Birtalan Balázs naplója: Múltidéző

Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” – Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

csütörtök, október 24, 2013
07:51

Múltidéző

Éjszaka mintegy három órát aludtam, ennek jelentős része egy olyan álomsorozat volt, aminek az egyik legkevésbé nyomasztó részében Tomi is, én is ejtőernyő nélkül ugrottunk ki egy repülőgéből, menekülve egy természetfeltti erővel bíró pszichopata gyilkos elől. A többi talán mellékes is.

Nem gondoltam, hogy az alábbi vers mostanában előkeveredik a múltból. Több mint húsz éve írtam. Akkoriban túl sok Jungot olvastam, ez lehetett az (egyik) oka a megszületésének. Az előkeveredésének pedig feltehetőleg az, hogy túl sok volt az este látott Sarah kulcsa című film. Amit szívem szerint megnézetnék mindenkivel, aki azt hiszi, hogy semmi köze a holokauszthoz, merthogy az a múlthoz tartozik, és ő személy szerint nem érintett benne.

Ne csak én álmodjak ilyeneket.

Egy nemlétező Dalí-kép alá

Ne higgy az őrült éjszakának,
ha kéjes vigyorral rád borítja
az álmok fojtó planetáriumát!

Görnyedten, végenincs barlangok során
kutatsz málló őssziklák szűz porában
elhullott szerelmek nyomai után.
Sarkadban bárgyú, vérszomjas gigásszal,
menekülvén templomtól templomig,
foszló múltadból jövőd mozaikját
próbálják kirakni kapkodó ujjaid,
de – Isten tudja, ha tudja, miért –
nem áll össze se kép, se keret
az egyformán szürke kövecsek tömegéből.
Vak harang döngi ítéletedet:
te vagy az ostya, bor, s az oltár.
Tisztátalanná szenteli hangja
a perceket, mikor költő voltál.
Vicsorgó szörnyek ölelnek lágyan...
Másnap éjfélig késik a reggel.

Ne higgy az őrült éjszakának –
várd, ha győzöd, míg felmentést csörren
a szívedben őrzött, ócska vekker!

Címkék: Kisebbség, Politika, Pszicho, Történelem, Vers

Hozzászólások:

Nattefrost szerint:

Huh. Köszi az élményt a verssel. A film/könyvajánlatot is köszi. Utánanéztem, és eddig... súlyos.

Talán nem tudtad: azért pofátlankodok be-beszólogatni a blogjaidra, mert gyakran fordul elő: pontosan arról írsz, ami az én agyam helyét is felpiszkálja. Pillanatnyilag épp az került elő: nekem is agyamra ment Jung doki mindösszes okossága (igaz, nem 20, hanem csak 10 évvel ezelőtt), továbbá ugyanezt az érzékenységet a holokauszttal kapcsolatban, rengetegszer átéltem.

Nagyon sok gondolatom van - kirekesztés, "nem olyan mint mink oszt ezé meg kell vetni és ki kell irtani" hozzáállás, általánosítás témájában.
Meg kérdésem is van: jól-e sejtem-e, hogyan állsz ezzel a dologgal? Megpróbálom elmagyarázni, nekem hogyan jön le ugyanez az iszonyatos belső élmény.

A magam részéről úgy éltem át ezt mindig: nem értettem, hogy különbözni miért bűn, miért kell megvetni azt, aki valamilyen szempontból nem olyan, mint mások. Fel nem foghattam: azért, mert én speciel pár szempontból "más" vagyok, miért vagyok egyben rossz és kiközösítendő is? A "különbözőség" miért ad legitimizációt az embertelen, szadista bánásmódra?
(Nem tudom, a Te pszichológusabbik énednek mennyire cuppantak be a hasítási problémákról tanultak ennek kapcsán? Nekem becuppantak, és ez azt eredményezte: nagyjából értem, de éppen ezért nem értem.)
Viszont azt is felfogtam: másoknak ugyanilyen iszonyatos lehet, ha kiközösítik őket valami más miatt. Az ő kiközösítettségük és veszélyeztetettségük fájdalma egyben az enyém is. Akkor is, ha tök más ürügyek miatt rekesztették ki őket, mint engem. Az érzés ugyanaz, és ez empátiát ad.
Nem tudom, Nálad is valami hasonló működik?
Ha "csak" bántanak, üldöznek, megaláznak (és ezen terminológia használatára később diadalmasan mutogatnak ujjal, hogy számos egyéb alantas tulajdonság mellé még önsajnáltató is vagyok), az fáj ugyan, de lelkiekben talán túlélhető. Hanem a tudat, hogy a bántalmazásokat, megbélyegzéseket LEGITIMNEK tekintik, MERT... - ez az, amit lélekben nehezen bírok túlélni. Szeretném ezért megkérdezni: Te hogyan vagy ezzel?
(Hú, elnézést. Írtad, hogy mivel telnek a hétvégéid, és el bírom képzelni, hogy szívderítőbb témájú kommenteknek jobban örülnél. Mégis. Micsináljak, ha gondolatot ébresztesz?)

szombat, október 26, 2013 10:23:00 du.

Balázs szerint:

Hű, nagyon jókat kérdezel... Az van, hogy holokauszt-témában a szubjektív megéléssel kapcsolatban kétféle választ tudok adni: vagy szinte tartalmatlanul rövidet, vagy megírhatatlanul hosszút. Az előbbire vállalkozom csak: minden pszichológiai és társadalomtudományi reflexiótól mentesen, a zsigereimben érzem azt, hogy érintett vagyok.

Bocsánat - ennél többre most tényleg nem futja...

vasárnap, október 27, 2013 6:24:00 de.

Megjegyzés küldése

<< Vissza

Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene