Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz: „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
Birtalan Balázs naplója
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással,
de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem
van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem
saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva,
illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról
elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben
is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol
esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)
péntek, december 31, 2010
11:38
Szilveszteri párbeszéd, Magyarország, 2010
– Boldog új évet! – Hát, hallod, hogy te milyen egy cinikus köcsög vagy!
Az alábbi jelenetnek nem voltam tanúja; tartalmi elmesélés alapján konstruálom re. A poén azonban stimmel. Fogadjátok szilveszteri/újévi ajándékként!
Szereplők: Kenyeres néni Tomi
Helyszín: Vásárcsarnok
– Tessék, mit adhatok? – Jó napot kívánok, egy kiló fehér kenyeret kérek. – A fehér kenyér már elfogyott, de van kukoricás kenyér, vigyen ebből! – Kukoricás kenyér...? – Igen, vigyen belőle bátran, ez pont olyan, mint a fehér kenyér, csak 3 százalék kukoricapelyhet tartalmaz! – 3 százalékot? – Igen, vigye nyugodtan, tényleg csak 3 százalék! – Akkor miért hívják kukoricás kenyérnek? – (Néma, gyilkos pillantás)
A 2005., 2006., 2007., 2008. és 2009. évi évösszefoglalóim után – bízva abban, hogy sok újdonság már nem történik a következő két-három napban – következzék hagyományos évösszefoglalóm a 2010. év engem érintő (és publikus) eseményeiről.
Január
Tomival megnézünk egy filmet az ún. pillangó-effektusról, s ennek kapcsán én is csokorba gyűjtök a saját élettörténetemet meghatározó néhány releváns véletlent.
Több mint nyolcéves munkaviszonyom egyik óráról a másikra megszűnik.
Az Írók Boltjában közös könyvbemutatón mutatják be Apa Hetvenkét lépcső és az én Művirágok a szimbolizmus oltárára című verseskötetemet. (Kommentben vagy magánlevélben kérem véleményezni, hogy az előző mondat utolsó szavát a magyar nyelv hatályos szabályai szerint hogyan kell[ett volna] helyesen ragozni. Köszönöm.)
Mivel munkahelyem elvesztésére – cseppet sem eredeti módon – depresszióval reagálok, ismét elkezdek terápiába járni.
Az Irodalmi Centrifuga Élőfolyóirat virtuális hasábjain megjelenik Nyilas Atillának a verseskötetemről a bemutatón előadott ismertetője.
Tomival Hévízen pihenünk pár napot.
Február
Elolvasom Daniel Quinn After Dachau című regényét.
Kezdetét veszi a választási kampány, amelynek során – inkább a reményeimre, mint a meggyőződésemre hallgatva, de leginkább jobb híján – az LMP-t támogatom.
Miután a szavazásra jogosultak kevesebb mint egyharmadának szavazatával a nemzeti szlogenekkel kampányoló, valójában a szocializmus legrosszabb időszakait idéző (azaz nemzetiszocialista) párt kétharmados győzelmet arat az országgyűlési választásokon, ezt ők forradalomnak titulálva és az ország három harmadának akaratára hivatkozva haladéktalanul megkezdik a demokrácia és a sajtószabadság módszeres lebontását, valamint a negyedik harmad szavazati joggal való felruházásának előkészítését.
Megkapom első filmfordítói megbízásomat. Az év során lefordítok egy kilencrészes angol nyelvű, valamint egy tízrészes német nyelvű természetfilm-sorozatot, továbbá két játékfilmet; mindkét sorozat és mindkét film adásba kerül.
Elkezdek járni egy új pszichodráma-csoportba.
Június
Tomival epret szedünk, eközben annak rendje s módja szerint well done-ra sülünk.
Orbán Viktor – mivel azt hazudja, hogy épp a családjával nyaral – levélben nevezi ki a (minden skrupulustól) független Schmitt Pált, hogy ő legyen az, aki az (aznap épp hatályos szövegű) Alkotmány 29. § (1) bekezdése szellemében „kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett”.
Július
Részt veszek a Meleg Méltóság Menetén, amelyet – nyilván a nemzeti együttműködés jegyében – a rendőrség zsarolással próbál megakadályozni.
Tomival, valamint Bikkfával és Bambival megtudjuk, milyen a bélszín és az ünneplés uruguayi módra.
Apa 65 éves.
Augusztus
Tomival Badacsonytomajon töltünk két hetet.
Anyám 20 éve halott.
Tomival valakiről nagyon rossz hírt kapunk.
Adásba kerül az első filmfordításom.
Meghal Utassy József.
Hosszú interjút adok a Confessio című református teológiai folyóiratnak.
Elindítom új, pszichológiai, pszichoterápiás és önismereti témában írott blogomat, Sorskönyv nélkül címmel.
Apa kórházba kerül.
Egy személyes konfliktus és hosszadalmas költség–haszon-számítgatás után beszüntetem az – ily módon tiszavirág életűnek bizonyuló – filmfordítói munkásságomat.
Több részből álló interjút adok az alapinfo című internetes portál számára.
Mivel máshonnan nem tud pénzt szerezni, a kormány – ígéretéhez híven – elkezdi „megvédeni” a magánnyugdíj-pénztári megtakarításokat (a tulajdonosaiktól).
Járni kezdek az Integratív Pszichoterápiás Egyesület szervezésében szervezett Fejlődéslélektan és pszichopatológia előadássorozatra.
A kormány törvényi úton megszünteti a sajtószabadságot.
Valaki, aki bár közvetetten, de fontos szereplője volt az életünknek, egy héttel karácsony előtt öngyilkos lesz.
A munkahelyem év eleji elvesztését borzalmas traumaként éltem meg. Utóbb ez életem egyik legpozitívabb fordulatának bizonyult, hiszen mostanra úgy alakult, hogy minden erőmet a terápiás munkának, valamint önmagam pszichológiai továbbképzésének szentelhetem.
Ennek ellenére – a sok különféle veszteség miatt – 2010-et nem a vidám évek között fogom számon tartani.
Ha valaki nem ismerne fel, a fenti képen látható póló engem tartalmaz. A pólót Tomitól kaptam karácsonyra, és nagyon-nagyon örültem neki, már csak azért is, mert az ábrát ő maga készítette, saját kezűleg.
Aki nem érti az ábrát, annak itt van hozzá a magyarázat:
Aki pedig nem érti a magyarázat, annak itt egy multimédiás verzió is:
Soha nem találkoztam, nem beszéltem egyikőjükkel sem, csak hallottam róluk sokszor: jó barátaink jó barátai. Tizenötkilenc éve együtt. Most hallom: egyikük súlyosan depressziós volt, és pár napja öngyilkos lett. Fáj a hír. Fáj, mintha saját barátaim egyikéről lenne szó. Szárazon ég a szemem, ha arra gondolok, aki meghalt. És csaknem sírok, némán, ha arra gondolok, aki ennyi idő után most egyedül maradt.
Hozzávalók: Csirkecomb, liszt, tojás, zsemlemorzsa, só, olaj a sütéshez.
Elkészítése: 1. A csirkecombokat sózzuk, esetleg borsozzuk, és bő egy órára félretesszük. 2. Ha azt szeretnénk, hogy a rántott csirkénk bundája ropogós legyen, fontos, hogy jó forró olajat használjunk, ezért az olajat már a panírozás megkezdése előtt hevíteni kezdjük. 3. A csirkéket a szokott módon panírozzuk, gondosan, odafigyelve. 4. A gondos odafigyelésből feltekintve az utolsó darabnál kétségbeesetten vesszük észre, hogy az olaj füstöl, majd hátranézve megállapítjuk, hogy füstben áll a fél konyha. 5. Ijedtünkben az utolsó darabot extra sebességgel forgatjuk meg a zsemlemorzsában, majd a bepanírozott combokat – kognitív képességeink tekintetében egy hatéves gyerek szintjére regrediálva – gyorsan, gondolkodás nélkül belekúrjuk a füstölő olajba.
A fenti algoritmust követve az 5. lépést követő négy másodpercen belül a fekete csirke előállt, és ízlés szerint (azaz ha van hozzá) fogyasztható.
Tomi két tűz között: balról egy határidős munka, jobbról a vizsgaidőszak. Épp rohanásban: van kb. két és fél perce, hogy összepakoljon, felöltözzön és elinduljon a vonathoz. Némiképp kapkod, és a jelek szerint az agyban a beszédközpont és a kapkodásközpont összehangoltsága nem megfelelő. Improvizálom számára az ellenőrző listát.
– Igazolvány megvan? Pénz? Vonatjegy?
– Igen, igen – feleli kicsit türelmetlenül az előszobából. – Azt a valamit hozd ide, légy szíves... Nem jut eszembe, hogy hívják... Ami megeteti a telefont. Igen, ez az – ismer rá, és derül fel az arca, amikor átnyújtom a mobiltöltőt. – Mi ennek a neve?
Na jó, menjünk elébe annak, ami úgyis elkerülhetetlen! Szóval:
Minekutána az Alkotmány legújabb módosításával alaptörvényi szinten kerül rögzítésre, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének mandátuma 9 évre szól, s mivel ezen időtartam 125%-kal hosszabb, mint a Magyar Köztársaság legfőbb közjogi méltóságainak 5, illetve 4 évre szóló megbízatása, alapos jogi aggály merül fel azzal kapcsolatban, hogy ezen új pozíció látszatra kiemeltebb szerepet tölt be a Nemzeti Együttműködés Rendszerének vezetésében, mint az említett méltóságok. Ezen anomália szimbolikus orvoslása végett az Országgyűlés – mint a nép által választott alkotmányozó hatalom – az Alkotmány megfelelő szakaszát az alábbi rendelkezéssel egészíti ki:
„A miniszterelnök megbízatása 20 évre* szól.”
A jelen módosítás 2014. január 1-jén lép hatályba, és első ízben az azon a napon regnáló szolgáló miniszterelnök személyére vonatkozik.
* A 20 év az egyenlő mérce alkalmazásának elve alapján került kiszámításra: a 20 év ugyanúgy 125%-kal több a 9 évhez képest, mint a 9 év a 4 évhez képest.
A tegnap letesztelt szavazócucc működni látszik. Ezen fellelkesülve nekiálltam közvéleménykutatni a másik blogomban taglalt témák népszerűségét illetően. Ha akár itt, akár amott (de a lehetőség szerint csak egyszer) te is segítesz, hogy megismerjem a preferenciákat, akkor azt igen-igen köszönöm.