Névtelen szerint:

Igazán nem szeretném túlfeszíteni a húrt, főleg nem a rossz hangulat keltése irányába (meg kicsit kötözködésszaga is lesz a dolognak), de ahogy a képen sétáló embereket elnézem, az a lépcső ugyanúgy vezet mindig lefelé is.

Fernandel

 Balázs szerint:

Persze. Na és?

Egy irányba megy le (vagy fel), és körbe ér, és kezdődik újra. Hisz ez teljesen nyilvánvaló. Egyszerűen nem értem, hogy mi volt a kommented mondanivalója. (Túl azon, hogy szinte demonstratívan ignoráltad ezzel azt, amiről a poszt ténylegesen szól.)

 Ádám szerint:

Kicsit engem is megzavart olvasás közben, hogy úgy hivatkoztál rá, mintha egyirányú lenne – csak annyiban, mintha egy félig piros, félig kék négyzetet úgy említettél volna később, hogy "azon a piros négyzeten láttuk"... De ez tényleg csak apróság.

Érdekes és elgondolkodtató olvasmány (főleg a piramis csúcsán álló ember és az ő későbbi önigazolása), amihez érdemben nem nagyon tudok hozzátenni bármit is.

 Névtelen szerint:

A bejegyzésedben fontos szerepet kapott az azonos pontból két irányba elinduló két személy. Ehhez képest, amikor a képről szóltál, a lépcsők irányát kizárólag az egyik sor sétáló ember szemszögéből határoztad meg (holott a nap a többire is süt). Ez szúrt szemet, és ezt a szemet szúrást szerettem volna szavakba önteni. Ha ebből a lényegi gondolatmeneted ignorációja következik, elnézést érte.

Fernandel

 Balázs szerint:

A posztom lényegi tartalma mindössze annyi volt, hogy kikerült az életemből az a valami, ami húsz évig az elsődleges módon meghatározta az identitásomat. Mármint a keresztény hit. Az, hogy az önigazolási spirál ellenére ez megtörténhetett. És az, hogy vettem a bátorságot (noha nem tudom, mit fog reagálni erre a környezetem), hogy ezt föl is vállaljam.

 Ria szerint:

Szia Balázs!
Elmondhatod, hát, mint Jared DQ könyvében:
"Elértem hitem elvesztésének ötvenedik fokát, és túljutottam rajta"

Környezeted reakcióitól tartasz emiatt egy kicsit?

De hiszen tudod! Valami hasonlót éltél már át.
Egy ideig talán "álmélkodnak".
Néhányan talán elmaradnak, de lesznek akik épp most kerülnek majd közelebb hozzád.

Vagy úgy gondolod, nehezebb dolgod lesz a környezeteddel, mint 1989-ben volt?

Nem vitatom bátorságodat, de saját tapasztalatom szerint, nem a "nyilatkozat tétel"-hez szükséges igazán bátornak lenni. Bár az sem könnyű, az igaz.
De nehezebb felismerni és magunknak beismerni, hogy öröknek hitt "dolgaink": gondolataink, érzéseink, eszméink megváltoztak, hogy megszenvedett "igazságaink", életünket vezérlő szabályok érvényüket veszítették számunkra.
Tudom, a felismerést követően sem egyszerű, úgy dönteni, hogy elengedjük mindazt, ami éveken át annyira fontos volt az életünkben. Ez mind-mind nehéz és komplikált folyamat.
De bátorságra ezután van szükség igazán.
Szerintem. Viszont, nem ragaszkodom ahhoz, hogy nekem legyen igazam. :-)
Üdvözöllek: Ria

 Névtelen szerint:

Nem lényegi korrekció, de szeretem a pontosságot: természetesen nem ignoráció, hanem ignorancia.

Fernandel

 Balázs szerint:

Javaslom még az ignorálás kifejezést.

 Vaszil György szerint:

Írod: "Nincs megállás, illetve a megállás a bigottéria, a fundamentalizmus, a kérlelhetetlenség". Miért is? Miért ne lenne megállás, visszaút meg előreút, jobbra és balra menés, bambulás, szemlélődés, esetleg álldogálás. Miért ne lenne?

A csaló egyetemisták példájánál maradva: Nem lehet, hogy a következő alkalomkor az első csaló nem csal, a második először becsületes pedig csal. Szerintem lehet, sőt normális esetben valószínű. Kompenzálandó, amit az előző alkalommal tettek. Egy önigazoló fekete és egy bigott fehér helyett van tehát két többé kevésbé realista szürkéd, nem? De.

Posztod "lényegi tartalmára" térve, szomorú, hogy "kikerült" az életedből "a keresztény hit". Legalább én sajnálom. Tököm tele van ugyanis a besütő "mindenhovával", fényt és árnyékot akarok, "jókat és gonoszakat". Mindig reménykedem, hogy nálad találok ilyesmiket, aztán mégsem. Újabban leginkább Népszava vezércikkekre hasonlítanak a posztjaid. Bár lehet, hogy mindig is arra hasonlítottak, csak még friss voltam és türelmes. A helyedben iszonyatosan unnám magam.

Szia.

 Balázs szerint:

Kedves Gyuri, sajnálom, hogy csalódott vagy, amiért egy bekezdésben nem tudtam számodra kellő mélységben ismertetni egy háromszázoldalas pszichológiakönyvet, egy abból kiragadott példán keresztül. Biztosíthatlak, hogy a könyv (hasonlóan Aronson többi könyvéhez) roppant olvasmányos és tanulságos; bizonyosan jobban fogod élvezni, mint a blogomat.

Ha "jókat és gonoszokat" akarsz, akkor viszont nem kell csalódottnak lenned, mert számos lehetőség áll nyitva előtted: az egész minket körülvevő társadalom arra van trenírozva, hogy felosztassék jókra és gonoszokra. (A felosztást érdekes módon mindig a "jók" végzik.)

Nem tudom, milyen egy Népszava-vezércikk, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem érdekel, és ami nem érdekel, azt többnyire nem olvasom.

Ez egy nagyon egyszerű heurisztika; ha nem derogál, hogy tanácsot fogadj el egy volt osztálytárstól, akkor ajánlom figyelmedbe. Örültem, amikor felbukkant a neved a kommentelők sorában, de ugye tudod, hogy nem én hívtalak ide, és hűségnyilatkozat sem kötelez az ittmaradásra.

Üdv:

Balázs

 Unknown szerint:

Ismerek pár embert, akiknek Escher tetszik. Közös jellemzőjük, hogy a megmagyarázhatót megmagyarázhatatlannak mutatják, és csűrik-csavarják azt, ami egyértelmű, vagyis az igazságot.
Miklós