéknál (aki azóta doktori címet szerzett, tudjukhogyan) micsoda bulikat tartottak rendszeresen. Aztán jött 1981 nyara.

„Szeptemberben ismét irány a Semjén-lakás, és azt láttuk, hogy a szobája kiürítve, a fal hófehérre meszelve, a teljes berendezés egy íróasztal, egy ágy, fölötte feszület.”

Mint egy szerzetesi cella, tényleg. Még egyszer: íróasztal, ágy, feszület.

Teccikérteni, ugye?

Könyvespolc sehol.

Címkék: Politika, Vallás

---