Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...
Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005) |
kedd, március 09, 2010
10:21 Egyetlen baj
Címkék: Brühühü, Kisebbség, Melegség, Panaszkönyv, Politika Hozzászólások:
Balázs, startból: együttérzek és vágyom rá, hogy ne érezd magad magadra hagyva az ügyben.
Újraolvasva a kommentet: nem szeretném, ha olyan látszat keltődne, hogy el akarom bagatellizálni a téged ért traumát. Így hát a cél ugyanaz, mint a start volt.
Amikor ez az ominózus mondat elhangzott, épp a teámat ittam. Önkéntelenül is megbicsaklott a bögre a kezemben, és igyekeztem teljesen "belebújni" a bögrébe.
Steo, köszönöm, hogy leírtad. Amit a "tanult" viselkedésformáról mondasz: én is úgy képzeltem. Szerintem (óvatos tipp) a magyarországi antiszemiták 75%-a még nem látott zsidót, vagy nem ismerte föl, ha látott. Ettől persze, az eset még bántó és lehangoló. Neked is együttérzésem.
Balázs, ezek a dolgok mindennaposak. Amennyiben veled nem így történnek annak szívből örülök. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem jogosak az érzéseid.
Az alkoholdependencia betegség, amelyet ugyanúgy nem válaszott magának senki, mint a zsidóságát vagy a melegségét (ami nem betegség), és amelyet ugyanúgy megszenved ő maga is, mint a környezete. Azaz jobban.
Én a bajt speciel nem a homofóbiában látom (sőt kétlem, hogy valóban erről lenne szó, nem pedig csak valami átgondolatlan beidegződésről), hanem abban, hogy azonosulsz a függő helyzeteddel, és ebből azt a konklúziót vonod le, hogy nincs mód a változtatásra. Tegyük át a dolgot a szemszínre: "Nádasdy Ádám remek fickó, csak az a baj vele, hogy kék a szeme." Ha neked is kék a szemed, erre minden további nélkül azt mondtad volna kb.: "De hiszen nekem is kék a szemem, miért lenne az baj?" Én tehát itt egyfajta internalizált homofóbiára gondolok, és ezt látom inkább a problémának, hogy ti. az ember nem feltétlen tudja ezt ugyanúgy kezelni, mint a szemszínt. (Láner Laci írta egyszer Nádasdyról, hogy úgy beszélt a melegségéről, mint ha azt mondta volna, hogy ő szereti a spenótot. Vajon hányan képesek erre?)
Igen az egyik egy betegség, a másik egy vállalt életforma vagy állapot, a harmadik pedig egy veleszületett tulajdonság. Ne érts félre egyátalán nem arról van szó, hogy bárkit is bántanék akiket érint bármelyik, de nem is egyformán állok ezekhez a dolgokhoz és most itt nem negatív, illetve pozitív megkülönböztettésről van szó, csupán annyi, hogy ezek közül kettőn változtatni lehet, ami a véleménynyilvánításban is megmutatkozhat.
Ádám: 1.) Azért nem tartom megfelelőnek a példát, mert a kék szemszínt senki nem tekinti bajnak -- és ez nem járulékos körülmény, hanem éppen a kérdés lényege.
ad 1.: Igazából direkt írtam olyan példát, amit senki sem tekint bajnak: ti. szerintem a melegséggel szembeni ellenérzésekre is úgy kellene reagálnunk, ahogy egy marslakó tenné: "ezt hogyhogy problémának tartja?" Épp erről beszélek, a velünk született naivitás visszaszerzéséről: hogy ugyanúgy képesek legyünk spontán feltenni bizonyos kérdéseket, mintha a melegkérdés az emberiség történetében sohasem merült volna fel. Ez persze alighanem messzebbre vezető téma.
Ennek (és a posztban belinkelt két korábbi posztban leírt történetnek) épp az a specialitása, hogy váratlan. Hogy a legkiszámíthatatlanabb helyzetben éri utol az embert, a legkülönfélébb módozatokban, és nem lehet ezek mindegyikére felkészülni. A (bármilyen) kisebbség szándékolatlan megbélyegzése minden szituációban megtörténhet -- ezért nem tartom hatékony megoldásnak, hogy utólag kidolgozzak (-zunk) egy alternatív, "mi lett volna, ha" forgatókönyvet valamely konkrét helyzetre. (Lólopás után lakatot tenni az istállóra.)
Nálam szorongás áll fenn. (ma már tudható, hogy a Hashimoto és az autoimmun váltotta ki, de ezt 20 éve még nem tudták megállapítani-csak lehülyéztek! Mert akinek bármi neurológiai ügye van, azt a közvélemény hülyének tartja..)Nem tudok kilépni a lakásból, ezáltal egy csomó, sőt talán a teljes életből kizárva magam.. mégis-- még a családom is úgy kezel, mint aki ezt direkt, stb csinálná.. egyféle "leprásként".. pedig a vesztességeket magam élem meg, nekik ez nem jelent gondot, mindég dolgoztam, többet is, mint tettem volna "normálisan", nem költöttem (az okok) mindég elővehető vagyok, pl mint nagymama.. mégis én vagyok a "deviáns".. Szerencsém, hogy vannak, ha nem is extra, de kis tehetségeim, így érnek sikerek.. és nem vagyok depire hajlamos.. azért fáj!!
1. Nééééézd Balázs! Sikerült! (mármint hozzászólást írnom!)
Még nem szokta meg a társdalom azt, hogy vannak melegek. Ehhez idő kell. Kétségtelen. Vagy talán soha nem is fogják megszokni.
Szia Balázs :)
Néhány napos külföldi útról visszatérve olvasom a megjegyzéseket. Van egy oldala ennek a banalitása miatt szörnyű történetnek, ami engem most kiváltképp szíven üt.
Bocsánat, természetesen gépelési hiba a kis b a "balázs"-ban. Kérlek Balázs, jóvátétel képpen fogadd el ezt:
Szervusz Balázs, Csak úgy nyelem mint kacsa a nokedlit az írásokat, s reagálásokat.
Jogos a szempontod. Amikor ezt írtam, fel voltam dúlva, és választanom kellett, hogy az illetővel vagyok empatikus, vagy önmagammal, a saját feldúltságommal. Ez utóbbit választottam, és nem is bánom: fontos volt nekem, hogy leírjam. << Vissza |
|
látogató 2005. január 10-e óta |