Birtalan Balázs naplója: Széljegyzetek Dumbledore-hoz

Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” – Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szerda, november 14, 2007
10:12

Széljegyzetek Dumbledore-hoz

[SPOILER!]

Olvasgatom az egyik magyar Harry Potter-oldal, a Lumos.hu fórumát, amely külön topicban foglalkozik Dumbledore-ral. Mind a hozzászólók, mind a hozzászólások nagyon vegyesek. Félanalfabéta tinilányok és -fiúk, harcedzett bölcsészek, kereszténygyanús konzervatívok, fásult hedonisták írnak; megtalálhatóak az unalmas sztereotípiák, az egypontnullás buzizás, a szabad szerelem dicsőítése, a viktoriánus elpirulás és megbotránkozás – szóval elég nagy a merítés.

Érdekes, hogy – noha Dumbledore az első pillanattól főszereplője a Harry Potter-sorozatnak – az ő személyét taglaló topic nem évekkel ezelőtt jött létre, még csak nem is hónapokkal ezelőtt (mondjuk a 7. kötet megjelenése után, mint a Piton-topic), hanem csak a legutóbbi időben, amikor Rowling bejelentette, hogy Dumbledore meleg. Eddig is sok kérdés fölmerült-fölmerülhetett vele kapcsolatban, de most (most!) hirtelen az érdeklődés fókuszába került.

Ha keresem, hogy van-e valamilyen eredője vagy közös nevezője a sok és sokféle hozzászólásnak, akkor azt találom, hogy van, ez pedig a zavar. És sietek hozzátenni, hogy ez a zavar szerintem elsősorban nem a homoszexualitásnak szól, hanem mélyebb, általánosabb.

Lehet, hogy túldimenzionálom a dolgot, de én a következőre gondolok. Ahogy Dumbledore az első kötet első lapjain megjelenik a semmiből éjnek idején egy elhagyott utcán, talárban és süvegben, a hosszú, ősz hajával és szakállával – ezzel a klasszikus varázslófigura lép elénk. Az, akit gyerekkorunk óta ismerünk a tündérmesékből, rajzfilmekből – és nem mellesleg az álmainkból. Aztán találkozunk még egy rakás más varázslóval és boszorkánnyal (nyilván: hiszen róluk szól a sorozat), meg is szokjuk gyorsan a (jelen)létüket, és megszokjuk a gyarlóságaikat is. Kiderül, hogy pontosan ugyanolyan fafejűek, esendők, szűkkeblűek, mint a muglik: mint mi magunk. Többek között ezzel magyarázható az egész Harry Potter-sorozat sikere: hiába van áthelyezve a varázsvilágba: attól még rólunk szól. A mi személyünkről, a mi világunkról. Van benne szerelem és halál, intrika és csalódás, örök harag és kibékülés, betegség és háború – vagyis mindaz, ami úgy általában témája az életnek és irodalomnak, a „magas” irodalomtól egészen a szappanoperákig.

Dumbledore azonban mindebből kimarad. Kezdettől fogva úgy jelenik meg, mint aki fölötte van mindezen emberi (ami az Elvevő-mitológiában egyenlő azzal, hogy gyarló) történéseknek. A könyvek utolsó húsz-harminc oldalán mindent elmagyaráz és mindent megold, ahogy az a klasszikus krimikben szokás; deus ex machina módjára jelenik meg, és állítja vissza a békét, a derűt: a kozmosz megroppant harmóniáját.

Belekapaszkodva a fenti kifejezésbe: az „ex machina” üzemmód talán másodlagos is: egyszerű mesekellék, mint a varázspálca meg a sárkány. Ennél sokkal fontosabb a „deus” kitétel. Dumbledore alakja iszonyatos erővel szólítja meg az olvasó tudattalanjában azt az archetípust, amelyet Jung úgy nevez: a bölcs öreg, és aki/amely részben – a fehér szakállával, az állandó, láthatatlan jelenlétével – az Atyaisten archetipikus szimbóluma is.

Fogalomtisztázás: az archetípus (magyarul őskép a kollektív tudattalan része, következésképpen ami az Isten archetípusát illeti, teljesen irreleváns, hogy az egyénnek (az egyszeri olvasónak) mi a személyes állásfoglalása abban a kérdésben, hogy Isten létezik-e vagy sem, és ha történetesen létezik, akkor épp milyennek gondolja/hiszi.

Kezdettől így jelenik meg Dumbledore: bölcs, mindentudó és mindenható (és nem lehet elégszer hangsúlyozni: hosszú, fehér szakálla van). Kezdettől – de nem mindvégig. A sorozatból az első három kötet klasszikus meseregény. A végén, ahogy írtam, a Nagy Megmagyarázással. Nagy Megmagyarázás a negyedik és ötödik kötet végén is van. Azonban a negyedik rész végén, ha egy pillanatra hátralépünk a sztori sodró lendületétől, felfigyelhetünk valamire. Az, hogy Voldemort visszatér, dramaturgiailag még nem lenne tragédia: csupán bevezetés a következő kötetekhez. Azonban történik egy jóvátehetetlen kár: a kedves, barátságos, rokonszenves, minden szempontból vétlen és kívülálló fiú, Cedric Diggory meghal, fölöslegesen és visszafordíthatatlanul.

És ez dermesztő. Ilyesmihez nem szoktunk hozzá a tündérmesékben. Kulcsfigurák szükségszerű halála természetesen előfordul, de a második vonalbeli szereplők teljesen céltalan, funkciótlan pusztulása – ez már nem a mese műfaja. Ez realizmus. És Dumbledore-nak, bármennyire átlátja a helyzetet a maga komplexitásában, nincs hatalma ahhoz, hogy a realitást visszaterelje a mesevilágba. Nincs isteni apokatasztaszisz (végidős helyreállítás). A megszokott katarzis elmarad, vagy legalábbis beszennyeződik.

Persze mindezt elfedik az izgalmak, és a híres, titokzatos „diadalmas villanás̶ Dumbledore szemében azt sejteti, hogy lesz itt még magyarázat, össze fognak állni a dolgok. Meg is kapjuk a magyarázatot hetedik rész végén annak rendje s módja szerint, addig azonban sok mindent el kell viselnünk.

Az ötödik kötetet záró Nagy Megmagyarázásban is megértünk egy csomó mindent, azonban ez már végképp nem tekinthető Dumbledore diadalmenetének. Sirius meghal, és Dumbledore magát vádolja. Saját tévedéséről beszél, emberi gyöngeségeiről... És ez nagyon-nagyon nem illik egy isteni archetípushoz! Az olvasó persze küzd, és bízik a végső magyarázatban. Majd csak kiderül a végén – gondolja-reméli –, hogy Dumbledore mégis mindent tudott, hogy jól tette, amit tett...

...De a hatodik rész elején Dumbledore elhalt, elszenesedett kézzel jelenik meg; nem átmeneti gyengélkedés, nincs ellenbűbáj, nincs orvosság: maradandó a károsulás, mint egy teljesen közönséges halandónál. Mi több, kiderül, hogy tényleg halandó: kínhalált szenved, meghal, eltemetik – és nem támad fel. Az olvasók ismét küzdöttek, töprengtek, bíztak, kombináltak: hogy biztos nem halt meg igazán, hogy nem is ő volt, aki meghalt, hogy majd visszatér valahogy – de nem. Dumbledore ugyanolyan szánalmas és tehetetlen (és végérvényes) halált halt, mint bárki más.

És a befejezésből azt is megtudjuk, hogy nem a kozmikus végzet okozta a vesztét, hanem a saját szánalmasan emberi (megint ez a jelző!) érzései, vágyai. Kiderül, hogy nem öregemberként született, nem teljes fegyverzetben pattant elő valahonnan, mint Pallasz Athéné, hanem múltja van, sorsa, gyerekkora. Titkokkal, konfliktusokkal, szégyenekkel. A kedves, szeretett görbe orról megtudjuk, hogy azért görbe, mert betörték. Döbbenetes. Hol van már a mindentudó, mindenható bölcs?! Hol a joviális Atyaisten-figura?! Albus Dumbledore-ról tagadhatatlanul kiderül az elképzelhető legnagyobb, legotrombább csúfság: ember.

Mindezek után már alig van jelentősége annak, hogy még szexuális vágy is él benne, és az történetesen a saját nemére irányul. Na és? A tragédia így is, úgy is megtörtént: üres az ég, az Isten trónja üresen áll, nincs varázslatos segítség: egyedül kell boldogulni.

Nem tudom, kinek tűnt fel, de Harry végső győzelmében a mágia szerepe minimális. A csodafegyver, amellyel Harry képes volt győzelmet aratni, az a saját személyiségfejlődése, önmaga elfogadása, beleértve saját halálának elfogadását. A Halál ereklyéi ehhez puszta kellékek voltak; szükséges, de nem döntő jelentőségű kellékek.

Harry felnőtt lett. Erről szól az egész sorozat. Ettől nem pikareszk-regény.

Felnőtt lett, és hiába volt árva, hiába nem voltak mellette a szülei: ő sem spórolhatta meg magának a „tökéletes és mindenható szülő” illúziójával való leszámolás fájdalmát. Ennek csak egyik eleme az ötödik rész merengőbeli jelenete. A tényleges apaszerepet Harry életében Dumbledore töltötte be, és – éppen ezért – a felnőtté váláshoz tőle, pontosabban az ő tökéletességétől és sérthetetlenségétől kellett megszabadulnia.

És nemcsak Harrynek, hanem a felnövő (felnőni akaró) olvasónak is.

Címkék: Könyv, Pszicho

Hozzászólások:

Névtelen szerint:

Buzi dumbledora, buzi Birtalan! Buzi az egész kulturánk már, buzi itt mindenki.

szerda, november 14, 2007 12:06:00 du.

Névtelen szerint:

Mindenki?? MINDENKI???? Ezek szerint te is?

szerda, november 14, 2007 1:45:00 du.

Névtelen szerint:

Vagyok olyan műveletlen, hogy nem olvastam a Harry Pottert. Van-e jelentősége a történet szempontjából, hogy az öreg homo? Ha van, akkor is ott a kérdés, hogy megfelel-e az olvasó életkori sajátságának a szexualitás tárgyalása, akár a hetroszexualitásé is. Ez sokkal összetettebb dolog, nem biztos, hogy egy mesében kell lennie. Bár nem olvastam ezért ez csak gyanu és kérdés.

A másik érzésem, kérdésem, nem került a propaganda írások sorába ezzel is a Potter. Az USA-ban a kormámy komolyan támogatja a művészeteket, elsősorban a filmet. A támogatásnál nem értéket határoz meg feltételként, mert az már teljesen szét lett ott relativizálva, hanem olyanokat, hogy a szereplők hány százaléka legyen néger, homo, stb. Érdekes módon pl. az indiánok vagy a latinok arányáról szó sincs. Ennek az erőltetett dolognak két következménye lehet: dacreakcióként fóbiát kelt, és sérti a látszólag preferált csoportot is az eröltettséggel. Csak közepes IQ és EQ esetén éri el a várt hatást, ami a fogyasztói embereszmény befolyásolhatósági szintje. Ezek a problémák az ilyen promoció-jellegű hadjáratoknál sokkal összetettebbek.
Nagyon kiváncsi vagyok Balázs a véleményedre!

szerda, november 14, 2007 6:05:00 du.

Balázs szerint:

Idézek egy (mindegy, kinek írt) levelemből:

A magam részéről nem látom okát kételkedni Rowling szavahihetőségében, amikor azt mondta: DD-t mindig is melegnek képzelte el. Nem jött eéő a könyvben? Nem, mert irreleváns. Nem tartozik a sztorihoz. Viszont ha valaki rákérdez, mért ne mondaná el, ami háttérként az ő fejében megvolt?

Umberto Eco írja, hogy amikor A rózsa nevén dolgozott, pontos listája volt a kolostorban élő összes szerzetesről: nevükről, korukról, származásukról: olyanokról is, akik még említés szintjén sem jelentek meg egyszer sem a regényben. Mert szerinte regényt írni csak úgy lehet, ha pontosan be van rendezve az a világ és pontosan ismerjük a szereplőinket. Számomra teljesen hihető, hogy amikor DD megszületett JKR gondolataiban, akkor melegként született meg -- csak épp a történetben nem volt szükség erre az információra.

Azzal a kérdéssel, hogy mi a véleményem erről a "szándékos és erőltetett propagandáról", akkor fogok foglalkozni, ha valaki hoz valami bizonyítékot arra, hogy a fent leírt gondolatfűzés hibás. Mit tudom én: ha valaki rámutat a hét kötet több ezer oldalából akár csak egyetlen momentumra, amely hihetetlenné, legalábbis problematikussá tenné Rowling ezen plusz információját.

Addig nincs kedvem belemenni semmilyen összeesküvés-elmélet taglalásába.

szerda, november 14, 2007 11:54:00 du.

Névtelen szerint:

Az egész Dumbledore-ügy a következők miatt is érdekes:
Fogyelembe véve azt is, amit Balázs írt a kommentjében, tehát van-e egy nagypapának szexusa? Akár hetero volt, akár nem, D. nemi élete már száz évvez ezelőtt befejeződött. Erre már semmi késztetése nincs, a hormonok már nem működnek, az esze is végképp másfelé jár. Érdekes egyáltalán, hogy mi volt azelőtt?

péntek, november 16, 2007 9:29:00 de.

Balázs szerint:

70-80 éves bácsikák igen intenzív szexuális érdeklődést képesek mutatni. És egy pap egyszer érdekes dolgot mesélt, amikor szextémában mardosó bűntudat miatt gyóntam nála: elmondta (természetesen név nélkül), hogy találkozott ő már olyan öreg nénivel, aki rendszeresen eljár a videotékába pornófilmért, hazaviszi, és azt nézve maszturbál.

Szóval, ha igaz, öregember nem vénember.

péntek, november 16, 2007 10:32:00 de.

Névtelen szerint:

Amit írsz csak akkor győzne meg, ha nem úgy tudnám, hogy gyerekeknek írta a könyvet. A kérdésem az volt, kell-e akár hetero, akár akármilyen szexuális orientációnak lennie. A gyerekek szexuális érdeklődése egésze más, mint egy felnőtté, más ként kell felé közelíteni is. Mivel nem olvastam (valószínüleg nem is fogom), ezért tőled kérdem, ennek az aggályomnak van-e alapja?

Érdekes ez a regényírási módszer. Ugyanis minden személy a tulajdonságok végtelenjével bír. Összegyüjthetőek a szereplők előre, de csak véges tulajdonságmezővel. Az irrelevánsok lemaradnak. Pl. miért nem tervezte bele figurába, hogy horkol-e. (Ha tényleg horkol, akkor mást gondolj hozzá) Megfele-e ez a relevancia a célzott közönségnek?

(Az amerikai filmtámogatás nem összeeskövés, hanem kongresszusi döntés volt, amit törvényben is rögzítettek. Minden hatalom valahogy érvényesíti a saját értékeit. Értékprioritások nélküli hatalom nincs. Amelyik mégis azt mondja, az csinálja a leginkább.)

péntek, november 16, 2007 10:11:00 du.

Balázs szerint:

Először csak két megjegyzés: egyrészt a gyermkvédő izék tapasztalata szerint a 14 évesek döntő többsége aktív szexuális életet él. Másrészt erre az életkorra a melegek már rég tisztában vannak saját melegségükkel. Tehát ha a célközönség átlagéletkora nagyobb-egyenlő, mint 14, akkor teljesen adekvát, hogy szerelemről, szexről, szexuális orientációról is legyen szó a történetben. (Egyébként szexről és explicit szexuális orientációról nincs, csupán a szereplők heteroszexuális preferenciája derül ki a kapcsolati viharzásokból.)

És kikből áll a célközönség?

A HP-sorozat egy 11 éves gyerek történetével kezdődik. A végére ugyanaz a gyerek 18 éves lesz. Az első három kötet valóban mesekönyv (bár szerintem "12 éven aluliaknak a fogyasztásuk csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott"), a negyediktől fölfelé pedig... Nem tudom, hogy micsoda. Az idióta "ifjúsági regény" kifejezést biztos, hogy nem alkalmaznám rá. Mondjuk... "mesevilágba helyezett, elsősorban fiatal szereplők kalandjaiba ágyazott társadalomkritika".

És nem gondolnám -- noha ma már mindenki néz mindenféle filmeket --, hogy pl. az utolsó két kötettel (már ami a LÉNYEGÜKET illeti) túl sok mindent tud kezdeni valaki, aki még nincs (legalább!) 16-18 éves.

szombat, november 17, 2007 12:05:00 du.

Névtelen szerint:

A tizennégy évesek aktív szexuális életéről a felmérést honnan veszed. Linkeld el légyszi!
A melegség-tudatra ébredéssel kapcsolatban nekem meleg jóbarátaim egészen mást mondtak. Egészen különböző életkorokról számoltak be 8-40 éves korig. Lehet, hogy a kései felismerés látensen már megvolt, nem értek hozzá, a Te tudásodat hitelesnek tartom, ezért is kérdezlek.

Nekünk pl. nincs TV-nk, mert torz irányba tetelné gyermekeim érdeklődését. Nem is elsősorban a szexuális dolgokra gondolok, mert abban az ösztönöket nem lehet agymosással legyűrni, hanem arra az elvevő életszemléletre, ami az alaphelyzet pl. egy szappamoperában is. Na nem gondolok itt sem összeesküvésre, egyszerűen a piaci törvények ezt hozzák. Szóval a kérdésem az volt, hogy merjem-e a Pottert ajánlani, vagy csak egy a sok PR-turbózott felejthető művek közöl?

szombat, november 17, 2007 8:45:00 du.

Balázs szerint:

"A tizennégy évesek aktív szexuális életéről a felmérést honnan veszed. Linkeld el légyszi!"

Konkrét linket hirtelen nemtok küldeni. Azt hiszem, főleg a tévéből veszem, valamint a vízcsapból. ;)

A melegség-tudatra ébredéssel kapcsolatban nekem meleg jóbarátaim egészen mást mondtak. Egészen különböző életkorokról számoltak be 8-40 éves korig.

A 8-40-et kiterjheszteném 4-60-ra. Felméréssel nem tudok szolgálni, de úgy gondolom, valami normál eloszlás-szerűséggel (haranggörbe) van dolgunk, ahol az átlag úgy 13-15 év. Magyarul a pubertás.

"Szóval a kérdésem az volt, hogy merjem-e a Pottert ajánlani, vagy csak egy a sok PR-turbózott felejthető művek közöl?"

Attól, hogy valaminek jó a PR-ja, akár még jó is lehet. ;) Csak ismételni tudom magam: nekem a Harry Potter-sorozat nagyon fontos könyvélményem. Bővebben lásd a Tudatmódosítók c. oldalamon.

hétfő, november 19, 2007 11:28:00 de.

Névtelen szerint:

Kösz a válaszokat. A Potterrel kapcsolatban kielégítő. Ez a haranggörbe az én szűk mintámban nem jött be. Ez annyira összetett kérdés, annyi féle lehetőség, ok, motivum, körülmény lehet, hogy egy egydimenziós modell fölé rakott eloszlási görbe nem hinném, hogy leírná. Az egydimenziós modell teljesen azonos lenne a homofóbia leggyakoribb formájával, csak más előjellel. Nem ragozom tovább, mert nincs ajjora nézetkülönbség köztünk, hogy lenne értelme folytatni. Mégegyszer kösz a választ!

kedd, november 20, 2007 2:47:00 du.

Balázs szerint:

Átfogalmazva azt mondanám, hogy szerintem (tudomásom, intuícióm etc.) alapján az emberek túlnyomó többsége serdülőkorában jön tisztába a saját szexuális orientációjával. Legyen az akármilyen. És vannak, akik előbb vagy később.

kedd, november 20, 2007 2:57:00 du.

Megjegyzés küldése

<< Vissza

Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene