Névtelen szerint:

kedves Balázs!

ha a kérdésed (innen hova) komoly, a legegyszerűbb és leghatékonyabb megoldás számomra douglas adams válasza, veszek egy törölközőt, némi sört, és stoppolok a galaxisba, a don't panic! föliratú könyvemmel fölvértezve. ezt mindig mindenkinek ajánlom, különösen esős és undok hangulatú napokra

a komolytalanabb részhez pedig egy észrevételt tennék. szíved joga a fasizmust, nácizmust és hasonlókat megtenned mumusnak (bár kicsit olyan bűnbakképzős ez, azért mondom, mert engem pl. soha nem az üvöltöző, hajigáló, vagonírozó söpredék zavar igazán, mint inkább azok, akik ezt szó nélkül, magukban morogva vagy helyeselve, de lehetővé teszik, a "jóra rest", együtt nem érző tömegek milliói), e téren nekem hannah arendt megfogalmazása lényegesen találóbbnak tűnik. ő totalitarizmusról beszél. amibe minden olyan irányzat belefér, amelyik a sokszínűség helyére kizárólagos, kritikát és ellenvéleményt nem tűrő monokultúrát képzel. hogy úgy modnjam, olyan mindegy, h a kgb, az iráni forradalmi gárda, a ku-klux-klan vagy vmi barnainges bagázs lincsel meg, csak mert nem tetszik nekik vmi, a lényeg, h én meghalok, ők meg úgy vélik, minden joguk megvolt ezt tenni velem

és persze, az, h annak a világnak, amit élünk, válságokkal teli és akár nagyon hamar vége lehet, nem annyira kérdés, mint az, jön-e vmi utána, és ha igen, mi?

megértem, ha most apokaliptikus vízióid vannak, és az is lehet, h nem tévedsz, azért pihegve, földolgozva a földolgozhatatlan élményeket, talán még te magad is találsz néhány ötletes alternatívát, amit ha másnak nem is, számodra eredményesnek bizonyul

 Balázs szerint:

A fasizmus az én szótáramban nem az üvöltözést, hajigálást és vagonírozást jelenti, hanem -- az Umberto Eco által használt ősfasizmus értelemben -- egy attitűdöt, amely, ha jól értem nagyjából ekvivalens azzal, amiről te totalitarizmus néven beszélsz.

A mumus egyébként, mint tudjuk a Harry Potteből, per definitionem "alakváltó lidérc". Úgyhogy ugyanazon egy valóságnak lehet számtalan neve, formája, megnyilvánulása. Ezért merek én például rendszeresen egyenlőségjelet tenni a fasizmus és "az" intolerancia közé.

 Névtelen szerint:

Nem tisztem Balázs helyett megírni, hogy ő mit érez, de egy tippet azért hadd: az apokaliptikus vízióknak a melegfelvonuláson tapasztaltak nem kiváltói, hanem megerősítői.

Fernandel

 Névtelen szerint:

Szerintem egy kicsit hatoljunk mélyebbre. A fasizmus - abban a szélesebb értelemben, ahogy Balázs használja - egy tünet. Ha jól értem, Balázs szerint is. Egy olyan tünet, melynek sokféle oka lehet. Balázs bemutat egy okot, mely szerinte történemileg lényeglben mindig ugyanúgy vezet ehhez a tünethez és az egyének szubjektumában is analóg jelenségeket vél felfedezni. Szerintem azonban téves az a feltételezés, hogy a fasizmusnak, mint a társadalom elmebetegségének, mindig ugyanaz a patomechanizmusa. Ugyanúgy, mint ahogy az emberi elmebajnak sem igazán homogén az etio-pathogenesise. A múlt hétvégi társadalmi elmebaj eredetét én sokkal konkrétabban megfogalmazható okokra vezetném vissza, melyek speciálisan arra a mai magyar társadalmi valóságra jellemző, amelyben élünk és amelyek ebben a formában nyomaiban sincsenek meg - mint ahogy azt a tények bizonyítják - még a velünk szomszédos országban sem (csak jó irányba kell kitekinteni :). Ezért azt az apokaliptikus víziót, amit Balázs felrajzolt én kifejezetten tévesnek tartom, bár - hasonlóan az előttem szólóhoz - emberileg tökéletesen megértem. Ennek megfelelően Balázs következtetéseit sem tartom objektíve megalapozottnak, és a magam részéről - vele ellentétben - éppen azt gondolom, hogy neünk, akik látjuk a bajt, itt kell maradnunk és dolgoznunk kell annak érdekében, hogy kigyógyuljon a magyar társadalom ebből a kórságból (is).

 Névtelen szerint:

Sok mindenben egyetértek veled Balázs, de a hasonlat nem helytálló szerintem.

