Mi értelme volt ennek a mostani felvonulásnak? – kérdezte tőlem valaki levélben. – Ha súlyosan diszkriminatív törvények sújtanák ma is a melegeket, mint hajdan, amikor börtönnel büntették a homoszexuális kapcsolatot, akkor megértené. De így, hogy a magyar melegeknek már szinte minden joguk megvan – így mi az értelme az egésznek, túl az öncélú mártíromságon? Hiszen, ami a fasiztákat illeti, ellenük amúgy is van törvény; ott a rendőrség, ott vannak politikai erők, már-már egységben, és persze ott van a társadalmi ellenállás is. Akkor viszont mi a fenére volt jó ez az egész?! Mi volt a célja és mi a haszna?

Mivel a kérdéseket nem gondoltam provokációnak, válaszoltam rájuk. És mivel ugyanezen a kérdések másokban is felmerülhetnek, úgy gondolom, a válaszomnak itt is helye van.

Véleményem szerint a lényeg a „már szinte minden joguk megvan” kifejezésben rejlik. A kulcsszó a szinte. „Szinte minden megvan – mi a faszt pattognak hát?! Ilyen telhetetlenek a buzik?!”

A magam részéről nem tartom egészségesnek azt a szemléletet (amely egyébként a jobboldal tudatosan alkalmazott retorikájában jelenik meg), amely szerint a társadalom a kisujját nyújtja, a buziknak meg az egész karja kell. Az alkotmányos demokráciákban az emberi jogok nem kegyek, nem juttatások („jajj, de aranyosnak tetszik lenni, köszönjük szépen”), hanem alanyi jogon járnak mindenkinek. Ez nem konklúzió, hanem premissza, axióma. Lehet vele persze nem egyetérteni – de akkor az már egy másik vonatkoztatási rendszer. A demokrácia keretein belül az, hogy az emberi jogok alanyi jogon illetnek meg mindenkit és elidegeníthetetlenek, nem kérdőjelezhető meg.

Következő lépés, még, mindig a demokrácia paradigmáján belül: egy társadalomban nem létezik a „szinte egyenlő” fogalma. Ha odakint mérges gázok terjengenek, és a te óvóhelyed falán van egy lyuk, amelyet egy dugóval tömíthetsz el, és a dugó átmérője „szinte egyenlő” a lyuk átmérőjével, akkor meg fogsz fulladni. Nem kicsit, nagyon. Nem „szinte”, hanem teljesen.

Ha egy társadalom valamely minoritása „szinte” minden emberi jogot élvez, akkor az csupán mennyiségileg különbözik attól, mintha tűzzel-vassal irtanák őket. Minőségileg ugyanaz.

Pusztán a névviselés tilalma már bőségesen elegendő oka lehet egy politikai demonstrációnak (és ne felejsük el, hogy az e tilalmat bevezető módosító javaslatot csaknem az összes képviselő megszavazta). De ott van az örökbefogadás, a mesterséges megtermékenyítés, a véradás, a kisebbségként el nem fogadottság kérdése is.

Ami pedig a fasizmust illeti.

Arra nézve, hogy a meglévő törvények nagyjából-egészében megfelelőek a fasiszták féken tartására, aránylag konszenzus van. Arra nézve viszont, hogy a jogalkalmazásnak mit kéne tenni, teljes homály és tanácstalanság. A média ezzel a kérdéssel van tele: miért „kiszorítani” kell a fasisztákat egy térről, aztán meg töketlenül nyomozni utánuk? Miért nem lehet őket azonnal lekapcsolni? És ha véletlenül bíróság elé kerülnek, miért „garázdaság” a vád ellenük (semmitől vissza nem tartó 30 ezer forintos bírsággal), miért nem csoportosan elkövetett emberölési kísérlet? – Ezek szakmai és politikai kérdések, és a jelek szerint a politikai elit 2006 ősze, de inkább 2002 nyara (hídfoglalás) óta nem tud vele megbirkózni. És amíg a „politikai erők már-már egységben” meg a „társadalmi ellenállás” jelenségei pusztán éles meg még élesebb hangvételű publicisztikákban nyilvánulnak meg, amelyek csupán az írástudó kevesekhez jutnak el, addig a náci hordák rettegésben tartják a várost. Nemcsak a melegeket.

