egy anya szerint:

Balázs, én jelentkezem! Nekem igenis nagy segítség lett volna, ha köpöm-vágom az ionos és kovalens kötések közötti különbséget, a törtek osztását...stb... Már nagyon bánom, hogy anno nem tanultam kellő elszánással. :(((
Most, mikor a gyerekeim tanulják, nézhetek utána mindenfelé, hogy el tudjam nekik magyarázni. :((
Amúgy az iskoláról való lesujtó véleményekkel tökéletesen egyet értek. Ezért is lesz a két kicsi szeptembertől magántanuló.
( www.otthontanulnuk.blogspot.com )

 oncogito szerint:

Amikor én suliba jártam, még viszonylag volt több jó tanár.
Azóta tőlük megértettem felnőttként, hogy tanulni nagyszerű dolog, hogy minden, amit megtanulunk, a látókört növeli és nincs "holt tudás", mert minden mindennel összefügg és bizony lehet jó ötletet, "hogyan továbbot" meríteni bármiből, amiről eleinte azt hisszük, fölösleges.
"Csak" ezt kellene tudatosítani.

Az egyik középiskolai tanárom politikai gazdaságtant tanított, ami köztudottan unalmas tantárgy. Mi ezt csak másoktól hallottuk, mert imádtuk. A tanár valami briliáns volt. Egy-egy témában pl. bírósági tárgyalást csináltunk, ahol támadni/védeni kellett egy-egy témát. Hülyére tanultuk magunkat, hogy legyenek érveink.

A matek tanárnőnk egy hetvenvalahány éves, bottal járó öreg nénike volt. A koedukált osztályunknak igen rossz volt (akkor mércével mérve) a magatartása, volt olyan tanárnőnk, aki sírva ment ki tőlünk. Nomost amikor a matek tanárnőnk odabicegett az ajtótól az asztaláig, a légy sem zümmögött. Az első héten felmérte matek képességeinket (közepes) és aszerint tanított. Imádtuk. Még én is, pedig sosem voltam tehetség. Sokszor adott lehetőséget piti dolgokban is brillírozni és az isteni volt.

A földrajz tanárunk azzal indított, hogy aki meg tudja mutatni a térképet, azt már nem fogja megbuktatni. És ezt komolyan is vette!
Viszont olyanokat produkált az órán, hogy ötöst ad annak, aki a nála levő kis térképből tud olyat mondani, amit ő a táblán levő nagy térképen azonnal meg ne találna.
Bújtuk a térképet, a legapróbb betűseket - de nem tudtunk olyat, amit ő azonnal meg ne talált volna.
Neki hobbija, mindene volt ez a tantárgy és ránk is ránk ragadt.
Olyan feladatokat adott, hogy nyomozzuk ki egy általunk meghatározott földrajzi név (akár ország, tenger, város, stb.) nevének eredetét.
Hihetetlen sokat foglalkoztunk otthon is a földrajzzal.

Bár igaz, sokat felejtettünk matekból, polgazdból, földrajzból, de ma is vannak dolgok, amikre élénken emlékszem - de legfőképpen az élvezetes órákra.

De ezek a tanárok voltak sajnos kevesebben.
Nyelvekhez sosem volt érzékem. Az oroszt tanárom sokáig meg volt róla győződve, hogy gyengeelméjű vagyok. Aztán egyik nyári táborban megvertem sakkban, akkor nagyot nézett - és nem buktatott meg oroszból.
Én közgazdasági középsuliba jártam, de a könyvvitelt utáltam és nem is értettem. A tanárnő óráin szinte mindenki aludt.
Negyedik év végén pl. nekem azt mondta a tanárnőm, hogy akkor enged érettségizni, ha megígérem, hogy soha nem leszek könyvelő, nehogy szégyent hozzak rá - és én boldogan megígértem. Nem is tudom, hogy érettségiztem le (azt hiszem, máig hálás vagyok az egyik volt osztálytársamnak hasznos puskájáért) de valahogy letudtam. (Miközben irodalomból és polgazdból ötösre értettségiztem.)
Kikerülve a suliból - két év múlva könyvelő lettem és huszonvalahány évig imádtam a szakmámat...

Bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikeredett, de a téma elragadott.
Hihetetlen sokat lehet formálni gyereket iskolában - a tanártól függően.
Lehet a suli egy jó buli, de lehet rémálom is. Sajnos, ez a tanártól függ, mert az oktatási rendszer, ahogy én látom, évről évre megbukik.

 Ntbr szerint:

Ha még nem volt említve korábban, ajánlom elolvasásra Daniel Quinn: Az iskoláztatás rejtett programja c. beszédének fordítását, pont erről a témáról van szó: http://www.foti-peter.hu/quinn-iskola.html

Lehet, hogy ez egybeesik az Én Izmaelemben írtakkal, azt még nem volt szerencsém olvasni.

 András szerint:

Itt olvasható egy idevágó részlet az Én Izmaelemből, Mohari András fordításában: http://izmael.freeblog.hu/files/az-en-izmaelem-(reszlet).pdf

Én is tervezek még hamarosan írni a témáról, a legutóbbi esszémben az "Iskola" részben még csak töredékét fejtettem ki: http://jand.info/2010/06/csodavaras-vagy-ketsegbeeses-helyett/

Az e havi IPM magaziban Horváth Balázs írt cikket "Gyermekeink bilincsben" címmel. Egy mondatot idéznék a végéről: "A legtöbb oktatási intézményt ma már inkább taplóképzőnek kellene nevezni, mint iskolának". Durva mondat, de az a még durvább, hogy amiket leír, az alapján nagyon is odaillik.

És végül: köszönöm az itteni beszámolókat, mind a nagyszerű és borzalmas esetekről, mert nagyon jól rávilágítanak a lehetőségekre és problémákra.

 Balázs szerint:

Egy "p" nevű olvasó gyakorlatilag önálló esszében fejtette ki a poszthoz kapcsolódó véleményét, azzal a bevezetővel, hogy "ennek a posztnak a hozzáállása vmi szélsőségesen primitív, és gykorlatilag teljesen hibás.".

Mivel a szöveg baromi hosszú (Wordben nézve 5 oldal), a blogger nem engedte be egyetlen kommentként: így lett belőle 12 db. Ezeket én most kivétel nélkül kitörlöm, helyette a teljes szöveget feltöltöttem a honlapomra egy szövegfájlban. Akit érdekel, az ide kattintva éri el a szöveget.

 Balázs szerint:

Kedves "p",

köszönöm az észrevételeidet. Azt írod, hogy Quinn gondolatmenete hibás, de a szavaidból nekem az derül ki, hogy magát Quinnt nem olvastad, hiszen nem az ő érvrendszerére reagálsz, hanem az én gondolataimra. Pontosabban arra sem: csak arra, amit te kihallottál belőle.

Például az írásomat a természettudományok basztatásának vetted, holott erről szó sincs. Hozhattam volna irodalomelméleti példát is. Tök mindegy.

Azt írod: a gyereknek megvan a természetes kíváncsisága. Pontosan ezt mondja Quinn is, erre alapoz. (Ebből gondolom, hogy nem olvastad.) Az iskola viszont szarik bele a gyerek természetes kíváncsiságába: neki programja van, amit végig akar vinni.

Azt írod, milyen fontosak az iskolában tanult dolgok az életben való érvényesülés szempontjából: pl. az általános iskolai ismeretek már elvileg elegendők ahhoz, hogy a kóklerek ne basszák át az embert. És a következő mondatban leírod, hogy a kóklerek átbasszák az embereket. És nem veszed észre a saját szavaidban rejlő ellentmondást: hogy ez a legékesebb bizonyítéka annak, hogy az iskola nem tölti be a funkcióját.

Aki egy törzsi társadalomban eléri a nagykorúságot, az nem "elvileg", nem "ideális esetben", nem "ha figyelt volna" stb. -- szóval nem holmi feltételekhez kötötten birtokolja mindazon ismereteket, amelyekre az életben szüksége lehet, hanem abszolút módon. Holott nincsen szervezett iskoláztatás: egyszerűen engedik, hogy a gyerek hozzáférjen mindazon ismeretekhez, amelyek érdeklik.