A fasizmus, mint a társadalom kényszerbetegsége.
Jól hangzik, de nem igazán jó hasonlat.

A kényszerbetegséggel ugyanis együtt jár az aggályos lelkiismeret (nem véletlenül van a hitét komolyan vevőknek gyakran kényszerbetegsége - pl- kezdetben Loyolai Szent Ignácnak, de Szent Ferenc is mutatott ilyen tüneteket). A kényszercselekedetek mindig ártalmatlanok(!) és magának a cselekvőnek is terhesek. A kényszerbetegség azonban nem csak a kényszercselekedetekből áll, hanem (és ezzel nehezebb együttélni) kényszergondolatokból. És ezek sajátossága, hogy a beteg túlzásba viszi az aggódást, és fél, hogy másnak árt, főleg olyannak, akit a legjobban szeret. Tehát mondhatjuk úgy is, hogy a kényszerbetegség bár igaz, hogy belső konfliktusokra utal, de pont az agresszíó egyik rossz feldolgozása. A kényszerbeteg nem tudja normálisan megélni az egyébként normális méretű(!) indulatait, ezért belül szenved. Pont azért, mert a legkisebb agressziótól is irtózik.
Éppen ezért például egy anya, akinek negatív kényszergondolatai vannak a gyerekével kapcsolatban (mi van ha bántom?, stb.) semmilyen veszélyt nem jelent a gyerekére, sőt, a túlzott aggodalom jele ez. A kényszerbeteg soha nem tudna ártani senkinek, csak magának.

Azt hiszem, hogy jobb ha a projekciónál maradunk. Nem hiszem, hogy a szombati agresszorok mind látens melegek lennének, de az biztos, hogy valamilyen téren komoly problémáik vannak magukkal (akár a szexualitásukkal). És a saját szemükben levő gerendát nem észrevéve keresik a másikban a szálkát. És minden bizonnyal súlyosan abnormálisak, mert a frusztrációikat extrém módon próbálják kezelni. És nincs könnyebb módja a lekiismeret megnyugtatásának, mint keresni valaki(ke)t, akiket bűnösebbnek tartunk, mint amilyennek magunkat érezzük. Lényegében regresszióról is szó van, de az emberi fejlődés egy nagyon korai szakaszába csúsznak vissza.

Azt hiszem, hogy a fasizmus lélektanáról az egyik legjobb könyv: Eric Fromm: Menekülés a szabadság elől c. műve.

 Balázs szerint:

Azt hiszem, valamilyen információ nem elegendő hatékonysággal lett (de)kódolva.

Nem arról írtam, ugyanis, hogy a fasizmus az kényszerbeteg emberek megnyilvánulása volna. Nem kényszerbeteg emberekről írtam, hanem kényszerbeteg társadalomról. A társadalomról, mint az emberek (inkluzíve fasiszták és nem fasiszták) összességéről. A társadalomról írtam, emberként megszemélyesítve. És nyilvánvaló (nekem legalábbis), hogy ebben az esetben a "betegség" csakis analógia lehet.

Igen, a kényszerbeteg egyén senki másnak nem árt, csak önmagának. (Tudatosan legalábbis, mert szándékolatlanul simán megkeserítheti a környezete életét.) A kényszerbeteg társadalom sem árt "senki másnak", csak önmagának: a társadalomnak. (Tudatosan legalábbis, mert szándékolatlanul ugyan, de közben letarolja a Föld bolygót.)

És igen, ezek a kényszercselekvések terhesek magának a cselekvőnek: a társadalomnak. A "cselekvő" ugyanis nyilvánvalóan nem a vízcsapot újra meg újra elzáró öt ujj (vagy a példában a törő-zúzó ötszáz fasiszta), hanem az élő organizmus mint egész: a beteg ember, illetve -- a példában -- a beteg társadalom.

Az egyes fasiszták lélektana teljesen más kérdés. Nagyon érdekes téma, de erről a jelen posztban egyáltalán nem beszéltem. Nem ez volt a témám.

 Névtelen szerint:

ok. balázs, kösz a magyarázatot, az idevágó eco-t nem olvastam, és kizárólag annyiból zavart az egyenlőségjeltétel, h nekem (és gyaníthatóan sokaknak) a fasizmusról mindenféle konkrét politikai konnotációk ugranak be elsőre (ismerve eco politikai aktivitását, még az is lehet, h ő erre egy picit azért rá is játszik), ahogy elmondod, simán érthető a gondolatmenet maga

henderson: az analógiák sosem megfeleltetések, bár ellenvetéseid megalapozottnak érzem, azért ez egy elég régi gondolat (le bon, freud, adorno, moscovici stb.), h az egy vezérben és egy vezérelvben hit az sok-sok személyes pszichés hiány pótcselekvése. én a július 5-i menetben vonulva szántam időt arra, h nézegessem a bekiabálókat (a dobálóknál érthetően csak igyekeztem odébbállni). és sokmindent elmondanék, de azt nem, h a szitkozódva üvöltő emberek ne szenvednének. hasonlóan azt se gondolom, h pl. egy túlzottan aggódó anya ne jelentene veszélyt a gyerekére. az én gyerekkorom a saját anyám pl. konkrétan így cseszte el, és azt hiszem, bárki, aki élt egy hónapot kényszerbeteggel, az tudja, mennyire elviselhetetlen dementorok, minden együttérzés és sajnálat mellett is

 Névtelen szerint:

Kedves Balazs!

Nem kellene bele lovalnod magad ebbe a dologba. 100%-os biztonsagot senki sem elvez. Mindig voltak, vannak es lesznek elmebetegek, akik ratamadnak masokra, mert nok (megeroszakoljak), mert tobb penzuk van (kiraboljak, rosszabb esetben megverik, megolik), mert unnepelnek (lasd oktober 23 megunnepleset), vagy mert melegek. De ezt a sort meg hosszasan lehetne sorolni.

Szoval eroszakra mindig lehet szamitani. Akarmilyen esemeny kapcsan. A rendorsegnek pedig az lenne a dolga, hgoy vedelmet biztositson akar tobb szaz ezer, vagy tobb millio ember felvonulasan, rendezvenyen is. Ha a rendorsegnek 1500 tunteto es par 100 ellentunteto is gondot okoz, akkor abban az orszagban oriasi nagy baj van. (mellesleg a rendorseg a bunozokkel szemben is sok esetben tehetetlen)

Amugy, nyugodtan kivandorolhatsz Amerikaba, ha Magyarorszagon nem erzed biztonsagban magad. Szerintem ott nincs ellentuntetes a meleg paraden, es a rendorseg nagyon jo vedelmet biztosit, mindig, minden rendezvenyen. Csak egyetlen problema: Amerikat nem lehet lefasisztazni azert, mert minden allampolgara nem gondolja azt a melegsegrol, hgoy ez normalis dolog. Illetve le lehet, csak az amerikaiak ezt nem veszik jo neven.

 Névtelen szerint:

Kedves névtelen!

Már megbocsáss, de talán nem ártana kicsit olvasgatnod angolul, hogy miféle dolgok zajlanak az USA-ban, mielőtt (lényegében) ezzel az Amerika a „szabadok földje” mesével jössz. Ahogy a nemrég elhunyt George Carlin amerikai komikus mondta: „It's called the American dream because you have to be asleep to believe it”. És mérget veszek rá, hogy nem viccelt.

Mellesleg senki sem fasisztázott azért, mert nem gondolja mindenki azt, hogy a melegség normális dolog. Aki azonban erőszakhoz folyamodik azért, mert szerinte a melegség nem normális, az lényegében pontosan azt teszi, amit a zsidókat, cigányokat, melegeket – vagy akárkit – haláltáborokba hajtók…

Ami pedig a rendőrséget illeti: eddig azt hittem, hogy elsődlegesen az államhatalmat szolgálja és védi, nem az ország lakosságának egyik csoportját egy másiktól. (De mindennap tanulok valami újat… Biztos rosszul értelmeztem a „szolgálunk és védünk” maszlagot.) De mindegy is, mert ahol ez az utóbbi védelem szükségessé válik, ott a rendőrség nem megoldás. Ott társadalomról már aligha lehet beszélni.

 Névtelen szerint:

Kedves Balázs!

Igen, értem! Nem akartam okoskodni, és nem értelmeztem úgy, hogy te a fasiszta tömeg tagjait kényszerbetegeknek tartanád. De valóban nem jól értettem az eszmefuttatásodat.

Kedves vasika!
Mik, vagy kik azok a dementorok?

 Balázs szerint:

A dementorok a Harry Potter-világ legundorítóbb figurái. Amit én írtam róluk, az ennek a szövegnek a 8. pontjában olvasható.

 Névtelen szerint:

Akkor a kényszerbetegeket dementoroknak nevezni egy kicsit erős.

Egyébként minden olyan emberrel nehéz együtt élni, aki szenved. De a szeretet "mindent eltűr, mindent elvisel".

 Balázs szerint:

A dementornál lehet, hogy kevésbé bántó a közismert "energiavámpír" kifejezés.

Egyébként egyet tudok érteni azzal, hogy kényszertüneteket produkáló személlyel embert próbáló dolog együtt élni. Elég megkérdezni azt, aki velem együtt él...