Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

péntek, január 22, 2010
01:30
 
Avatar – az új reneszánsz?


Szerencsére gyakorlatilag semmit nem tudtam az Avatar tartalmáról; a filmet a 3D-ssége miatt néztük meg, azzal, hogy szinte mindegy, miről szól. Meg aztán főleg mozizhatnékunk volt.

Azért szerencsére, mert ha valaki elkezdte volna mesélni a történetét, akkor lehet, hogy nem kívánom megtekinteni. A sci-fi műfajáért elve nem rajongok túlzottan, a háborús sci-fikért meg végképp nem. Tehát ha azt hallom, hogy egy béna lábú ember valamilyen tudatátvivő ketyere segítségével rákapcsolódik a három méter magas, kék bőrű űrlények egyikének testére, és beépül közéjük, hogy az ő rendszeres jelentései alapján a földi hadsereg könnyebben és hatékonyabban tudja legéppuskázni őket, de aztán az űróriások élére állva ő lesz a földiek elleni véres csata vezetője – hát egy ilyen szinopszis után valószínűleg otthon maradok. És egy nagy élménytől fosztom meg magam.

Nem én találom fel a spanyolviaszt, amikor azt mondom, hogy ha a történetről levakarjuk az űr-mázt (olyan nagyon nem is kell vakarni, szinte magától lemállik), akkor kapunk egy igazi klasszikus, romantikus indiántörténetet. Nem én jöttem rá erre – de én is rájöttem, magamtól, amikor néztem a filmet, és éppen ettől vált fontossá.

Az Avatar 2154-ben játszódik, vagyis mához 144 évre – tehát nem valami irdatlanul távoli jövőben, hanem épp hogy csak nem a jelenben. Helyszín a Pandora nevű bolygó, amelynek lakói a fent leírt lények. Külsejüknél – és voltaképpen a történet egészénél – azonban sokkal fontosabb az életmódjuk: a na'vik törzsi közösségben élnek; mintha eleven illusztrációul készültek volna ahhoz, aminek Daniel Quinn a Meghagyó életformát leírja.

Sokszor írtam már: a Meghagyók nem attól Meghagyók, hogy ne vennék el a világból, amire szükségük van, hogy kvázi „meghagyják” az ún. „természetet” érintetlenül, olyannak, amilyen; nem: az elnevezés arra vonatkozik, hogy a Meghagyók meghagyják sorsuk irányítását „az istenek kezében” – vagyis önmagukat nem pozícionálják a természeten felülre (vagy kívülre).

A na'vik szinte didaktikusan a természet részei. Egy hatalmas erdőben élnek, amelynek növényeivel és állataival mély, bensőséges viszonyt ápolnak. Számukra a fák az ősök hangján szólalnak meg, és ha elejtenek egy állatot, bocsánatot kérnek tőle, és megköszönik neki, hogy odaadta az életét. Mert úgy tartják, hogy életüket, az őket mozgató energiákat nem alanyi jogon birtokolják (ezzel jogot formálva minden élő és élettelen birtoklására), hanem csak kölcsönbe kapták, és egy napon vissza kell adniuk, ahogy most az állat is visszaadta.

Pechjükre, lakóterületük legszentebb helyén található legnagyobb mennyiségben az az ásványi anyag (az unobtainium), amelyre az ekkorra már letarolt, meggyilkolt Földről jövő hadsereg szemet vetett. Az emberek választás elé állítják őket: vagy elkotródnak ősi földjükről, vagy irgalmatlanul lemészárolják őket. Nekik persze eszük ágában sincs elkotródni – marad a mészárlás.

A történet nyilvánvaló allegória. Helyettesítsük be az élő és absztrakt szereplőket a következő megfeleltetés szerint:

  • Föld – Európa
  • Pandora – Amerika
  • emberek – fehérek
  • na'vik – indiánok
  • nehézfegyverek – tűzfegyverek
  • unobtainium – arany
  • ma + 144 év = 2154 – ma - 144 év = 1866, a Vadnyugat hőskora

A történet többi elemét akár változatlanul is hagyhatjuk; az eredmény, mint mondtam, egy tökéletes, nem túl bonyolult indiántörténet. Mi akkor a fontos, az egyedi benne?

Elsősorban az, hogy ez a történet nem a hősi múltban, a „volt egyszer egy Vadnyugat”-on játszódik, hanem a jövőben, oksági összefüggésben a mai életvitelünkkel. Az emberek nem azért akarják Pandorát meghódítani, mert unatkoznak, hanem mert a Föld már túlnépesedett és lakhatatlan – amint a „nagy földrajzi felfedezések” fedőnevű népirtás-sorozat előzménye sem a kalandvágy volt, hanem a középkori Európa túlnépesedése (és annak következményei: háborúk, éhínség, pestis stb.).

Az általános amerikai narratívában az él, hogy Amerika az amerikaiaké (no igen: és mint tudjuk, Jamaica a jamaicaiaké – tessék gyorsan, sokszor kimondani!), ami pedig a kontinens őslakosait illeti, hát, szegények, rosszkor voltak rossz helyen. Arról, hogy az „Újvilág benépesítése” című történet egy ordas nagy történelemhamisítás, nem illik beszélni, holott mindenki tudja, hogy Amerikát nem kellett „benépesíteni”, mert nagyon is „be volt népesítve”, az „Újvilág” pedig a legkevésbé sem volt „új”, hanem több ezer éves kultúrák lakóhelye. „Újnak” pontosan ugyanakkora joggal nevezhető, mint ha átmegyek az utca túloldalán levő (az enyémmel egy időben épült) házba, legyilkolom a lakóit, és birtokba vévén azt mondom: „Ez az én új házam!”

Az Avatar, alig-alig burkoltan, ezt a hamisítást támadja meg: Pandora elfoglalásában, az őslakók körében véghez vitt tömeggyilkolásban a világon semmi romantikus, semmi hősies nincs. Szó sincs magasabb szellemiségről, nemes küldetésről, hit- és erkölcsbeli misszióról: a bolygó kirablása semmi egyéb, mint önző, anyagias, szűk látókörű hatalmi akció. Pontosan ugyanúgy, mint az amerikai indiánok kiirtása. Szó sincs értékek átadásáról: értékek megsemmisítése zajlik.

Civilizációs mitológiánk alaptétele, hogy az ember végső rendeltetése, hogy civilizációban éljen. Ami a civilizáció előtt, után, mellett van, az kivétel nélkül értéktelen, tűzre való kacat. Így ha visszanézünk az elpusztított indián kultúrákra, azt látjuk, hogy bár lehetnek egzotikusak és romantikusak, végső soron értéktelenek, azaz legfeljebb muzeális, eszmei értékük van (ha ugyan egyáltalán). Tartsuk akármilyen kedves vagy megindító szertartásnak az indiánok kuruzslását, az Aszpirint csak hatékonyabbnak gondoljuk.

A na'vik kultúrája azonban egyértelműen vonzó módon van ábrázolva. Törzsük nem csupán aranyos kulturális színfolt, hanem valódi értékek, valódi tudás, valódi hatalom birtokosa. Olyan értékről, olyan tudásról, olyan hatalomról van szó, amit mi nem birtoklunk, de ha látjuk, megkívánjuk. Az Avatar a civilizációt a maga csúcstechnikájával nem úgy mutatja be, hogy annak lényege valamiféle végső tudás birtokosa; ellenkezőleg: a civilizáció lényege az ősi, kipróbált tudás megsemmisítése.

Miféle tudásról van szó? Mi az a kipróbált tudás, aminek birtokában vannak a filmbeli na'vik, valamint a valódi élet indiánjai, pápuái és egyéb „primitív” szerzetei, mi azonban végletes, tragikus módon híján vagyunk?

Roppant egyszerű: az arra vonatkozó tudás, hogy hogyan kell élnünk úgy, hogy abba ne pusztuljunk bele. Fogalmunk sincs erről: ennek bizonyítéka az a szédületes tempó, amellyel tízezer éve folyamatosan és magabiztosan vágtatunk önmagunk végső felszámolása felé. Hogy a Meghagyók – velünk ellentétben – birtokában vannak e tudásnak, arra hárommillió évnyi bizonyíték van: annyi ideje fejlődött ki a korabeli főemlősökből az első ember, és e hárommillió év alatt fenntartható módon élt a világban. Valamit tudtak, amit mi egész egyszerűen elfelejtettünk; nem kell ehhez semmiféle összeesküvés-elmélet: egy öngerjesztő kulturális amnézia áldozatai vagyunk. Az öngerjesztés üzemanyaga nem más, mint civilizációnknak a fent idézett, implicit dogmája: mindaz, ami nem a civilizáció, értéktelen.

Az Avatar „eretnek film”, mert szembeszáll e dogmával; azt mondja: az igazi érték igenis a civilizáción kívül található meg. Ez hagyján, mert ezt egyre több antropológus és környezetvédő látja be és szajkózza unos-untalan. Csakhogy…

Csakhogy az Avatar nem Green Peace-es traktátus, amitől a többség már sugárban hány, hanem echte tömegfilm. Kiugró kasszasiker. Márpedig kasszasiker csakis az tud lenni, ami valamiért vonzó a közönség számára; a radikálisan új gondolatok mindig csak egy-egy embert vagy kisebb csoportokat mozgatnak meg, soha nem tömegeket. Amikor a tömeg is megmozdul, akkor egész biztos, hogy ott valamilyen kulturális előkészítés már történt.

Daniel Quinn örök példája az európai reneszánsz és az ipari forradalom: ezek nem keddről szerdára jelentek meg a piacon, nem is felsőbb szervek rendelték el vagy okos civil kezdeményezések trükközték be gondosan felépített programokkal a köztudatba, hanem lépésről lépésre, egymásra épülő, apró gondolatok és magatartásminták – mémek – formájában jutottak el az úttörőktől a tömegekig, bármiféle tudatos program nélkül.

A világot nem régi szemléletű emberek fogják megmenteni új programokkal. Ha a világ megmenekül, új szemléletű emberek fogják megmenteni – programok nélkül – összegzi mondanivalóját Quinn, aki ezt a szemléletváltást így nevezi: az új reneszánsz. (A linkre kattintva az e címen tartott előadása olvasható az én fordításomban.) Azt mondja:

Ha lesznek itt még emberek kétszáz év múlva, akkor ők nem úgy fognak élni, mint ahogy mi élünk. Ezt bizton megjósolhatom, mert amennyiben az emberek továbbra is úgy élnek majd, mint ahogy mi élünk, akkor kétszáz év múlva nem lesznek itt emberek.

Még valamit megjósolhatok bizonyosan. Ha lesznek itt még emberek kétszáz év múlva, akkor ők nem úgy fognak gondolkodni, mint ahogy mi gondolkodunk. Ezt ugyanilyen biztonsággal jelenthetem ki, mert amennyiben az emberek továbbra is úgy gondolkodnak majd, mint ahogy mi gondolkodunk, akkor úgy is élnek majd, mint ahogy mi élünk – és akkor kétszáz év múlva nem lesznek itt emberek.


Vagyis az új reneszánsz (az újfajta gondolkodásmód) nem az egyik lehetséges forgatókönyve az emberiségnek, hanem az egyetlen lehetséges forgatókönyve – már amennyiben azon forgatókönyvekkel foglalkozunk csupán, amelyek az emberiség számára nem pusztulással, hanem (aránylag) happy enddel végződnek.

Vagy lesz (azaz már van) új reneszánsz – vagy nem lesz emberiség.

Az Avatarnak mind az elkészülte (!), mind a fogadtatása azt jelzi számomra: van esélye az új reneszánsznak. Valami elkezdődött.

Talán még nem késő.

Címkék: ,


Hozzászólások:


Én még nem láttam a filmet (franc, hogy mindig vizsgaidőszak körül kell ezeknek megjelenniük, tavaly a Star Trek, most meg ez...) de amennyit tudok a sztoriról, annak alapján pont olyan ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban, mint gyerekkoromban az olyan rajzfilmekkel szemben, amikben a gonosz emberek ki akarták irtani az aranyos kis állatkák erdejét. Azt hiszem, ezt a "white man's burden" dolgot a kelleténél többször próbálták már lenyomni a torkomon. És azt hiszem, azért zavar, mert szerintem nemigen létezik ez a gonosz civilizált ember vs. kedves primitív bennszülött kettősség. Emberi természet létezik, ami mindenhol ugyanaz (legfeljebb a filmekben nem). Az, hogy ők nem gyilkolják egymást akkora skálán, mint mi, legfeljebb annak tudható be, hogy nem találták fel az ehhez kellő tömegpusztító eszközöket.

Anyukám mesélt egyszer egy dokumentumfilmről, amit látott. A filmesek helikopterrel elmentek a dzsungelba egy bennszülött törzshöz, akik kőkori körülmények közt éltek. Miután a törzs tagjai felocsúdtak a repülő szerkezet látványától, a filmesek megkérdezték, akar-e repülni valamelyikük. Az egyik jelentkezett, de azt mondta, várjanak, előbb keres egy nagy követ és amikor az ellenséges falu fölé érnek, majd ledobja. A fickó alig fél órája tudta, hogy repülni egyáltalán lehetséges, de helyből feltalálta a bombázást. Ennyit a békés természeti népekről :)

Ami az új reneszánszt illeti, az Avatar témája nem túl új, ugyanezt több köntösben is láthattuk már, pl. a 9. Star Trek-filmben (Insurrection), akkor sem kezdődött el vele semmi. A fogadtatást illetően meg szerintem a jónép mondandótól függetlenül mindent megnéz, ami kellően sok komputergrafikával készült és elég nagy reklámhadjárat vezeti be.

Bocs, tudom, hogy negatívan hangzott...



A Meghagyó életmódnak semmi köze a Rouseau-féle Nemes Vadember nevű fantazmaóriához.Szó sincs arról, hogy vannak a genya Elvevők és a cukorfalat Meghagyók. Ezt DQ a trilógia 3. kötetében (Az én Izmaelem) nagyon szépen kifejti, amikor bemutatja, hogy a törzsi lét szükségszerű velejárója az ugyan alacsony fokú, de gyakorlatilag állandó hadviselés a szomszéd törzsekkel szemben. Az, hogy "a másikat bántani eo ipso rossz", ez egy olyan morális absztrakció, amely azon mém egyik gyakorlati megnyilvánulása, amely szerint az életnek van egyetlen helyes útja. A Meghagyók nem definiálnak morális tételeket arról, hogy ölni jó vagy nem jó: van egy heurisztikájuk, amelyben szerepel az ölés, de nem szerepel a totális megsemmisítés. Ez a heurisztika nem "jó", nem "nemes", nem "erkölcsös" -- csak éppen a gyakorlat azt igazolja, hogy fenntartható.

Nem ismerem a sci-fikt általában, de az Avatar -- az én "olvasatomban" legalábbis -- ugyancsak nem a Nemes Vadembert mutatja be: nem a "magasabb erkölcsiség" a téma, hanem egy konkrét tudás.

Hogy nem új a téma, azzal a világon semmi gond. Én is éppen ezt írtam: ha radikálisan új lenne ez a mém, akkor nem lehetne kasszasiker. Kasszasiker csak az lehet, ami olyasmit kommunikál, amit a közönség mint kvázi sajátját ismer föl. Vagyis már meglévő olyasmi, ami már meglévő, kellő erővel megkapaszkodott mémekre épít.

(Természetesen ez független attól, hogy a mű "magasabb érték"-e vagy teljesen kommersz.)



Kasszasiker ügyében van egy kis kétkedésem. Elég pesszimistán úgy képzelem, Elvevő társadalmunk tagjai szépen megnézik a filmet, majd szépen megállapítják, hogy a na'vikat leigázó/elpusztító emberek helytelenül cselekedtek, az indiánokat leigázó/elpusztító fehér emberek pedig helyesen cselekedtek. Mert ahogy az életnek nincs egyetlen helyes útja, úgy mércéből sincs csak egy. Csúnya dolog az uborkát nagyfeszültséggel védeni, mert aránytalan a védekezés, mert a tulajdon védelme nem lehet fontosabb az életénél. Nadeugyepersze, ha cigány a tolvaj...



Én sem láttam a filmet, de barátok, kollégák, ismerősök közül már jó páran megnézték és kivétel nélkül mindenki nyaggat, ki ne hagyjam.
Azonban érdekes, hogy a lelkes mesélések között senki sem ment bele a tartalom mélyebb bugyrába. Volt, aki már azon csodálkozott, hogy van egyáltalán normális története! A többség a látványvilágot, az érdekes effekteket, a 3D-s élményt preferálta, így én a kasszasikert inkább ebben a "receptúrában" látom, nem hiszem, hogy a nagy átlag közönség "a sajátját ismer föl". Nem tudom, miért van ez. Esetleg azért, mert már filmet úgy szeretünk nézni, hogy ne kelljen gondolkozni, ne fárasszuk magunkat már azzal se, ki akarunk kapcsolni, vagy ha már gondolkozni kell, akkor hassanak a gondolatainkra, egyértelmű legyen a történet, vagy bonyolítsák túl, hogy a moziból kijövet a semmiről beszéljünk órákig. Vagy annyi semmitmondó film van, amihez hozzászoktunk, hogy nehéz ebből kizökkenni, vagy tudjuk, mi a konkrét mondanivalója, milyen valós problémára akar rávilágítani, meg is értjük az "üzenetet", de alapvetően eszünkbe nem jut, hogy az Elvevőkből jobb lenne Meghagyókká válni, már csak a fennmaradásunk érdekében is...



Elképzelhető, hogy kicsit más súlyozással olvasódott, amit írtam, mint ahogy én azt terveztem. Nem azt szándékoztam mondani, hogy "Hurrá, itt az Avatar és kasszasiker -- tehát a világ meg van menekülve!" Aki hallgatólagosan is, de ezt cáfolja, az nem velem vitatkozik, mert ha valaki ezt állítaná, azzal én magam szállnék vitába.



Szia Balázs, a tollforgatáshoz betyárosan jól értesz. Ragyogó írás. Örömmel olvastam minden szavát. Furcsa egyébként a hitetlenkedők előítéletektől terhelt véleményét olvasni, miközben saját bevallásuk szerint sem látták még a filmet. Ez a mindenen átsütő forró dac, hogy egyáltalán miképpen lehet értekezésre érdemes valami olyasmi, ami eleve alsóbbrendű, túlhaladott és primitív.

Itt van továbbá ez a dolog, amit apró kavicsként Alensha hint fogaink közé, miszerint "Emberi természet létezik, ami mindenhol ugyanaz". Szóval ezzel vitatkozni kell, mert a megállapítás nem állja meg a helyét. A mi nagy gondunk, hogy az ilyen és ehhez hasonló szánkba rágott kereteket kritikus gondolkodás nélkül építjük be sejtjeinkbe. Nem elégséges úgy ítéletet hozni, hogy tudásunkat mindössze egy közvetett dokumentumfilm-élményre alapozzuk. Balázs azt írja, hogy „a civilizáció lényege az ősi, kipróbált tudás megsemmisítése” – ez egyértelműen megnyilvánul abban is, hogy bár például Napóleon mészárlásainak kötelező helye van az oktatásban addig az indiánok életmódjáról, kultúrájáról, ismereteiről, szabadságharcáról és neves egyéniségeiről legfeljebb csak ifjúsági regények romantikus kliséi szintjén gondolkodunk.

