Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...
Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005) |
szerda, november 11, 2015
19:33 Betegvisszajelzés Feladó: Birtalan Balázs Tárgy: Betegvisszajelzés Küldés: 2015. november 10. kedd, 22:05 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
Prof. Dr. Bedros J.
Róbert
főigazgató főorvos,
főtanácsos
Németh Piroska
ápolási menedzser,
ápolási igazgató
Tisztelt
Kórházvezetőség!
Engedjék meg, hogy a Szent Imre Kórház immáron régi
betegeként rövid visszajelzést adjak betegségem eddigi történetéről és
tapasztalatairól.
Amikor 2013. május 6-án, a kolonoszkópia
eredményeképpen közölték velem, hogy nagy valószínűséggel vastagbélrákom van,
abban a pillanatban tisztában voltam vele, hogy a rokonoktól, barátoktól és
ismerősöktől hatalmas mennyiségben számíthatok majd kéretlen jó tanácsokra,
ötletekre, alternatív gyógymódokra vonatkozó javaslatokra stb. És azt is
tudtam, hogy ezzel kapcsolatban ott és akkor meg kell hoznom egy döntést:
betegségem kezelése során meg fogok-e bízni az orvosaimban – vagy nem. Harmadik
lehetőség nincs. Én aznap úgy döntöttem, hogy a legracionálisabb döntés, ha
látatlanban bizalmat szavazok az engem majdan kezelő egészségügyi dolgozóknak;
azt megvonni majd ráérek akkor, ha erre esetleg alapos okom lesz.
Szeretném leszögezni, hogy két és fél évvel ezelőtti
döntésemet mindmáig jónak tartom, és nem volt okom annak felülbírálására.
A diagnózis után gördülékenyen zajlottak a további
vizsgálatok, és a – vártnál komplikáltabb és hosszabb – műtétre gyorsan sor
került, abból problémamentesen fölépültem. Majd mire észbe kaptam, már túl is
voltam az Onkológiai Bizottság ülésén, és elkezdődött az adjuváns kemoterápia.
Nagyon gyorsan világossá vált számomra, hogy egy
igazán hatékonyan együtt dolgozó csapathoz vetett a sorsom. Mivel én is ebben
az országban élek, elég sok szörnyű beszámolót hallok a környezetemben
rendelőkben és kórházakban átélt rémséges és megalázó élményekről. Kicsit talán
bizarr, hogy progrediáló máj-, tüdő- és nyirokcsomó metasztázisokkal ilyet
mondok – de kifejezetten szerencsésnek tartom magam, hogy erre az osztályra
kerültem. Látom, tapasztalom a forráshiánnyal való küszködést, átélem a hosszú
várakozási időket – de tudom, hogy ezek olyan adottságok, amelyek függetlenek a
személyzet hozzáállásától. És ami ez utóbbit, a hozzáállást illeti, arról csak
a legjobbakat tudom elmondani.
Mind az orvosok, mind az ápolók figyelmesek és
segítőkészek; határozottak, de a lehetőségekhez mérten rugalmasak. Rendkívül
pozitív tapasztalat számomra, hogy a nyilvánvaló túlterheltség dacára minden
kezelés során jut rám annyi idő, hogy kérdéseimre, aggályaimra barátságos,
kielégítő választ kapjak. Nagyon hálás vagyok azért, hogy nyoma sincs tudálékos
lekezelésnek: partnerszámba vesznek, és sem hurráoptimista, sem katasztrofizáló
jövőképekkel nem traktálnak. Amíg a gyógyulás volt a kitűzött cél, arra nézve
kaptam sok bátorító szót, főleg a kezelőorvosomtól, de nemcsak tőle, hanem
bárkitől, akivel helyettesítések, szabadságok során összehozott a sors. Az utóbbi
időben, amióta egyre valószínűbb, hogy nem fogok meggyógyulni, ugyancsak
tapintattal és jóindulatúan viselkednek velem; orvosok és ápolók egyaránt azon
vannak, hogy javítsák az életminőségemet. A mosoly, az arrogancia hiánya, a
közvetlen hangnem nagyon sokat segít a megpróbáltatások elviselésében.
Nem értek hozzá, csak feltételezem, hogy a gyógyulási
arányt, és ebből adódóan a betegek és hozzátartozók elégedettségét tekintve az
onkológia nem tartozik a "sikerágazatok" közé. Ezért is tartom
fontosnak, hogy ezt a visszajelzést elküldjem a kórház tisztelt Vezetőségének:
ezek egy elégedett betegük sorai, aki – a kezelése kimenetelétől függetlenül –
fenntartás nélküli köszönettel tartozik a Szent Imre Kórház Onkológiai Profilja
minden munkatársának.
Üdvözlettel:
Birtalan
Balázs
Címkék: Kapcsolatok, Szomatik, Világ+ember |
|
látogató 2005. január 10-e óta |