Hock Zoltán MDF-es azt mondta, hogy – a fenyegető előjeleket fölismerve – okosabb lett volna nem megtartani a felvonulást. Ha ez történt volna, az egyet jelentett volna azzal, hogy a gyülekezés jog felett való disponálást átengedjük a fasisztáknak. Ha nekik úgy tetszik, akkor van gyülekezés, ha meg amúgy, akkor nincs gyülekezés. Ez borzasztó lenne: ezzel a demokrácia elkezdené önmagát fölszámolni.

Ezt ismerte föl egy csomó heteró, és emiatt jöttek el a Meleg Méltóság Menetére. Mert a tavalyi atrocitások, de főleg a Molotov-koktélos támadások után egyértelmű volt viszonylag sok gondolkodónak, hogy ez nem az ikszedik budapesti melegfelvonulás lesz, amely alapvetően a melegek belügye (amelyről, ha bántja az ízlésünket a travik vagy az ilyen-olyan extremitások látványa, akkor felhúzott orral és nyugodt lelkiismerettel távol tarthatjuk magunkat) – hanem a társadalom alapját óvó, a demokrácia lényegét féltő, antifasiszta demonstráció (amelynek apropója történetesen a melegfelvonulás). Az lett volna akkor is, ha jelen vannak az extremitások, és az volt így is, hogy nem voltak jelen.

És a történtek után óhatatlan, hogy ugyanez lesz a célja jövőre is: kiállni a demokrácia mellett, felmutatni, hogy nem a nyilas hordák irányítják az országot, és nem fogadjuk el, ha ők akarják irányítani. Meg akarjuk mutatni, hogy ez a mentalitás nem a társadalmi lét kellemetlen, de saját jogán létező mellékterméke, hanem idegen test a társadalomban: a demokratikus társadalomnak mint rendszernek olyan „gödeli állítása”, amelyet nem tud és nem akar integrálni: ezt csak kivetni lehet. Ahogy nemrég írtam:

„A fasizmus a társadalomnak az a par excellence jelenség, amely semmilyen módon nincs alkupozícióban, amellyel nem lehet erőszakmentes kommunikációt folytatni. Amelyet csak eltiportni lehet – vagy eltiportatni általa. Harmadik lehetőség nincs. Sem a társadalomnak, sem az egyes embernek.”

És amíg ezt a tertium non datur-t az állampolgárok nem ismerik fel (és a jelek szerint a többség még nem ismerte fel, hiszen az idei felvonulás ügyét melegkérdésnek tekintették/tekintik), addig azok, akiknek a lelkiismereti meggyőződésük alapján erre a következtetésre jutottak (ti. hogy itt nem egy kisebbség hiányzó egy-két jogáról van szó, hanem explicit állásfoglalásról a fasizmus ellen VAGY implicit állásfoglalásról a fasizmus mellett) – azok, ha konzekvensek akarnak maradni lelkiismeretükhöz, újra és újra fel kell hívják a figyelmet erre. „Cikkezni, felszólalni, tüntetni, demonstrálni” kényszerülnek – ahogy a Halállal lakoljanak? c. könyvem Magánügy? c. alfejezetében írt megfogalmazást idézzem.

Mit akarunk elérni?

Mások talán nem így fogalmaznák meg, de én azt mondom: ez a mémek harca a túlélésért. A cél az, hogy a fasizmus és intolerancia mémje megszűnjék létezni a társadalomban – valahogy úgy, ahogy a ius primae noctis mémje is létezett, de megszűnt.

A „társadalomban” szó alatt pedig nemcsak a budapesti, intenet-hozzáféréssel rendelkező, értelmiségi elitet értem (szemben azzal az azonosítással, amelyet, tapasztalatom szerint, hajlamosak vagyunk tudattalaunl igen gyakran elkövetni) – hanem a társadalom egészét. Ha tízmillióan vagyunk ebben az országban, akkor annyi embert.

Ezt gondolom én rövid válasznak a felteltt „miért?”-ekre.

Címkék: Jog, Kisebbség, Melegség, Politika, Világ+ember

---