Ezzel csak arra szeretnék utalni, hogy itt létezett (és írmagjaiban még létezik) egy számunkra, rosszul idomított civilizáltak számára egy teljesen ismeretlen természeti világ, mely alapjaiban legalább annyira színes és csodálatos (volt?), mint a filmben megálmodott kulisszák. Végezetül talán nem árt még egy gondolat erejéig utalni őseink animista hitére, illetve a tényre, hogy a jól működő civilizáció a fenti mottó szellemében nemcsak népünk identitását törölte ki, de elpusztította eleink évezredekre visszanyúló tudását is.



Bár hinnék abban, hogy a "jó" üzeneteket közvetítő filmek hatására jobbá válnak azok a nézők, akik eredetileg a 3D-s látvány miatt mentek el megnézni. Sajnos az én érzéseim nagyon hasonlóak N. Ildiéhez. Nem vitatom a film jószándékát, de kétlem, hogy a filmet megnézők többsége változatna az élethez való hozzáállásán. Ahogy az a számtalan kasszasiker film, amely az emberbaráti szeretetet, a zsarnokság elleni küzdelmet vagy épp a háború értelmetlenségét hirdeti, nem hozott túl sok változást társadalmi szinten.

Szerintem amúgy a "meghagyó" filozófia bizonyos elemei már beépültek a közgondolkodásba, de leginkább csak elméletben és csak addig a szintig, amíg nem ütköznek kényelmi szempontokkal. A legtöbben szerintem egyetértenek például azzal, hogy az állatokkal szembeni céltalan kegyetlenség rossz. De ez nem tartja vissza őket attól, hogy nagyüzemi állattartással nevelt csirkét vegyenek. Egyszerűen csak nem veszik tudomásul, hogy a vasárnapi ebédjüknek egy állat céltalan szenvedése az ára. Ezért tudnak az ilyen filmek is hatni - de csak jó távolra helyezve történelmileg és földrajzilag, nehogy a néző kényelmetlenül érezze magát.



Sztefanó: nem egészen értelek, zavarban vagyok. Alensha fogak közé hintett kis kavicsai (ha ragaszkodol ehhez a képhez; én nagyon nem) megegyeznek Balázs és Quinn tagadó mondataival a Nemes Vademberről.
Népünk kitörölt identitásától meg valamiért cseng a jobb fülem.



Jgy, igen értelek, megegyeznek, igazad van. Bocs ha nem sikeredett világosra a mondandóm. Tehát nem ezzel van a gondom, hanem azzal az általános felfogással (kavicsok), hogy az emberi természet bárhova is tekintsünk, ugyanaz, egyforma, olyan, mint a mi civilizált világunkban. Adok még egy fogódzkodót - a pleisztocén túlvadászás például azt sugallja, hogy az ősember irtotta ki a nagytestű emlősöket. Ez annak ellenére vált általánosan elfogadott tézissé, hogy semmiféle konkrét bizonyíték nem létezik. Tehát a homo sapiens már emberré válása kezdeti stádiumaiban is úgymond kegyetlen volt, pontosan olyan, mint a mai ember, mert lám nem pusztán szükségleteit szem előtt tartva vadászott, hanem azon felül is sportszerűen irtotta a faunát (mint ama fehér európai bevándorlók, akik puszta kedvtelésből lőtték halomra az állatállományt). Ezek azok a szikladarabok, melyek gátolják a tisztánlátást, mert axióma szintjén feltételezik az ember romlott magatartásra hajlamos mivoltát. Ez nem a génjeinkbe van rejtve, hanem belénk nevelt, a kultúránkból eredő, neveléssel továbbidomított káros magatartás.



OK, értve, elfogadva.



Sztefanó: Attól tartok, hogy pontatlanul használsz egy kifejezést.

"nem ezzel van a gondom, hanem azzal az általános felfogással (kavicsok), hogy az emberi természet bárhova is tekintsünk, ugyanaz, egyforma, olyan, mint a mi civilizált világunkban."

Semmi újat nem mondok Daniel Quinnhez képest: az emberi természet, bárhova is tekintsünk, igenis ugyanaz, egyforma, olyan, mint a mi civilizált világunkban.

Amitől ugyanis civilizált világunk élhetetlen, az nem az emberi természetből fakad, hanem kulturális akcidensekből. Quinn nem győz hadakozni a "Nemes Vadember" ideológiája ellen, mivel az egyik legalattomosabb Elvevő képzelgés. Ha ugyanis igaz lenne, hogy az ún. "természeti népek" nemesebbek, jámborabbak, szelídebbek, becsületesebbek, önzetlenebbek lennének, mint mi vagyunk -- akkor cseszhetnénk az egészet: akkor ugyanis a bőrünkből, a személyiségünkből kéne kibújni; akkor igaz volna, hogy "romlottak" vagyunk.

A teljes fajokat kiirtó Elvevők nem "kegyetlenebbek" a Meghagyóknál: egyszerűen más a kulturális stratégiájuk. A "kegyetlen" jelző (és egy rakás másik) ökológiai, antropológiai szempontból értelmezhetetlen. Ezek moralizálások, amelyek -- mint minden moralizálás -- onnan fakadnak, hogy valakik ismerni vélik az élet egyetlen helyes útját.

Szerintem amikor te "emberi természetről" beszélsz, akkor valójában "kulturális magatartásmintázatokra" gondolsz. Tévednék?



Balázs, köszönöm a helyreigazítást. Igazad van. Persze minden csak helyes definíció kérdése. Az emberi természeten valóban egy kulturális magatartásmintát értettem.

De kérlek, engedd meg nekem, hogy kicsit bőbeszédűbb legyek. Tulajdonképpen szeretném az ebet kötni a karóhoz mikor azt mondom, hogy mindkettő ugyanazt jelenti, ugyanis az egyik nincs a másik nélkül. Ezt bizonyítják például az úgynevezett szörnyeteg kísérletek (Monster projects), melyek során csecsemőket megpróbáltak úgy izolálni, hogy bár élelemmel ellátták őket, de tilos volt kommunikálni velük, azaz kulturális hatást gyakorolni rájuk. Arra voltak kíváncsi pl. II Frigyes császár is (1194 – 1250) hogy miféle ős-beszéd illetve magatartásforma fog így náluk magától kialakulni. A kísérlet szörnyű eredménnyel végződött, a gyermekek meghaltak. Később René A. Spitz (1887 - 1974) folytatott kísérleteket csecsemőkkel. Ő olyan következtetésre jutott, hogy közvetlen (anyai) kulturális behatás nélkül nincs emberi természet, nem létezhet semmiféle egészséges emberi magatartásforma. Magyarán szólva, az emberi természet, így vagy úgy de mindenképpen kulturális magatartásminták által van alakítva.



Szerintem meg kell különböztetni három dolgot: az emberi természetet, a kulturális behatást és az emberi magatartást. Lenne egy informatikai hasonlatom:

- az emberi természet: a megírt programkód;
- a kulturális behatás: a program lefuttatása (és szervizelése), azaz a felhasználói beavatkozás;
- az emberi magatartás: a futó program.

Ugyanazt a kódot (pl. egy alkalmazást) lehet így is, amúgy is használni, a beavatkozás (és a beavatkozó) jellegétől függően, teljesen más outputtal.



Hmm, ez a párosítás elgondolkodtató. Abban mindenképpen egyetértek, hogy az emberi magatartás a futó program és az emberi természetre is lehetne úgy tekinteni, mint a megírt kódra. Viszont ezt a szoftvert teljes egészében a kulturális behatások írják (mivel folyamatosan készül, ahogyan cseperedünk), azaz a programozó = kultúra.



"Viszont ezt a szoftvert teljes egészében a kulturális behatások írják"

Szerintem nem. Hogy szoft- vagy hard-, azt nem tudom biztosan, de mindenképpen programnak tekintem a genetikai örökséget. A nyelvhasználat képessége pl. az emberi természet (vagyis a kód) része -- amely kód történetesen nem fut le, ha bizonyos körülmények nem biztosítottak. Az agresszióra és az altruizmusra való készség is az egyetemes (öröklött) emberi természet része, akkor is, ha ilyen-olyan kulturális behatásokra valaki szinte soha nem produkál agresszív/altruista magatartást.



Quinn tézise egy alapvető önellentmondásra épül: szerinte az alacsony szervezettségű, statikus kultúra a fenntarthatóság záloga, pedig hát az indián kultúra egyáltalán nem volt fenntartható, az első arra járó civilizáció letaposta őket. Míg ha fenntarthatóság helyett fejlődtek volna, akkor jó eséllyel ez nem következik be. A vásznon lehet, hogy megvédi a hős a kedvesét és elrepülnek egy sárkánygyíkon a naplementébe, de azért ugye el tudjuk képzelni, hogy a valóságban a filmben ábrázolt konfliktusnak mi lett volna a végkimenetele?

Amiből következik, hogy ha vannak Földön kívüli civilizációk elérhető távolságon belül, akkor a meghagyó túlélési stratégia biztosan nem sikeres, ha nincsenek, akkor pedig csak akkor, ha valahogy a Föld teljes lakosságára sikerül rákényszeríteni. (Meghagyó-1984?) Aminek az ellenőrzéséhez és betartatásához (mert ugye a meghagyó kultúrák időnként elvevővé válnak) viszont olyan komplex intézményrendszer kell, ami meghagyó életmóddal már nem kivitelezhető. Legfeljebb az képzelhető el, hogy kellően koncentrált atomtámadással lakhatatlanná tesszük az egész földfelszínt, egy kis szigetet kivéve, és ott játszunk a továbbiakban meghagyót.



"Quinn tézise egy alapvető önellentmondásra épül: szerinte az alacsony szervezettségű, statikus kultúra a fenntarthatóság záloga"

Érdekes: Quinnek abban a 7 könyvében, amit elolvastam, még csak ahhoz hasonló állítást sem találtam, amely szerint a fenntarthatóság attribútuma lenne akár a statikusság, akár az alacsony szervezettség.



Hogyan képzelnél el egy olyan társadalmat, amiben van tudományos-technikai fejlődés és globális intézményrendszer, de nincs élelmiszer-újraelosztás?



Olvasd el Quinn Az új reneszánsz c. írásának az utolsó részét, abból kiderül, hogy miért megválaszolhatatlan a kérdésed.



Online elérhető valahol?



Grr. Először írd be a gugliba és csak aztán tegyél fel felesleges kérdéseket.



Igen: példának okáért abban a posztban van belinkelve, amelyhez (ezek szerint annak végigolvasása nélkül) épp kommentárokat fűzöl.



Ezzel gondolom azt szeretted volna értésemre adni, hogy a megjegyzésemet akkora butaságnak tartod, ami a poszt ismeretében meg sem születhetett volna - mert önmagában nem sok értelme lenne számonkérni, hogy nem memorizáltam szóról szóra.

A beszéd elolvasása és a poszt újraolvasása után sem látom, miért. Nem lehet a forradalom jósolhatatlanságára való hivatkozással kibújni az alól, hogy Quinn példái - ahogy az Avatar is - nem a fenntartható fejlődésről, hanem a fejlődés teljes hiányáról szólnak. Ami - emellett próbáltam fentebb érvelni - csak azért tűnik fenntarthatónak, mert implicite feltételezzük, hogy más sem fejlődik. (Vagy egyáltalán, változik. A dinoszauruszok is bizonyára teljesen fenntartható módon éltek sokmillió éven át.)

Itt nem arról van szó, hogy Quinn felismert egy addig nem látott problémát, és bár megoldást nem tudott rá kínálni, elindított minket a keresés útján; a környezetszennyezéssel, globális felmelegedéssel, a biodiverzitás és az oxigéntermelő biomassza csökkenésével kapcsolatos aggályok régóta ismertek, ezekre nem Quinn ébredt rá elsőként, még csak nem is ő népszerűsítette őket. Amiben ő újat hozott, az a civilizáció működésének az elemzése: javasolt egy magyarázatot arra, hogy milyen belső mozgatórugók hajtják a fejlett társadalmakat - szerinte - a pusztulásba, szemben a komoly infrastruktúrával, hierarchiával, intézményrendszerrel nem rendelkező törzsi társadalmakkal, amelyek akármeddig is elélnének. Na de ezek a társadalmak már most kipusztultak vagy beolvadtak, miközben mi még itt vagyunk! Pont az alaptézise nem áll meg. Ha az elvevő fajok/társadalmak éppen azáltal veszélyeztetik a saját jövőjüket, hogy viharos sebességgel irtják ki a meghagyó fajokat/társadalmakat, hogy a fenébe lehetne ezt érvként felhozni a meghagyók nagyobb fennmaradási esélyére?



Nem ostobaságról vagy memorizálásról van szó. Csak minekutána az általad kommentelt posztban nem linkek sokasága van, hanem mindössze egyetlen link, amit közvetlenül még idézet is követ a kérdéses szövegből, csodálkoztam, hogy elkerülte a figyelmedet. De nyilván más szűrők működnek kettőnknél.

Ami a törzsi és a civilizált társadalmakat mint társadalmi szerveződéseket illeti, az infrastruktúra léte vagy hiánya nem éinti a lényeget: akcidensnek számít. Kétségtelen, hogy ún. fejlett infrastruktúrával bíró törzset eleddig nem produkált a kulturális evolúció. Azonban produkált már civilizációt (definíció a quinni értelmezés szerint!) fejlett infrastruktúrával is meg anélkül is, és az elemzés kimutatja, hogy a fenntarthatatlanságnak semmi köze az infrastruktúrához, a technikai fejlettséghez. (Lásd a B története előadásait, pl. a Békafőzés címűt.)

A kérdés amúgy, ha jól értelek, ugyanarra vonatkozik, mint amiről az Aszalt szilva naplementekor c. könyvben (meg előtte itt a blogon) A beteg, de erős kutya címen írtam.

A "fenntarthatóság" szó nem abszolút értelmű. A leginkább fenntartható ökoszisztéma is olyan, hogy kívülről jött erőszakos beavatkozással se perc alatt szét lehet kúrni. Az, hogy tízezer A kultúrájú ember simán képes megsemmisíteni száz B kultúrájú embert, ugyanúgy semmit nem mond a két kultúra fenntarthatóságáról ökológiai értelemben, mint ahogy az, amikor tíz suhanc brahiból halálra rugdos egy magányos, törékeny, agg fizikaprofesszort az aluljáróban, semmit nem mond arról, hogy az emberiség fenntarthatóságához a szöges bakancs vagy a fizika tudománya járul hozzá hatékonyabban.



Oké, a fenntarthatóság nem ugyanaz, mint a fennmaradás(osság?), de mégiscsak az utóbbi a lényeges, és az előbbi csak puszta eszköz hozzá, nem? Quinn érvelésének pont az adná az erejét, hogy a civilizációnak egy teljesen pragmatikus kritikáját adja, ami nem épít semmilyen erkölcsi nézetre, csak arra a nagyon minimális közös alapra, hogy a Föld még sokáig létezni fog, és jobb, ha emberrel, mintha ember nélkül. (Hogy a civilizáció legerősebb hatalmát irányító döntéshozók jelentős része, talán többsége nem fogadja el ezt a közös alapot, az más kérdés.) A fenntarthatóság viszont lehet hogy kellemes melegségérzetet okoz az ökohippikben, de pragmatikusan nem egy önmagában vett érték, csak annyiban az, amennyiben a fenntartható rendszerről megjósolható, hogy fennmarad, a nem fenntartható jövőjét meg nem igazán lehet előrelátni. Ha a külső okok miatt a fenntartható sem marad fenn, akkor értékét veszíti.

A kutyás írásodat olvastam, de az szerintem nem válasz erre (vagy ha erre válasz, akkor nem meggyőző). Ha azt mondanám, hogy az elvevő lenyomja a meghagyót, tehát az elvevő szükségképpen jobb, mint a meghagyó, akkor egy adekvát válasz lenne, hogy egy evolúciós játékban az egyes stratégiáknak nincs abszolút értékük, hanem attól függ a sikerességük, hogy milyen más stratégiákkal versenyeznek.(*) De itt nemcsak erről van szó, hanem arról, hogy 1) a meghagyó elvevők jelenlétében kudarcra ítélt stratégia, 2) nem tudja megakadályozni elvevő kultúrák kialakulását, mert pontosan az ahhoz szükséges eszközökről mond le. Quinn szerint a bajok gyökere az élelmiszer-újraelosztás és az azzal járó hierarchikus hatalmi viszonyok, márpedig egy ilyen közlegelők tragédiája jellegű játékban csak globális szabályozással lehet stabillá tenni a kooperáló stratégiát, globális szabályozás pedig nem megy specializáció és hatalmi (vezérlési) struktúra nélkül. Ha pedig valami olyan reneszánszot tételezel fel, ami ezeket megőrzi, azzal Quinn elmélete teljesen kiüresedik, hiszen ezekkel definiálta a különbséget elvevők és meghagyók között.

(A linket amúgy láttam, de a címét nem jegyeztem meg, csak annyit, hogy valami előadás, te meg írást emlegettél, amiből én azt gondoltam, valamelyik könyvéről beszélsz. Talán azért, mert egy hozzászólással korábban tényleg azt tetted, és valahogy összekeveredett a fejemben a kettő.)



Csillag: én legalábbis ezt láttam bele a dimenziós megjegyzésbe, lehet hogy félreértettem. A másik két példád szerintem kifejezetten rossz: a rák környezete egy egységes egészként működő szervezet, amiben a sejtek roppant specializáltak és önmagukban életképtelenek, és a fennmaradásukat különféle vezérlési struktúrák és fejlett élelmiszer-újraelosztás biztosítja (bizony, ezek az elvevő civilizáció ismérvei), és ezt az összehangolt rendszert borítja fel valamilyen viselkedési zavar, és a sejtek nem élik túl a rendszer összeomlását. Ebben az analógiában a rák szerepére a DQ-mém jobb eséllyel pályázna, mint az elvevő magatartás.

A kutyával meg az a baj, hogy ez egy teljesen normális evolúciós jelenség: az evolúció optimalizál, az ivarérett kor utáni, immár haszontalan életszakasz kárára. Alapvetően erről szól az öregedés. A végeredmény az lesz, hogy a mutáns kutya kiszorítja a többit, és lesz egy erősebb, de alacsonyabb átlagéletkorú új fajta. Vagyis lehet amellett érvelni, hogy az elvevő kultúra determinált önmaga kipusztítására, de ez semmiképpen nem annak az okozata, hogy leigázza a meghagyókat.



Ne haragudj, Gergő, de a sok mellékszál közepette kezdem nem érteni az érvelésed egészének irányát: hogy voltaképpen mivel is vitatkozol, miről akarsz meggyőzni, mit is cáfolsz, milyen múlt- vagy jövőbeli forgatókönyvvel mit helyezel szembe.

És pontosan azért, mert ennyire struktúrálatlan az egész párbeszéd, gondolom azt, hogy folytatásához nem adekvát terep egy nyilvános blog több mint egy hónappal ezelőtti posztjának kommentfelülete.

Ha motivált vagy a kérdés megvitatására, akkor én nyitott vagyok rá, de szeretnélek arra kérni, hogy ezt magánlevelezésben ejtsük meg. Vitaindítónak (avagy -folytatónak) javaslom egy több mint két évvel ezelőtti posztomat, amely talán jó alap lehet annak tisztázásához, hogy miről is beszélünk valójában.

Köszönöm a megértésedet.

Balázs


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta