Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

hétfő, november 12, 2007
17:27
 
A napfény utóíze


Az ősi napfény utolsó óráiAzt írtam a minap Az ősi napfény utolsó órái c. könyvről szóló posztom végén:

„Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Thom Hartmann által mutatott konkrét út mennyiben hasonlít (és mennyiben különbözik) ahhoz/attól, amit Daniel Quinn A civilizáción túl – Az emberiség következő nagy kalandja c. könyvében felvázol. Majd beszámolok róla.”

Jelentem: befejeztem a könyvet. Összegzésként elmondható: a Hartmann-féle út lényegében nem különbözik a Quinn-félétől, már csak azért sem, mert Quinn az egyik fő forrása. Úgyhogy Izmael-fanoknak bízvást tudom ajánlani a könyvet, azzal a megjegyzéssel, hogy a stílusa érezhetően más. Quinn könyvei szerintem higgadtabbak, elmélkedőbbek, nagyobb hullámokban hömpölyögnek, a fő hajtóerejük a gondolat. Az Ősi napfény lényegesen több adatot tartalmaz, ugyanakkor az az érzésem, Hartmann valamivel bulvárosbban bánik az anyaggal, az egész valahogy amerikaibb. Ez alatt nem azt értem, hogy híg, súlytalan és szirupos – csak talán valamivel több benne az érzelmi bevonódás, legyen szó kétségbe ejtő vagy épp lelkesítő gondolatokról. Több benne a felszólító mondat, s ettől egyfelől konkrétabb, fogyaszthatóbb, földön járóbb, mint Quinn könyvei, valószínűleg több ember tud vele mit kezdeni (talán olyanok is, akiknek nem az absztakció a legerősebb oldaluk) – másfelől... ugyanez, csak negatív előjellel.

Másképp fogalmazok: aki az Izmaelt (és folytatásait) éppen azért szerette, mert a „Hogyan lettek ilyenek a dolgok?” kérdésre olyan (filozófiai igényű, mégis konkrét) választ kapott, amely teljesen le van választva az aktuálpolitikától (és általában: érvényességének hatóköre nem egy-két évtized, hanem a földi élet történetének egésze) – az, ha nem is fog csalódni a Hartmann-könyvben, valószínűleg hiányolni fogja ezt az érezhetően kiérlelt emelkedettséget. Akit azonban éppen hogy idegesített Quinn könyveiben (és főleg a magyarul hozzáférhető Izmaelben) ez a fajta absztrakció, az, hogy nem kap kézzel fogható, pragmatikus válszt arra a teljesen jogos kérdésére, hogy „Ez mind szép, de akkor én mi a faszt csináljak holnaptól?” – az jó eséllyel fogja úgy érezni, hogy az Ősi napfény által felkínált út számára járhatóbb.

Holott ezek szubjektív szempontok, mondhatnám: érzékcsalódások. Hiszen mind Quinn, mind Hartmann tisztán rámutat arra, hogy az életnek nincs egyetlen helyes útja. Nincsen kizárólagos érvényességű válasz arra a kérdésre, hogy „Hogyan kell élnie az embernek”. Nincs. És ha valaki ezt az egy dolgot megérti, hogy a pontosan azért lettek ilyenek a dolgok, mert tízezer éve, az akkor élt száz meg ezer törzs egyikében felbukkant egy olyan (mindaddig ismeretlen) mém, amely azt mondja, hogy az életnek igenis van egyetlen helyes útja – ha valaki ezt egyszer valóban megérti, az többé nem fog vágyni egyetemes érvényű kinyilatkoztatásra arról, hogy mi is a „helyes” életforma a homo sapiens számára.

Maga az a fogalom, hogy „helyes” – röhejes. (Bocsánat...) Szóval nem röhejes ugyan, csak épp értelmezehtetlen. Nemcsak az Erőszakmentes kommunikáció, hanem az evolúció szókincsében sem szerepel ilyen szó. (Érdekes egybeesése ez az érdeklődési területeimnek!)

