Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

kedd, november 24, 2009
17:35
 
Mi az élet értelme?


Közkeletű vélekedés szerint ez az emberi élet legalapvetőbb kérdése. Én ezzel nem értek egyet. Alább két állítást próbálok igazolni, mégpedig:

1. Nem az a lényeges kérdés, hogy mi az élet értelme, hanem hogy miért tartják ezt sokan alapkérdésnek.
2. Az élet értelmetlen – és ez örömhír.


Annak, hogy valaki a „Mi az élet értelme?” kérdést föltegye, logikusan két előfeltétele van. Az egyik annak vélelmezése, hogy az életnek van értelme. A másik természetesen az, hogy ez a válasz ne legyen triviális, tehát érdemes hosszasan töprengeni rajta. (Senki sem szokott töprengeni azon, hogy vajon gyorsabb-e a repülőgép, mint az omnibusz.)

Látszólag kicsit messziről indítunk, valójában azonban végig forró nyomon járunk majd.

Megtalálod az elrejtett kisbabát?Tessék először is alaposan megfigyelni a mellékelt tóparti képet a fiatal párral, és megkeresni rajta az elrejtett kisbabát! Megvan? Egy barátom – akinek egyébként sasszeme van az apró részleteket illetően – pár éve nagyon felbosszantotta magát ezen a képen, mert kifogott rajta. Pedig a gyerek ott van, tessék csak megkeresni!

(Ha nem sikerülne, a megoldás – a fehér részt kijelölve – itt olvasható: Az elrejtett csöppség nem is olyan kicsike: csaknem az egész képet kitölti. Az innenső part előző íve rajzolja ki a hátát, balra fent a faágak a fejét, fent középen ugyancsak az ágak adják ki a karját és a kezét, jobboldalt a fatörzs pedig a lábát és a fenekét.)

Valami ehhez hasonlót kereshetett Charlie Gordon, Daniel Keyes Virágot Algernonnak című regényének értelmi fogyatékos főszereplője, amikor a pszichológus Rorschach-tesztet próbált fölvenni vele.

Asztán Burt aszonta Charlie mit lát a kártján. Én a szétöntöt tintát látam és nagyonn megvoltam ijedve pedig a nyúl lább is a zsebembe volt mer gyerek koromba mindig meg buktam a vizsgán az iskolába és a tintátis ki öntötem. Aszontam Burtnek hogy ki öntöt tintát látok egy fehér kártyán.

        [...]

Nem emlékszek ojan jol hogy Burt mit mondot de aszt akarta hogy mongyam meg mivan a tintába. Nem látam semitse a tintába. Nem látam semitse a tintába de Burt aszonta képekk vanak bene. Nem láttam én ot képett pedig igyekesztem. Közel tartotam a kártyát asztán meszire. Akor aszt mondtam ha föl teném a szemüveket bisztosan jobban látnák csak akor szoktam szemüveket hordani ha moziba vagyok vagy tévét nézek de aszt gondoltam hogy hát ha akor joban látom a képett a tintába. Föl tetem a szem üveget és aszontam na mutasa megin a kártyákat fogadok hogy mostan meg talállom a képett. Erössen igyekesztem de mégse tuttam megtalálni a képeket csak a tintát látam. Montam Burtnek talán uj szem üveg kelene.


Charlie-t egy kísérlet részeként potenciális zsenivé operálják. De az operáció nem minden: a műtét után még sokat kell tanulnia, mert az első időkben pontosan ugyanolyan buta, mint a beavatkozás előtt. E tanulási folyamat közepette a pszichológus ismét föl akarja venni vele a Rorschachot.

Amikor megtudtam ezt, megijedtem. Burt majd megint azt akarja, keressem meg a képeket, és tudtam, hogy azt úgysem tudom. Arra gondoltam, bárcsak valahogy megtudhatnám, miféle képek vannak ott elrejtve. Talán nincs is ott semmiféle kép. Talán ez csak egy trükk, hogy lássa, elég buta vagyok-e olyasmit keresni, ami nincs is ott. Már a puszta gondolatra is dühös lettem rá.

        [...]