Az iskola ezzel szemben mást sem csinál, mint elzárja a gyerekeket attól, ami érdekelné őket, és kiöli belőlük a motiváltságot. Nem azért, mert rosszak a tanárok vagy ügyetlen a rendszer kivitelezése, hanem mert eleve hibás alapokra épül.

Quinn valahogy úgy fogalmaz, hogy eredendően minden gyerek egy elviselhetetlen kis tanulógép: mindent tudni akar, mindent érteni akar, amit a környezetében lt, hall, tapasztal. És mindaddig, amíg módszeresen meg nem akadályozzák, hogy hozzáférjen a dolgokhoz és meg ne tanulja őket, addig igenis megtanulja őket.

Vajon miért van az, hogy aki könyvek és olvasó szülők között nő fel, az már rég tud olvasni, mire iskolába kerül? És miért van, hogy nála az olvasni tanulás pikk-pakk lezajlik, ráadásul örömmel, aki meg iskolában tanul olvasni, az vért izzad vele és utálja, mint a szart?

Engem a kémia borzasztóan érdekelt kiskoromban, imádtam a mindenféle kísérleteket, nagyon szerettem volna tudni, hogy miből mi, hogyan, hogy épül fel, hogyan változik, stb. Alig vártam, hogy 7.-es legyek, és elkezdjek kémiát tanulni. Szerencsére pont 7.-ben kerültem át egy olyan iskolába, ahol sokan gondolkodtak úgy, hogy a gyerek igenis megtanul mindent, amihez hozzáfér, ha nem gátolják benne, úgyhogy gimnáziumba úgy mentem tovább, hogy a kémia a kedvenc tárgyaim közé tartozott. A gimnáziumban viszont kurvára nem érdekelte a tanárt, hogy engem a kémia érdekel: őt az érdekete, hogy tudom-e második órára azt a képletet, amit az első órán felírt a táblára, és én tátott szájjal csodáltam, hogy milyen érdekes -- csak épp az nem derült ki az előadásból, hogy azt be is kell magolni. Úgyhogy második órán nem tudtam a képletet, kaptam egy ronda nagy elégtelent, és el lettem könyvelve bölcsész faszként, aki reménytelen a természettudományokban.

(Folyt. köv.)

 Balázs szerint:

A fizikát is ugyanaz a tanárnő tanította, és föl se tette magának a kérdést, hogy vajon miért töltötte ki ennek a gyereknek az utolsó két éve nagy részét a fizikaszakkör, hogy miért imádta a fizikát és mit imádott benne. Az volt a kérdés, hogy meg tudom-e oldani az egyenleteket vagy nem, és mivel nem(igen) tudtam, le lettem írva.

És hozzáteszem, hogy ezt a tanárnőt sokan nagyon szerették, pont mert kemény volt, és emiatt jó felvételi eredmények kötődtek a nevéhez. Tehát még csak azt se mondom, hogy személy szerint az ő hibája, hogy megutáltatta velem a fizikát és a kémiát: az intézmény egyszerűen nem teszi lehetővé a gyerek számára, hogy a természetes érdeklődését kielégítse. Ha lehetővé tette volna, nem kizárt, hogy ma én is fizikus lennék valahol.

Az iskola módszeresen idegeníti el a gyerekeket önnön motivációjuktól. Azt tanítja meg: nem az a fontos, amit te akarsz, hanem az, amit elvárnak tőled. Arra idomít, hogy a társadalom engedelmes és agyatlan termelőivé és fogyasztóivá váljunk. És ezt a feladatát valóban hatékonyan látja el.

Összefoglalóul: A hosszú esszédből az következik, hogy a posztomat úgy értetted, mintha a tudás (és elsősorban a természettudományok) ellen érvelnék. Ezzel szálltál vitába. Ami szíved joga ugyan -- csakhogy én egyáltalán nem érveltem sem a tudás, sem a természettudományok ellen. Úgyhogy alapvetően magaddal vitatkoztál.

 pulykakakas szerint:

Csak, hogy még egy p betűs felhasználóval legyen gondod :-)

Az iskolával sok baj van, ezzel nem is vitatkoznék. Még a munkaerőpiacról való kizárással se. Azzal viszont igen, hogy amit tanulsz annak egy az egyben kell hasznosnak lenni a későbbiekben. A tárgyak egy része simán csak memorizálni tanít, mindegy, hogy mivel mert csak az biztos, hogy lesznek memorizálandó dolgok az életedben, de mindenkinek más és más. Másik részük következtetni, logikusan gondolkodni tanít és itt is mindegy, hogy szerkesztesz-e valaha is trapézokat és háromszögeket.
Ahogy felveted, úgy a kisgyerek babázása és homokvár építése is értelmetlen és a négykézláb csúszkálás is, hiszen ezeket sem csináltam soha óvódás korom óta.

(Egyébként, hogy mennyire problémás a jelenlegi iskolai oktatás azt az itteni pezsgő vita is bizonyítja.)

 Névtelen szerint:

köszönöm a választ. az első megjegyzés teljesen igaz, nem olvastam quinn-t és nem ismertem a témához való hozzáállásodat, egy szalmabábot csépeltem. ezek után valószínűleg el fogom olvasni. örülök, hogy ez a véleményed, most sem okoztál csalódást.


ami zavaró volt, az ez a "mire kell nekem a kovalens kötés" szerintem nagyon leegyszerűsítő, és pont ebből gondoltam, h úgy véled az iskola haszontalan ismereteket tanít. valójában én úgy látom, h az ismeretek egy jelentős része nagyon is hasznos lehet (és mint irtam volt a módszer pláne). a _mód_ ahogy tanítja az soxor nagyon kontraproduktiv. ezzel nem is vitatkozom, ez tény. (ez feloldja az általad vélelmezett ellentmondást a szövegemben, hiszen én nem azt vitattam, h az iskola nem képes ezeket megtanítani, hanem azt állítottam, h az emberek ezt nem tudják, és ez baj)

mégegyszer mert itt van a dolog magva: tehát a középiskoláig bezárólagos "alapműveltség", kvantumszámostól és tóthárpádostul lényegében jól összeállitott (mondjuk sztem mindenki tudna ismeretei szerint masszirozni rajta, én pl nagyon is sokat, de spec. tóthárpád és a newton törvények maradának), csak az iskola nem képes hatékonyan átadni ezeket az ismereteket.

remélem most már jól értelek. azt pedig jól látod, h lényegében magammal vitatkoztam (persze nem magammal, hanem egy nagyon általános közhangulattal, és persze azért itt, mert az inkriminált megjegyzésedből arra következtettem, h osztod ezt (márha a közhangulatot osztani szokták), és csodálkoztam, h pont te gondolod így).

a törzsi társadalmas részre nem reagálnék, mert nem ismerem quinn álláspontját -ezt gondolom bővebben kifejti-, meg mert ez ebben a formában bonyolult kérdés, ráadásul olyan, amiben teljesen inkompetens vagyok, így nincs véleményem.

a kisgyerekekkel kapcsolatban meg teljesen egyetértünk (sőt ha jobban belegondolunk, akkor az egyik legfontosabb dolog, h az ember ne szűnjön meg kiváncsinak lenni). de az teljesen biztos, h a kiváncsiság kiöléséért nem kizárólag az iskola a felelős. hogy pontosan mi, vagy ki azt nem tudom (persze a szülők tetemes részt vállalnak ebben, ahogy az is biztos, h biológiai okai is vannak). saját tapasztalaim nincsenek a témában, és ehhez sem értek.

üdv,
p

 Balázs szerint:

Az új posztomban belinkeltem Quinn egy előadását. Szerintem ha azt elolvasod, képbe kerülsz. :)

 Lord_Soth_ szerint:

Én egyszer felhívtam egy kolléga figyelmét arra, hogy a színes nyomtatókban a három alapszín található csak meg, és nem az összes. Mikor kifejtettem, hogy ezt illet volna tudnia, hiszen általános iskola negyedik osztályában megtanuljuk ezt rajzórán, akkor megsértődött.

:)

Amúgy sok hasznos tudást el lehet sajátítani az iskolában. Persze szarul tanítják ez nem vitás!