Kacsa ugyan, mégis igaz
Hogy lehet ez? Nagyon egyszerű filozófiai levezetéssel igazolható.
Bő egy hónapja írtam a metafizikai léthatározmányok felcserélhetőségéről, amely szerint „a lét, az egység, az igazság, a jóság és a szépség egymással felcserélhető fogalmak.” Vagyis ha egy létezőről az egyik állítható, akkor – a saját léttökéletességi módjának megfelelően – állítható róla a többi is.
Tehát ha a kacsa jó, akkor igaz is. A jóság ténye pedig a posteriori bizonyított: a szombati ebéd (kb. este 6 óra) után órákig nyalogattuk a szánkat, és emlegettük ábrándatos tekintettel, hogy „ugye, milyen jó volt?!”
Q.E.D.
Továbbá az idézőjeles felkiáltás extrapolálható az egész hétvégére. A Szokásos Eljárás nevű állat a következő:
Beszélgesd át a péntek éjszakát, hajnali akármeddig. Szombaton kelj fel déli 12-kor. Ess kétségbe, hogy itt a hétvége, üres a hűtő, késő van, mindjárt zárnak a csarnok. (Lám csak: automatikus pluralis is létezik, nem csak automatikus accusativus, mint a „Sezretem a sajt” jellegű mondatokban.) Nézzél annyira bárgyún és álmosan, hogy a párod megértse: ha a te akciókészségeden múlik, akkor legfeljebb netes pizzára számíthattok, két napon keresztül, úgyhogy legkisebb rosszként inkább ő rohan el vásárolni. Szállítson haza 4 db gyönyörű kacsacombot, 2 kg krumplit meg 1 fej vöröskáposztát. A kacsát fűszerezd be sóval, majorannával, borssal, tedd tepsibe, locsold meg vörösborral, és alacsony hőfokon, fólia alatt párold úgy két órán keresztül, a mellé vágott hagyma-, fokhagyma-, szalonna- és almadarabok társaságában. A vége felé kezdd el öntözni a zsírjával, majd vedd le a fóliát, és egy másik tepsiben süsd pirosra. Időközben készítsd el a dinsztelt káposztát római köménnyel, valamint a krumplipürét kacsazsírral és laktózmentes tejjel (mármint ha laktózérzékeny vagy). A hússal együtt párolt, fent felsorolt finomságokat turmixold le, és kacsazsírban főzd össze szósszá. Vedd rá a párodat, hogy készítse el a világra szóló hagymaleveseinek egyikét (azon aggódva, hogy kevész lesz az étel), majd ebédeljetek meg (kezdve egy kupcia pálinkával, bevégezve a sütéshez föl nem használt vörösborral). Legyél rosszul (mivel az elfogyasztott étel mennyisége nemcsak hogy elég, de jelentősen több is, mint amennyit a józan ész diktálna; de hát otthagyni, hát azt ugye mégsem!), aztán állj rá a mérlegre, és fakadj könnyekre, vigasztalhatatlanul.
Másnap adj elő valami hasonlót rántott csirkecombbal, este pedig, az obligát hétvégi fagyizásból és a Duna- (amelyről 14 évvel a környékre költözésed után tudod meg, hogy gyalog kényelmesen elérhető, csak megfelelő partner és motiváció szükséges hozzá) -partig (-on) való hosszú sétálásól visszatérve, az Egy indián párizsban c. film nézése közben fogyaszd el a szombati kacsa zsírját friss fehér kenyérrel és lesózott lilahagymával.
Ha mindemellett még arra a tudásra is szert teszel időközben, hogy mi a lényegi különbség a „kommuna” és a ”törzs” fogalma közt – akkor tényleg csaknem minden lehetségeset kihoztál a hétvégédből. Már csak annyi dolgod van, hogy hétfőn leblogold az egészet (mármint azt, ami publikus belőle).
Illetve már ennyi sincs.
Címkék: Agymenés, Film, Gasztro, Kapcsolatok, Súlyos