– No, most nézzen szépen erre a kártyára. Mi lehet ez? Mit lát ezen a kártyán? Az emberek mindenfélét látnak ezekben a tintapacákban. Mondja meg, hogy maga mit lát bennük – mire emlékeztetik?
        Megdöbbentem. A kártyára meredtem, azután őrá. Egyáltalán nem azt mondta, amire számítottam. Úgy érti, hogy nincsenek képek elrejtve azokban a tintapacákban?
        Burt összeráncolta a homlokát, és levette a szemüvegét. – Tessék?
        – Képek! Elrejtve a tintapacákban! Múltkor azt mondta, hogy mindenki látja, és azt akarja, hogy én is keressem meg.
        – Nem, Charlie. Ezt nem mondhattam.
        – Hogy érti ezt? – kiáltottam rá. Attól, hogy annyira megijedtem a tintapacáktól, dühös lettem magamra is és Burtre is. – Igenis ezt mondta! Csak azért, mert olyan okos, hogy főiskolára járt, nem csinálhat bolondot belőlem. Torkig vagyok már vele, hogy mindenki kinevet engem!

        [...]

[Nemur professzor, Burt főnöke:] – Ide figyeljen, Charlie, akarja hallani pontosan azt, amit Burt mondott, és a maga válaszait is? Magnószalagra vettük azt a vizságlatot. Lejátszhatjuk, és meghallgathatja pontosan, amit akkor mondtak.
        Vegyes érzésekkel mentem vissza a pszich. rendelőbe. Biztos voltam benne, hogy gúnyt űznek belőlem és becsapnak, mert tudatlan vagyok ahhoz, hogy átlássak rajtuk. A haragom izgalmas érzés volt, és nem egykönnyen adtam fel. Készen álltam a harcra.

        [...]

        Burt hangja búgott a magnetofonból.
        „No, most nézzen szépen erre a kártyára. Mi lehet ez? Mit lát ezen a kártyán? Az emberek mindenfélét látnak ezekben a tintapacákban. Mondja meg, hogy maga mit lát bennük – mire emlékeztetik?”
        Ugyanazok a szavak, majdnem ugyanaz a hanghordozás, mint amit néhány perccel ezelőtt a laborban használt. És aztán hallottam a válaszaimat – gyerekes, lehetetlen dolgokat. Bénuzltan rogytam le a Nemur prof. íróasztala melletti székbe. Igazán én voltam ez?
        Visszamentem Burttel a laborba, és folytattuk a Rorschachot. Lassan végigmentünk a kártyákon. Válaszaim ezúttal másképpen hangzottak. „Láttam” dolgokat a tintapacákban. Két egymásba kapaszkodó denevért. Két karddal vívó embert. Mindenfélét képzeltem. És habár ez így volt, mégis azon kaptam magam, hogy már nem bízom teljesen Burtben. Sorra megfordítgattam a kártyákat, megvizsgáltam a hátlapjukat, hogy lássam, nincs-e rajtuk valami, amit szerinte észre kellett volna vennem.




A civilizációnk ketrecén belül – Kelet és Nyugat e tekintetben, mint tudjuk, egyívású ikrek – mi sem könnyebb, mint két tetszés szerinti ketreclakót egymásnak ugrasztani. Annyi kell hozzá, hogy összeeresszük őket azzal: vitassák meg, mi az élet értelme. Amennyiben nem derül ki róluk az első két percben, hogy véletlenül mindketten egyazon vallási közösség elkötelezett adófizetői, akkor záros időn belül tapintható lesz köztük a feszültség. Az egyik szerint ez az élet értelme, a másik szerint amaz; az egyik így érvel, a másik amúgy. Minimális az esély arra, hogy bármelyikük is visszautasítsa a kérdésfeltevést, mondván: – Kérem, ez a kérdés marhaság.

Ha viszont kilépünk a ketrecből akár térben, akár időben, nagyon jó esélyünk van arra, hogy összeugrasztási kísérletünkre válaszként a fentihez hasonló méltatlankodást kapjunk. Amennyiben beülnénk egy időgépbe, hogy vitát provokáljunk mondjuk egy XV. századi észak-amerikai indián és egy hatezer évvel ezelőtti óceániai bennszülött között az élet értelméről, kísérletünk – ha a nyelvi nehézségektől el is tekintünk – nagy valószínűséggel kudarcot vallana, mégpedig azért, mert két játékosunk egyszerűen nem értené a kérdést. Nem tudnák, mit akarunk tőlük.

Ennek gyors magyarázata az lehetne, hogy hiányzik náluk az ilyen bonyolult kérdések átlátásához szükséges műveltség (elvégre „primitívekkel” van dolgunk). Ha azonban annyira nem hamarkodjuk el a választ, akkor rájövünk, hogy ez a lekezelő megoldás egész egyszerűen nem igaz. „Primitív” barátainknak igenis vannak meglátásaik az élet bonyolult kérdéseiről. Reflektálnak a születés és a halál misztériumára, van narratívájuk az emberi és nem emberi létezés azonosságáról, illetve különbözőségéről, van – önmaguk számára releváns – magyarázatuk a szenvedés kérdésére, fölteszik – és a maguk módján meg is válaszolják – a világ kezdetére vonatkozó kérdéseket, stb. Nem arról van szó tehát, hogy gyárilag hülyébbek nálunk. Nem is lehetnének, hiszen biológiailag fajtársaink. Ha „az élet értelmét” firtató kérdésünk falakba ütközik nálunk, annak más oka van.

Folytatva gondolatkísérletünket, megpróbálkozhatunk absztrakt kérdésünket valamivel konkrétabbra faragni. Például firtathatjuk náluk, hogy minek szoktak örülni, miért keltek fel ma reggel és miért fognak holnap, miért pont úgy élnek, ahogy élnek, és hogyan másként szeretnének inkább élni. A válaszok várhatóan egy irányba fognak konvergálni: megtudjuk tőlük, hogy azért élnek úgy, ahogy élnek, mert így szokták meg emberemlékezet óta, és ez nekik tökéletesen kielégítő. Esetleges ellenvetésünkre, miszerint tíz mérfölddel arrább egy másik törzs tagjai teljesen más módon élnek, és hogy akkor vajon az ő életük helytelen-e, minden bizonnyal megvonják a vállukat, mondván, hogy ez nem az ő dolguk: amazok nyilván úgy szokták meg emberemlékezet óta.

Mi, akik a civilizáció ketrecében lakunk, e válaszokat ésszel felfogjuk ugyan, de érzelmileg elég nehéz azonosulunk velük. Mi ugyanis egyáltalán nem úgy élünk, ahogy őseink éltek emberemlékezet óta. Daniel Quinn így ír az Izmaelben:

A Meghagyóknál mindig azt érzi az ember, hogy olyan néppel áll szemben, melynek múltja az idők hajnaláig nyúlik vissza. Az Elvevőknél azt érzi, hogy olyan néppel áll szemben, melynek múltja 1963-ig nyúlik vissza.


Ahogy pedig ténylegesen élünk, azt – tisztelet a kivételnek – nem szeretjük. Nem is csoda. Hiszen valamennyien kurvák vagyunk: dolgozunk azért, hogy legyen mit ennünk és legyen hol pihennünk, aztán eszünk és pihenünk, hogy ismét képesek legyünk dolgozni. Ha kapunk ajándékba egy üveg exkluzív italt, azt nem bontjuk fel, hanem tartogatjuk, eltesszük valami „megfelelő alkalomra”, mivel nyilvánvaló, hogy a jelen pillanat nem a megfelelő alkalom. Időt és pénzt nem kímélve diétákkal és testi-lelki tréningekkel fegyelmezzük magunkat, hogy minél hosszabb ideig húzzuk, s így minél több idő jusson a keresésre.

Mert keresni muszáj, mert az életnek bizonyára van valami értelme, és azt meg kell találni, illetve ha elvileg rá is jöttünk a megoldásra, akkor is meg kell valósítani. És görcsösen igyekszünk, hogy szépnek (gazdagnak, műveltnek, becsületesnek, szentnek, megvilágosodottnak stb.) találtassunk, ha a megfelelő alkalom – e világon vagy eggyel arrébb – végre elérkezik, és az életünk értelme beteljesül. És, csak úgy mellékesen, igen-igen sok vért kiontunk eközben azért, hogy bebizonyítsuk: amit valaki más megtalálni vélt, az igenis nem az élet értelme.

Itt, a ketrecben úgy viselkedünk, mint szegény, fogyatékos Charlie a laborban; keressük az élet értelmét, mert meg vagyunk győződve: igenis ott van valahol elrejtve, „bene a tintába”.

Pedig nincs elrejtett kép. Nincs leleplezésre váró titok. Az életnek nincs olyanja, hogy „az” értelme – ugyanúgy és ugyanazért, ahogy és amiért az életnek nincs egyetlen helyes útja sem.

Az élet értelmetlen: pontosan annyira, mint a tintapaca a Rorschach-táblákon. Üres, mint egy 80 grammos, A4-es ofszet papír; üres, mint a be nem festett vászon. Szerencsére. Mert így van lehetőségünk, hogy teleírjuk, hogy befessük, van lehetőségünk, hogy értelmet vigyünk bele. Van hely hová belevinni az értelmet, mert nincs betömve előre gyártott értelemmel. Nem vagyunk foglyai egy olyan titoknak, amelynek a szakadatlan keresésére kárhoztatott valami gonosz felsőbb hatalmasság. Szabadon élhetünk, kötöttségek nélkül.

Ezt a szabadságot élik meg minden pillanatukban azok a „primitívek”, akik kívül vannak a ketrecen, akik – szemben velünk – nem szenvednek egy tízezer évvel ezelőtti kulturális fejre esés miatt kollektív agylágyulásban. Semmivel se jobbak vagy nemesebbek nálunk – viszont nem hajtja őket a kényszer, hogy „elérjenek valamit”. Nem kötelezi őket a társadalmuk, hogy egészen elégő áldozatként vessék oda önmagukat és egész életüket, minden idejüket és örömüket: sem az Életcél nevű, vérszomjas főbálványnak, sem a Középtávú Tervek névre hallgató kisisteneknek. Élnek úgy, ahogy ősidőktől fogva, nemzedékről nemzedékre felhalmozódott bölcsességükkel önmaguk számára megfelelő.

Lehet, hogy nem fogalmazzák meg elvont igazságként, hogy „az élet értelmetlen”, de minekutána föl se merül bennük az a képtelenség, hogy az életnek volna valami felkutatni való értelme, eszük ágában sincs tényleges életüknek hátat fordítva nekiállni egy ilyen kutatásnak. Ehelyett idejüket és energiájukat arra fordítják, hogy megtöltsék életüket azzal, amijük valóban van: a saját gazdagságukkal. És éppen ezért képesek arra, hogy értelmes életet éljenek: nem olyat, ami „objektíve helyes”, ami „majd a jövőben” teljesedik be, ami megfelel valamilyen absztrakt normának – hanem olyat, ami önmaguk számára élhető, jelentőségteljes, örömteli, és nem utolsósorban fenntartható.

Vajon csak számomra vonzóbb ez, mint a megfelelő alkalomra várva hagyni, hogy az „exkluzív ital” tönkremenjen a palackban?

Címkék: , , ,


Hozzászólások:


Az ilyen postok olvasásakor mindig hihetetlenül sajnálom, hogy még nem olvastam a könyvedet. Igyekszem pótolni amint lehet.

Nagyon eredetik a gondolataid.



Az ilyen visszajelzések olvasásakor van az, hogy nem sajnálom a poszt megírására szánt időt. Köszönöm.



Egyébként össze is állhat lassan egy új könyv az itteni postokból. Úgy látom, hogy van elég gondolat és tartalom...



Olvastam jó pár egyházzal kapcsolatos írásodat, és azon gondolkodtam, hogy nincs-e ennek a cikkednek kereszténység ellenes hangulata. Ha van, gondolom akaratlanul. Szerintem azt állítani, hogy az élet értelmetlen semmiképp sem keresztényi.

Más szempontból, lehet, hogy éppen az az élet értelme, hogy kitöltsük azt, ahogy te írtad. Ebben benne rejlik, hogy mindenki azzal tölti ki, amivel akarja, mindenkinek más a meghatározó. Valakinek a szeretet/szeretve lenni, valakinek a gyilkolás/elkerülni a börtönt, az indiánoknak meg a skalpolás, vagy mit tudom én :).

Kizárt, hogy erre a kérdésre olyan választ kapjunk, amit nagyobbnak minősülő embercsoport elfogad, mert mindenki számára más a meghatározó.
Így azt állítani, hogy az élet értelmetlen, nem helyes mondat. Az élet annak értelmetlen, aki annak vallja. Szerintem.
Számomra az az élet értelme, hogy van. Ha nem lenne, most nem beszélgetnénk, nem vennénk levegőt, nem játszanál farmville-t..stb. Minden pillanat értelme az életnek.

Még egy kérdés: vajon meddig van értelme az életnek? Amíg éljük? Vagy utána is? És ez már megint a hit világa...



Kedves Quamquam,

félek, hgoy egy kicsit gyorsan olvastad a posztot, és elakadtál a szavak elsődleges jelentésénél, emiatt pont a poszt lényege nem ment át.

A szövegnek egyébként annyiban lehet kereszténység-ellenes hangulata, hogy a kereszténység kifejezettenállítja, hogy az életnek van egy bizonyos értelme, én ezt pedig kifejezetten tagadom.

A skalpolásról én úgy tudom, hogy nem autentikus bennszülött szokás, hanem a keresztény fehérek szoktatták rá az indiánokat, jól megfizetve a skalpokat. Ezzel bírták rá őket egymás, valamint az ellenséges fehérek kiirtására.



Pontosan ebben az értelemben gondoltam e hangulatra, és ezért is csodálkoztam, hogy te ezen a véleményen vagy. Miért nem zavar ez téged?

Skalpolás helyett írhattam volna azt is, hogy az indiánok almát esznek, vagy tömegpusztító-fegyvert gyártanak, nem ezen volt a hangsúly, hanem a példálozáson, hamár a szavak elsődleges jelentésénél tartunk :)
De utánanéztem, és nincs teljesen igazad, de ebbe ne menjünk bele.

Még egy kérdés: ha az életet értelmetlennek látod, attól még lehetsz boldog ember? Igazán!



Lehet, hogy nem fogalmazzák meg elvont igazságként, hogy „az élet értelmetlen”, de minekutána föl se merül bennük az a képtelenség, hogy az életnek volna valami felkutatni való értelme, eszük ágában sincs tényleges életüknek hátat fordítva nekiállni egy ilyen kutatásnak. Ehelyett idejüket és energiájukat arra fordítják, hogy megtöltsék életüket azzal, amijük valóban van: a saját gazdagságukkal. És éppen ezért képesek arra, hogy értelmes életet éljenek: nem olyat, ami „objektíve helyes”, ami „majd a jövőben” teljesedik be, ami megfelel valamilyen absztrakt normának – hanem olyat, ami önmaguk számára élhető, jelentőségteljes, örömteli, és nem utolsósorban fenntartható.

Nem arról van szó, hogy úgy vannak tisztában az élet értelmével, mint ahogy mi, magyarul beszélő emberek vagyunk tisztában a magyar nyelvvel? Nem tudjuk leírni (a nyelvészeket talán kivéve), mégis nagyon jól ismerjük, hiszen helyesen beszéljük, mondatok százait-ezreit alkotjuk meg nap mint nap, számunkra vadiúj mondatokat értünk meg, és ha hibás mondatot látunk-hallunk, azt egész világosan és a többiekkel túlnyomórészt egyetértésben azonosítjuk. Tehát bizonyos értelemben ismerjük a nyelvünket, úgy, ahogy az általad leírt emberek számára bizonyos értelemben igenis van értelme az életnek, még ha ezt nem is tudják egzaktul leírni. Szóval nem értem, hogyan lehetne a fenti eszmefuttatásból arra következtetni, hogy a "primitív" emberek számára ne lenne értelme az életnek. (Azt egy percig sem vitatom, hogy nekik ezt eszükbe sem jutna megfogalmazni, vagy ha eszükbe jutna, sem tudnák igazán megtenni.) A fent leírt példa szerint *implicite* az az ő életük értelme, hogy a saját gazdagságukkal töltsék meg. Boldogan, elégedetten halnak meg? Ha igen, az annak a jele, hogy hallgatólagosan értelmesnek ítélték meg az életüket. Ha nem így lenne, nem tudnának nyugodt lélekkel eltávozni az életükből.



Pár hasábbal Ádámé mögött én is erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy:

"Más szempontból, lehet, hogy éppen az az élet értelme, hogy kitöltsük azt, ahogy te írtad. Ebben benne rejlik, hogy mindenki azzal tölti ki, amivel akarja, mindenkinek más a meghatározó."



Miért nem zavar ez téged?

Keresztény koromban feltehetőleg borzalmasan zavart volna...

Még egy kérdés: ha az életet értelmetlennek látod, attól még lehetsz boldog ember?

Ez a kérdés mutatja, hogy nem értetted a lényeget. Egy szóval nem írtam azt, hogy én az életet értelmetlennek látom. Sőt a Meghagyókról sem gondolom, hogy értelmetlennek látják. Én azt mondom, hogy az életnek nincs eleve elrendelt, objektív értelme -- de egy szóval sem állítottam (sőt!), hogy szubjektíve ne lehetne értelmessé (élhetővé, élvezhetővé stb.) tenni.

Ha igaz lenne, amit írsz, hogy az életet értelmetlennek látom, akkor nyilván esélyem sem volna a boldogságra. De mivel nem igaz...

Figyelj: a Rorschach-táblában NINCS BENNE a denevér. Egyáltalán nincs. Ha viszont valaki egyszer meglátta ott, akkor többé nem tudja meglátni -- tehát neki ott van. Erről próbáltam írni -- ezek szerint kevéssé hatékonyan. :(



Űgy érzem egy kicsit kétértelmű voltál, köszönöm a felvilágosítást!

Kérlek mutasd meg azt a cikket (biztos volt), ami a keresztény útról való lelépésedről szól, mert ez elkerülte a figyelmem, tekintve, hogy nem vagyok régóta az olvasód!

köszönöm!



Tekintve, hogy folyamatról van szó, egy bizonyos cikkről nem számolhatok be. De megtaláltam azt az írást idén áprilisban, amellyel itt a blogomban bedobtam a követ az állóvízbe.

Ezt több hasonló témájú poszt követte -- nem sorolom fel őket. Ha esetleg elkezded nézni őket, akkor tippként annyit mondok, hogy amelyikben riasztóan sok betű van, és nem a melegségről szól, az jó eséllyel ezt a témát taglalja. A "Vallás" és/vagy a "Viilág+ember" címke szintén egész jó tájékozódási pont lehet.



Ööö... nem akarok cinikusnak feltűnni, de az élet értelméről való vitán vitatkozni nem sokban különbözik az élet értelméről vitatkozástól.
Más. Miért van az, hogy egy vallásokat is érintő kritikában valaki rögtön megtalálja a keresztényellenességet.



Gondolom, a rész-egész viszony miatt.



Eddig világos, de vajon miért van az, hogy a rész-egész viszony miatt halálbiztosan a keresztényellenességet találják meg, nem pedig a hinduizmus-, jahvizmus- vagy iszlámellenességet. (A kérdés szónoki.)



Ugyanazért, amiért én, ha azt hallom, hogy valaki vegetáriánus, nem azon képedek el, hogy hogyan lehet tintahal és kenguruhús nélkül élni, hanem azon, hogy hogy lehet halászlé és csülök nélkül.



Tartottam tőle, hogy ezt válaszolod. Akkor elhagyom a díszcsomagolást: feltűnő, hogy a valláskritikára a keresztény Kovács Tizenhárom Géza sokkal jobban és hamarabb fölszívja magát, mint a hindu Kovács Tizenkettő (v. Tizennégy) Géza. Más szóval, egy vallásról sokat elárul, hogy a határait tűzzel-vassal védi-e vagy vízzel-ezüsttel.



Neked van valódi sajátélményed hindukkal? Mármint nem jól marketingelt, europanizált (van ilyen szó?) kirakathindukkal, hanem tizenkettőmillió egy tucat millió :) Kovács Géza hindukkal. Erősen az a gyanúm, hogy ha azt a kultúrát is annyira ismernénk, mint azt, amit térben és időben testközelből ismerünk, akkor ott is ugyanilyen súlyos bazmegeket találnánk. Mégpedig azért, mert az is ugyanazon Elvevő fának egy ága, ha másként is van nyesve.



Nem, nincs sajátélményem. Ami kevés információm van, az viszont meglehetősen homogén: nem olvastam-hallottam intoleráns hinduról. (Hindut mondok, nem szikh-et.) Az ugyanazon Elvevő fa ágát nem vitatom. Azt viszont könnyen el tudom képzelni, hogy egy hindu közösség könnyebben befogadja a Meghagyóság vagy az Új Reneszánsz mémjét, mint egy keresztény-európai.



OK, ezzel nem vitatkozom. Egyrészt hiányosak az ismereteim, másrészt nincs benne semmi olyan, ami kifejezetten vitára ingerelne. :)



Csak és kizárólag azért jöttem elő a kereszténységgel, mert felületes voltam, és eddig csak olyan írásait olvastam el Balázsnak, amik vallásosak voltak, és ha jól emlékszem az önéletrajzában sem találtam elfordulást.
Elnézést érte!

Köszi a többit Balázs! Igyekszem pótolni :)



Jé! Buzi blog.:)



Rorschach ábrában hogy ne lenne benne a denevér, én láttam :-)
Na persze ez csak vicc :-)
Illetve tényleg láttam, ez nem vicc, csak az, hogy nem értem, hogy miért írtad :-)

A kereszténységellenesség kérdésével kapcsolatosan szerintem fontos az, hogy bárki bármiben is higgyen, azért amellett merjen gondolkozni az adott hit dogmáin kívül is. Szerencsés esetben az ilyen gondolkodás csak egy ideig visz távol a saját hittől, végül pedig éppen megerősíti azt. (A tékozló fiú példázata.)
Ez a megerősítés viszont milliószor több, mintha nem is gondolkodott volna máshogy egy ideig az illető (vö. identitáskrízis, korai zárás).

Tehát még a Pápának is érdemes néha eljátszani olyan gondolatokkal, amelyek nem a hitének megfelelőek.

Persze ennek megvan az a veszélye, hogy nem talál vissza az ember a hitéhez, hanem éppen eltávolodik tőle. Ez mondjuk extra kínos, ha te vagy a Pápa, de ezt kevesen mondhatják el magukról.
Egyébként "csak" a vonatkozó identitás változásával kell megküzdeni, ami nem kis feladat, de ha ez van, akkor ez van.

Összességében tehát azt gondolom, hogy nem igazi hívő az aki nem tudja megkérdőjelezni néha a hitét, vagy a hitének a tételeit.



Én ezt egyszer úgy fogalmaztam meg, hogy az élet értelme, hogy megtaláld az életed értelmét :)

Quamquam, nem érzem úgy, hogy bármelyik vallás megadná erre a választ. Mondhatod, hogy x vallás értelme, hogy istennek tetsző életet élj, de ezzel csak kitolod a kérdés megválaszolását egy eléggé nem kézzelfogható jövőbe (a halál utánra gondolok), mert így felmerülhet a kérdés-válasz sor így is: "miért élek? hogy a mennyországba jussak" "és miért is akarok oda jutni?" "mert ott jó" -- így viszont megadtad azt a választ, hogy az élet értelme, hogy jó legyen :) Vallásosoknak inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy a lét értelme mi. Nemcsak a mostani életéé, hanem egyáltalán azé, hogy teremtve vagy, egyáltalán minek ez az egész világ, csak azért teremtette Isten, mert unatkozott, vagy komolyabb célja is van?

nehéz kérdések ezek...



Alensha,
erről az utolsó kérdésedről eszembe jutott valami, amit nem rég olvastam. Eszerint Isten azért teremtette az embert / világot, mert szüksége volt rá - arra, hogy szerethesse. Értsd jól, nem azt mondom, hogy Isten nem bírt volna létezni ember nélkül, hanem azt, hogy azért teremtette a világot, hogy szerethesse.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta