Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...
Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005) |
kedd, november 24, 2009
17:35 Mi az élet értelme?
Charlie-t egy kísérlet részeként potenciális zsenivé operálják. De az operáció nem minden: a műtét után még sokat kell tanulnia, mert az első időkben pontosan ugyanolyan buta, mint a beavatkozás előtt. E tanulási folyamat közepette a pszichológus ismét föl akarja venni vele a Rorschachot.
Ahogy pedig ténylegesen élünk, azt – tisztelet a kivételnek – nem szeretjük. Nem is csoda. Hiszen valamennyien kurvák vagyunk: dolgozunk azért, hogy legyen mit ennünk és legyen hol pihennünk, aztán eszünk és pihenünk, hogy ismét képesek legyünk dolgozni. Ha kapunk ajándékba egy üveg exkluzív italt, azt nem bontjuk fel, hanem tartogatjuk, eltesszük valami „megfelelő alkalomra”, mivel nyilvánvaló, hogy a jelen pillanat nem a megfelelő alkalom. Időt és pénzt nem kímélve diétákkal és testi-lelki tréningekkel fegyelmezzük magunkat, hogy minél hosszabb ideig húzzuk, s így minél több idő jusson a keresésre. Mert keresni muszáj, mert az életnek bizonyára van valami értelme, és azt meg kell találni, illetve ha elvileg rá is jöttünk a megoldásra, akkor is meg kell valósítani. És görcsösen igyekszünk, hogy szépnek (gazdagnak, műveltnek, becsületesnek, szentnek, megvilágosodottnak stb.) találtassunk, ha a megfelelő alkalom – e világon vagy eggyel arrébb – végre elérkezik, és az életünk értelme beteljesül. És, csak úgy mellékesen, igen-igen sok vért kiontunk eközben azért, hogy bebizonyítsuk: amit valaki más megtalálni vélt, az igenis nem az élet értelme. Itt, a ketrecben úgy viselkedünk, mint szegény, fogyatékos Charlie a laborban; keressük az élet értelmét, mert meg vagyunk győződve: igenis ott van valahol elrejtve, „bene a tintába”. Pedig nincs elrejtett kép. Nincs leleplezésre váró titok. Az életnek nincs olyanja, hogy „az” értelme – ugyanúgy és ugyanazért, ahogy és amiért az életnek nincs egyetlen helyes útja sem. Az élet értelmetlen: pontosan annyira, mint a tintapaca a Rorschach-táblákon. Üres, mint egy 80 grammos, A4-es ofszet papír; üres, mint a be nem festett vászon. Szerencsére. Mert így van lehetőségünk, hogy teleírjuk, hogy befessük, van lehetőségünk, hogy értelmet vigyünk bele. Van hely hová belevinni az értelmet, mert nincs betömve előre gyártott értelemmel. Nem vagyunk foglyai egy olyan titoknak, amelynek a szakadatlan keresésére kárhoztatott valami gonosz felsőbb hatalmasság. Szabadon élhetünk, kötöttségek nélkül. Ezt a szabadságot élik meg minden pillanatukban azok a „primitívek”, akik kívül vannak a ketrecen, akik – szemben velünk – nem szenvednek egy tízezer évvel ezelőtti kulturális fejre esés miatt kollektív agylágyulásban. Semmivel se jobbak vagy nemesebbek nálunk – viszont nem hajtja őket a kényszer, hogy „elérjenek valamit”. Nem kötelezi őket a társadalmuk, hogy egészen elégő áldozatként vessék oda önmagukat és egész életüket, minden idejüket és örömüket: sem az Életcél nevű, vérszomjas főbálványnak, sem a Középtávú Tervek névre hallgató kisisteneknek. Élnek úgy, ahogy ősidőktől fogva, nemzedékről nemzedékre felhalmozódott bölcsességükkel önmaguk számára megfelelő. Lehet, hogy nem fogalmazzák meg elvont igazságként, hogy „az élet értelmetlen”, de minekutána föl se merül bennük az a képtelenség, hogy az életnek volna valami felkutatni való értelme, eszük ágában sincs tényleges életüknek hátat fordítva nekiállni egy ilyen kutatásnak. Ehelyett idejüket és energiájukat arra fordítják, hogy megtöltsék életüket azzal, amijük valóban van: a saját gazdagságukkal. És éppen ezért képesek arra, hogy értelmes életet éljenek: nem olyat, ami „objektíve helyes”, ami „majd a jövőben” teljesedik be, ami megfelel valamilyen absztrakt normának – hanem olyat, ami önmaguk számára élhető, jelentőségteljes, örömteli, és nem utolsósorban fenntartható. Vajon csak számomra vonzóbb ez, mint a megfelelő alkalomra várva hagyni, hogy az „exkluzív ital” tönkremenjen a palackban? Címkék: Kopipészt, Könyv, Vallás, Világ+ember Hozzászólások:
Az ilyen postok olvasásakor mindig hihetetlenül sajnálom, hogy még nem olvastam a könyvedet. Igyekszem pótolni amint lehet.
Az ilyen visszajelzések olvasásakor van az, hogy nem sajnálom a poszt megírására szánt időt. Köszönöm.
Egyébként össze is állhat lassan egy új könyv az itteni postokból. Úgy látom, hogy van elég gondolat és tartalom...
Olvastam jó pár egyházzal kapcsolatos írásodat, és azon gondolkodtam, hogy nincs-e ennek a cikkednek kereszténység ellenes hangulata. Ha van, gondolom akaratlanul. Szerintem azt állítani, hogy az élet értelmetlen semmiképp sem keresztényi.
Kedves Quamquam,
Pontosan ebben az értelemben gondoltam e hangulatra, és ezért is csodálkoztam, hogy te ezen a véleményen vagy. Miért nem zavar ez téged?
Lehet, hogy nem fogalmazzák meg elvont igazságként, hogy „az élet értelmetlen”, de minekutána föl se merül bennük az a képtelenség, hogy az életnek volna valami felkutatni való értelme, eszük ágában sincs tényleges életüknek hátat fordítva nekiállni egy ilyen kutatásnak. Ehelyett idejüket és energiájukat arra fordítják, hogy megtöltsék életüket azzal, amijük valóban van: a saját gazdagságukkal. És éppen ezért képesek arra, hogy értelmes életet éljenek: nem olyat, ami „objektíve helyes”, ami „majd a jövőben” teljesedik be, ami megfelel valamilyen absztrakt normának – hanem olyat, ami önmaguk számára élhető, jelentőségteljes, örömteli, és nem utolsósorban fenntartható.
Pár hasábbal Ádámé mögött én is erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy:
Miért nem zavar ez téged?
Űgy érzem egy kicsit kétértelmű voltál, köszönöm a felvilágosítást!
Tekintve, hogy folyamatról van szó, egy bizonyos cikkről nem számolhatok be. De megtaláltam azt az írást idén áprilisban, amellyel itt a blogomban bedobtam a követ az állóvízbe.
Ööö... nem akarok cinikusnak feltűnni, de az élet értelméről való vitán vitatkozni nem sokban különbözik az élet értelméről vitatkozástól.
Eddig világos, de vajon miért van az, hogy a rész-egész viszony miatt halálbiztosan a keresztényellenességet találják meg, nem pedig a hinduizmus-, jahvizmus- vagy iszlámellenességet. (A kérdés szónoki.)
Ugyanazért, amiért én, ha azt hallom, hogy valaki vegetáriánus, nem azon képedek el, hogy hogyan lehet tintahal és kenguruhús nélkül élni, hanem azon, hogy hogy lehet halászlé és csülök nélkül.
Tartottam tőle, hogy ezt válaszolod. Akkor elhagyom a díszcsomagolást: feltűnő, hogy a valláskritikára a keresztény Kovács Tizenhárom Géza sokkal jobban és hamarabb fölszívja magát, mint a hindu Kovács Tizenkettő (v. Tizennégy) Géza. Más szóval, egy vallásról sokat elárul, hogy a határait tűzzel-vassal védi-e vagy vízzel-ezüsttel.
Neked van valódi sajátélményed hindukkal? Mármint nem jól marketingelt, europanizált (van ilyen szó?) kirakathindukkal, hanem tizenkettőmillió egy tucat millió :) Kovács Géza hindukkal. Erősen az a gyanúm, hogy ha azt a kultúrát is annyira ismernénk, mint azt, amit térben és időben testközelből ismerünk, akkor ott is ugyanilyen súlyos bazmegeket találnánk. Mégpedig azért, mert az is ugyanazon Elvevő fának egy ága, ha másként is van nyesve.
Nem, nincs sajátélményem. Ami kevés információm van, az viszont meglehetősen homogén: nem olvastam-hallottam intoleráns hinduról. (Hindut mondok, nem szikh-et.) Az ugyanazon Elvevő fa ágát nem vitatom. Azt viszont könnyen el tudom képzelni, hogy egy hindu közösség könnyebben befogadja a Meghagyóság vagy az Új Reneszánsz mémjét, mint egy keresztény-európai.
OK, ezzel nem vitatkozom. Egyrészt hiányosak az ismereteim, másrészt nincs benne semmi olyan, ami kifejezetten vitára ingerelne. :)
Csak és kizárólag azért jöttem elő a kereszténységgel, mert felületes voltam, és eddig csak olyan írásait olvastam el Balázsnak, amik vallásosak voltak, és ha jól emlékszem az önéletrajzában sem találtam elfordulást.
Rorschach ábrában hogy ne lenne benne a denevér, én láttam :-)
Én ezt egyszer úgy fogalmaztam meg, hogy az élet értelme, hogy megtaláld az életed értelmét :)
Alensha, << Vissza |
|
látogató 2005. január 10-e óta |