Az evolúció (értsd: a természetes szelekció) nem a „jó”-t választja el a „rossz”-tól, nem a „tökéletes”-t a „tökéletlen”-től, hanem a működőképest a működésképtelentől. Azt, hogy egy adott faj számára egy adott létforma (egy adott ökológiai korszakban) működésképtelen volt, onnan tudjuk, hogy az illető faj ma egyszerűen nincs itt. Ha az illető faj az adott létformában itt van (százezer, alkalmasint millió évek óta), akkor azt ugyan nem tudjuk meg e tényből, hogy ez a létforma „helyes”-e – azt azonban világosan megtudjuk, hogy működőképes. Ha pedig egy faj egy adott létformában élve nagy léptekkel halad azon az úton, amelynek közeli végén saját létfeltételeinek megszüntetésével (és így önmaga pusztulásával) találkozik, az megint nem árul el semmit e létforma helyességéről vagy helytelenségéről, ugyanakkor erősen valószínűsíti, hogy e létforma (az adott faj számára, az adott környezeti feltételek mellett) működésképtelen.

Az emberiség történelmének hárommillió (ebből a homo sapiens kb. kétszázezer) esztendeje arról tanúskodik, hogy az emberek alapvetően kétféle létformát próbáltak ki: az egyik az, amit törzs névvel illethetünk, a másik az, amit Quinn civilizáció, Hartmann városállam néven nevez. Utóbbi elnevezésben a „város” kitétel nem a méretet határozza meg, hanem az alapvető struktúrát, s ilyen speciális értelemben tekinthető „városállamnak” pl. az Amerikai Egyesült Államok. Quinn – amint ezt már sokszor írtam – e két különböző létformára a Meghagyó és az Elvevő kifejezéseket használja, utalva arra, hogy az emberi élet irányítása „meg van hagyva” a természet vagy Isten vagy az istenek kezében, vagy „el van véve” onnan. Mi a köznapi szóhasználatban, ahogy erre Quinn alábbi idézete rámutat, ugyancsak megtesszük ezt a különbséget:

„– Tehát a továbbiakban a ti kultúrátok embereit Elvevőknek, minden más kultúra embereit pedig Meghagyóknak fogom nevezni.
Hümmögtem. – Van egy kis gondom.
– Mondd.
– Nem értem, hogyan foglalhatod az összes többi embert egyetlen ilyen kategóriába.
– Ti is ugyanezt teszitek, azzal a különbséggel, hogy ti két súlyosan terhelt meghatározást használtok ezek helyett a viszonylag semlegesek helyett. Ti önmagatokat civilizáltnak hívjátok, mindenki mást pedig primitívnek. Egyetemesen megegyeztek ezekben a meghatározásokban, olyan értelemben, hogy a londoni, párizsi, bagdadi, szöuli, detroiti, Buenos Aires-i, torontói emberek mind tudják azt, hogy – bármi más válassza is el őket – egységesek abban, hogy civilizáltak, és különböznek az egész világban elszórt kőkorszaki népektől; elgondolkodhatsz rajta, és felismerheted, hogy bármi legyen is a különbség közöttük, ezek a kőkorszaki népek hasonló módon egységesek abban, hogy primitívek.”


Thom Hartmann a költői és a minősítő elnevezések helyett egyszerű leíró szavakat használ, s ilyen értelemben beszél idősebb típusú és fiatalabb típusú kultúrákról. Az elnevezés azonban nem érinti a lényeget. Ha nagyvonalúan eltekintünk a homo történetének első, több mint két és fél millió éves történetétől, és csupán a homo sapiens (vagyis önmagunk) által abszolvált kétszázezer évet tekintjük, akkor is világosak az arányok. Tegyünk magunk elé egy 1 méteres mérőszalagot, satírozzunk be rajta 5 centit a végén: ezek vagyunk mi, „civilizáltak”. A többi 95 (valamint ugyanezen 5 cm is!) a „primitívek”

Meghagyók és Elvevők a történelemben

Két dolgot érdemes észrevenni; ezeket már (reményeim szerint sokszor, aggodalmam szerint nem elégszer) írtam:

1.) Az, hogy „törzsben élni”, nem „az élet egyetlen helyes útja”. Arra, hogy a törzs működőképes szerveződési forma a homo sapiens számára, 200 ezer évnyi adat áll rendelkezésünkre. Azonban ezek egyike sem utal „egyetlen helyes útra”. A törzs fogalmának kiterjedési köre sok ezer (alkalmasint sok tíz- vagy százezer) különböző kultúrát, életmódot, vallást, értékrendet lefed. A definíciójához (ha tetszik: tartalmi körének meghatározásához) pedig elég néhány egyszerű állítás ember- és világképről. Ugyanakkor határozottan rá lehet mutatni arra, ha egy konrét szerveződési forma kilót ebből a (nagyon is szellősen fogalmazott) definícióból. (Ugyanúgy, mint mondjuk a „jármű”fogalmánál: világos, hogy definíció szerint adott kontextusban beleférhet a jármű kategóriájába az „elefánt”, a ”Trabant” meg az „űrhajó” is, de egyértelmű, hogy a szokásos definíció alapján a „mateklecke” vagy az „állatkert” nem jármű.)

A második szempont, amit nem lehét elégszer ismételni:

2.) A törzs definíciójában nem szerepel utalás a következő lista elemeire:

  • barlang
  • dárda/lándzsa/nyíl...
  • fűszoknya/tolldísz/átfúrt fülek és ajkak
  • sámán/táltos/varázsló/...
  • vadászás-gyűjtögetés
  • tűz körüli ugrálás
  • éhezés
  • emberevés
  • írástudatlanság
  • ...meg még egy csomó más sem.


Hogy mégis melyek azok a tulajdonságok, amelyek definiálják a törzset, mint a (tapasztalatok szerint) homo sapiens számára működőképes létformát – erről majd legközelebb, mert Tominak egy órája mondtam azt, hogy tíz perc múlva indulok haza, úgyhogy lassan aktuális...

Címkék: ,


Hozzászólások:


tetszett (megérintett?) ez a könyvismertető. azt hiszem praktikusan jó dolog, h ugyanazon tőről fakadó mondókát különféle megfogalmazásban is elővezetnek emberek, több fülhöz érhet el így a mondanivaló

egy apró mellékszál ragadott ebből az "ismertetőből" meg. ez a törzsiség. tényleg, nagyon automatikusan odaképzeljük ezt, h emberevés, barlangban fázás-éhezés, mindeközben úgymond "civlizált" életünkben is mennyire erős és primer a "törzsi"-nek nyugodtan nevezhető (ezt elég sok "kultúrantropológus" meg is teszi) viszony: szabadidős klubok, baráti körök, munkahelyi "klikkek" / "kollektívák" stb. és ezeket azért a legtöbben milyen nagyra tartjuk

(elnézést a sok idézőjelért, nem irónia, a szóhasználati bizonytalanságom és elnagyoltságom kifejezése)



Thom Hartmann gazdag írói múlttal rendelkezik. Itt van a honlapja: http://www.thomhartmann.com/

Továbbá szeretném a téma kapcsán megjegyezni, hogy a "nomád" szó is különösen terhelt és hajlamosak vagyunk automatikusan valami "primitívvel", alsóbbrendüvel azonosítani. Holott ha visszatekintünk az újkor hajnalára és Amerika úgymond meghódítására, akkor pl. az irokézek szempontjából, a betelepülö fehérek voltak az ultimatív nomádok, és primítívek, akik tömegesen ömlöttek át az óceánon, vonultak keresztül-kasul az új kontinenesen, hol itt, hol ott letelepedve, minduntalanul brutalitást, káoszt és betegségeket terjesztve.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta