Vado Romam
Az előző, több mint egy hete írt posztban olvasható „próbálok visszatalálni a hétköznapokba” kitételt nem úgy értettem, hogy ettől kezdve nem írok blogot, csak hát így jött össze. Gyors helyzetjelentés két tételben:
1.) Apa kórházban van hétfő óta, és jövő hétig bent is marad. Kivizsgálás, stb.
2.) Utazunk Rómába. Nem valamikor, hanem tüstént. Ma este. Négy napra: hétfő éccaka jövünk haza. Négyesben megyünk: Tomi, Laci, Éva néni (Laci édesanyja) meg én. Az utazást voltaképpen Éva néni kapta 70. születésnapjára, de hát jobb ízű a falat, ha mindnyájan repülnek, szóval Laci invitálására mi is betársultunk. Tres faciunt collegium, négyen meg pláne.
Teljesen felkészületlen vagyok egyébként az útra, ahhoz képest, hogy szeptemberben megvettük a repülőjegyet. Begyűjtöttem némi olasz nyelvkönyveket, és riadtan tapasztalom, hogy hiába voltak kikészítve az asztalra hónapokig, továbbra sem tudok olaszul. Azt hiszem, egyáltalán nem fogtam fel, hogy néhány óra múlva kihúzzák a betont a lábam alól. Elvileg sokkal idegesebbnek kéne lennem, hiszen életemben ez lesz a harmadik repülés (volt 2006-ban egy Zakynthos oda-vissza), ehhez képest pedig teljesen nyugodtnak tűnök. Ugyanakkor feldereng lelki szemeim előtt egy pár barátom-ismerősöm, akik úgy röpködnek össze-vissza, mint a füstifecske, és akik valószínűleg egy szót nem értenek sem ebből, sem a fentebb belinkelt posztból.
Amikor a római utat tervezgettük, felmerült, hogy esetleg szívesen megnéznénk a konklávét. >:-D Erről a programról nyilvánvalóan lecsúsztunk. Ettől függetlenül remélem, szép és jó lesz az egész. Négy nap alatt annyit fogunk menni, mint máskor egy év alatt sem: amolyan igazi bunkóturista módon. De a görögországi nyaralással ellentétben most nem viszek videokamerát: a változatosság kedvéért látni is szeretném, hogy hol vagyok, nem csak utólag rácsodálkozni, a képernyőn, hogy „jé, de szép helyeken voltam!”.
Címkék: Apa, Emlék, Nyaralás