Mit is kell valójában megmenteni?
Stent a következőt veti fel egy kommentben: „...ha minden környezetszennyezés leállna ebben a pillanatban, a változásokkal már akkor is számolni kellene, mert egy folyamatot beindítottunk. De ha ez megnyugtat egy felmérés szerint, ha az emberiség tudatosan törekedne a Földön lévő élet elpusztítására, nem tudná megtenni, mert előbb pusztulna ki saját maga. Szóval többek közt mi húzzuk majd a rövidebbet. Meg a gyerekeink, akiknek egy szemétdombot hagyunk örökül.”
Asszem, hogy ebben maximálisan egyetértünk (még ha a látszat esetleg mást is mutat). Ezen egyetértés bizonyságául hadd másoljak ide egy rövid fejezetet (saját fordításban) Daniel Quinn A civilizáción túl c. könyvéből, amely pont ezzel a kérdéssel foglalkozik.
Mit jelent az, hogy „megmenteni a világot”?
Amikor a világ megmentésének kérdését taglaljuk, milyen világról beszélünk tulajdonképpen? Nyilvánvaló, hogy nem magáról a földkerekségről. De nem is a biológiai értelemben vett világról, vagyis az élővilágról. Az élővilág, bármily meglepő, nincs veszélyben (szemben fajok ezreivel, sőt talán millióival). A legrosszabb indulatunkat és a legpusztítóbb képességeinket latba vetve sem lennénk képesek élettelenné tenni ezt a bolygót. Jelenleg a becslések szerint naponta kétszáz faj pusztul ki, hála nekünk. Ha ilyen tempóban irtjuk tovább a szomszédainkat, szükségszerűen eljön a nap, amikor abból a kétszázból az egyik a saját fajunk lesz.
A világ megmentése ugyancsak nem jelentheti azt, hogy a világot megőrizzük úgy, ahogy most van. Ez ugyan jó ötletnek tűnne, de kívül esik a lehetőségeken. Ha holnapra az egész emberiség köddé válna, a világ akkor sem maradna olyan, amilyen ma. Soha, semmi szín alatt nem leszünk képesek arra, hogy megállítsuk a változásokat ezen a bolygón.
De ha a világ megmentése nem jelenti sem az élővilág megmentését, sem a változatlanul való megőrzését, akkor miről beszélünk egyáltalán? A világ megmentése egyetlen dolgot jelenthet: megmenteni a világot mint emberi lakóhelyet. Ha ezt megtettük, az egyet jelent (egyet kell jelentsen) azzal, hogy a világot megmentettük úgy is, mint a lehető legtöbb faj lakóhelyét. Csakis úgy menthetjük meg a világot mint emberi lakóhelyet, ha véget vetünk az életközösség elleni katasztrofális támadásnak, mivel a puszta életünk az életközösségtől függ.
Hogy a világ ilyen értelemben vett megmentése milyen programmal valósítható meg: erről szól a könyv.
(A megelőlegezett válasz: a világ semmilyen programmal nem menthető meg. Megmenthető ugyan, de nem programokkal.)
Címkék: Felmutatható, Kopipészt, Könyv, Világ+ember