Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

péntek, július 30, 2010
11:26
 
Álomvers



Technikai útmutató

Hisz nyilvánvalóan ezt szolgálja egész testfelépítésünk.

Egyenes derékkal, szinte vigyázban állunk.
Karunk leengedve,
szorosan – mégis könnyedén – a comb mellett.
A fej fölszegve,
az arc előre, mintegy a végtelenbe néz.
Légzésünk nyugodt, egyenletes.

Majd egész picit
(mondhatni: leheletnyit)
behajlítjuk a térdet,
ügyelve, hogy a derék egyenes maradjon,
s alig észrevehetően – bokából – előre dőlve
a testsúlyt áthelyezzük lábujjainkra.

És elrugaszkodván a talajtól
fölemelkedünk,
előbb mindössze néhány centimétert,
majd tovább,
a magasba vagy előre:
ahogy épp kívánjuk.

Ez ilyenkor mindig adja magát.

Címkék:


csütörtök, július 29, 2010
01:06
 
Pezsgő hangulatú éjszaka


Ünnepi alkalom lévén, éjfélkor kibontottunk egy üveg pezsgőt. Méghozzá tuti módszerrel: a You Tube-on láttuk, hogy kell az ilyet igazán profi módon, biztonságosan, szinte zajtalanul csinálni.

Utána mintegy 35 percen keresztül nagytakarítottunk szerte a lakásban, elsősorban a könyvespolcokon, vizes, ill. száraz rongyokkal felváltva; ezen időszakban sor került egynémely könyv őszinte elgyászolására is.

Kér valaki linket az említett You Tube-oktatófilmhez?

Címkék: , ,


hétfő, július 26, 2010
17:26
 
Tesztposzt


Dzsásztfor fészbuk.

Ápdét:
Köszönöm a segítséget, Pulykakakas! :)

Címkék: ,


vasárnap, július 25, 2010
22:39
 
Nyilvános dísztávirat



Kedves Apa!

Boldog
65. születésnapot!


Címkék: ,


 
Gyors helyzetjelentés


Túl régóta nem írtam új posztot, és azt szeretném, hogy legalább a blogom legyen üdítő kivétel, ahol nem Orbán Viktor van legfölül.

Szóval fordítok; a német sorozat 6. részéből van még hátra úgy 4 perc, a sorozatból ezenkívül még négy rész. Ebből még egyet kell leadnom jövő péntekig, akkor megyünk nyaralni.

Az előző sorozat címét („Az állatok nyelve”) már megtaláltam a port.hu-n, de vetítési időpont még nincs mellette. Ha lesz szólok.

Ma (azaz tegnap, szóval szombaton) volt az új pszichodráma csoport második alkalmának első napja. Holnap (azaz ma, szóval vasárnap) folyt. köv. Féltem, hogy a régi csoport után hogy fogom megszokni az újat, de nagyon jól megy a dolog. Gyorsan kialakult a csoportintimitás; a második alkalommal már olyan téma volt játékban (olyasvalakinek a játékában, akinek ez az első drámacsoportja), ami egyébként csak úgy a századik óra körül szokott előjönni. Jól vagyok ott, azt hiszem.

Erősen gondolkodom, hogy az egész hóbelevancot (mármint a blogomat) át fogom passzolni a már vagy két éve regisztrált http://birtalan.blog.hu címre. Ha ez megtörténne, természetesen jelzem itt.

Van egy új tervem, egy írnivaló. Először úgy gondoltam, hogy egy poszt lesz belőle. Aztán rájöttem, hogy ahhoz túl komplikált a dolog: lehet, hogy van a témában egy komplett könyvnyi. Valószínűleg a megoldás a kettő között lesz – ha lesz. Ahhoz időre lenne szükségem, és a fordítás mellett arra se nagyon jut, hogy a leveleimet megválaszoljam. Mindenesetre ha belefulladnék a Balatonba vagy felfalnának a Káptalantótiban található kecskefarmon a kecskék, akkor Tominál és/vagy Brúnónál lehet érdeklődni a dologról: alaposan átbeszéltük a kérdést a minap. A téma röviden: az „izmaelesdi” a tranzakcióanalízis műtőasztalán megoperálva – avagy fordítva.

Amúgy persze nem kell aggódni, hiszen:

„BELEFULLADNAK HA MULYÁK STOP
HA NEM MULYÁK ÚGYSEM FULLADNAK”



 

Címkék: , , ,


kedd, július 20, 2010
11:13
 
A Le Monde vezércikke Orbán Viktorról


A Le Monde július 19-én megjelent, frontoldalon közölt szerkesztőségi vezércikke. E-mailben kaptam a francia szövegre mutató linket is, a fordítást is. Megosztásra érdemesnek gondolom.

Orbán különös magatartása

Le MondeA közösségi szolidaritás kötelez. Az európai adófizetők biztosítják az Európai Unió egyik tagjának, a csőd szélére jutott Magyarországnak a talpra állását. Az Európai Unió és a Nemzetközi Valuta Alap 2008 végén 20 milliárd eurós hitelt nyújtott Budapestnek. Ez lehetővé tette, hogy az euróban súlyosan eladósodott ország, amely mellesleg nem tagja az euró övezetnek, szembenézhessen a határidőkkel. Ez jó.
Magyarországnak sikerült elkerülnie a „görög helyzetet”, ami arra szorította volna, hogy adósságáért magas kamatokat fizessen. Fölösleges lett volna a magyar drámából athéni drámát kreálni.

A kölcsön föltételeit - mert természetesen voltak ilyenek – megtárgyalták a magyar szocialista kormánnyal. Kemények voltak, de inkább kevésbé olyanok, mint amilyeneket az IMF korábban a megtámogatott egyes balti országoknak kötött ki. Ennek ellenére a Budapesten hatalomra jutott új kormányzati csapat, a konzervatív Fidesz úgy látszik, szabadulni igyekszik tőlük. Veszélyes helyzet.

Minden arra mutat, hogy Orbán Viktor az új miniszterelnök meg akarná szegni az Európai Uniónak és a Nemzetközi Valuta Alapnak adott szót. Mindenekelőtt a magatartás: Orbán nyílt szemérmetlenséggel inzultálja a hitelezőket. Az IMF júliusban Budapestre küldte küldöttségét, hogy a rendbetételhez Orbán kormányával befejezze az első becsléseket. Nem tudta megtenni. A kormányfő inkább Dél-Afrikába ment világbajnoki meccset nézni. Az IMF-csapat nem juthatott hozzá számokhoz, és nem kapott világos válaszokat. Szerepvesztve tért vissza Washingtonba.

A további viták témái: az áprilisi választási kampányban a Fidesz adócsökkentési ígéreteket tett, amelyeket az IMF teljesíthetetleneknek minősített. Ráadásul Orbán a budapesti gazdasági és pénzügyi ellenőrzői kulcsposztokba a maga embereit helyezte. Simor Andrást, a Nemzeti Bank elnökét lemondásra akarja kényszeríteni. A pénzügyi ellenőrző szervezet élére Domokos Lászlót, egyik hívét ültette, aki Fidesz parlamenti képviselő, ennél fogva a magyar törvények szerint sem felel meg a tisztséghez szükséges pártatlansági követelményeknek.

Folytassuk? Ítéljük el Orbán törekvését, hogy országára „Fidesz-államot” erőltessen rá? Az egész államapparátusban hajszába kezdtek az előző kormányzat funkcionáriusai ellen. Orbán a középületekben kifüggesztette a „Nemzeti Egyetértés Nyilatkozatát”, mintegy pártkiáltványt. A miniszterelnöknek megvan a magán sajtója, de olyan törvényt akar kikényszeríteni, amely ellenőrzés alá helyezné a közmédiát is. A szélsőjobboldal ellen indított küzdelem jegyében, ez a keresztény konzervatív szemrebbenés nélkül hízeleg a magyar nacionalizmusnak.

Elfogadható ez olyan országtól, amely januártól az Európai Unió elnökségét tölti be? Orbánt figyelmeztetni kell arra, hogy Magyarország olyan klubnak a tagja, amelynek követelményei vannak.

Címkék: ,


hétfő, július 19, 2010
12:22
 
Előjáték és a kékszakállú hercegnő


Tomi részéről az elmúlt félév egy szuperbrutál vizsgaidőszak, az én részemről egy meglehetősen éles kanyarral vett termékszerkezet-váltás (lásd itt, itt és itt) jegyében telt. Úgyhogy nagyon ránk fér már, hogy jövő hét végén irgalmatlanul elmenjünk nyaralni. Két hétre, a változatosság kedvéért Badacsonyba.

Ennek a nyaralásnak az előjátéka zajlott most a hétvégén. Bikkfa és Bambi úgy döntöttek, hogy rég látták utoljára Budapestet, úgyhogy feljöttek megnézni, milyen. És ha már itt voltak, csaknem két teljes napot együtt lógtunk velük.

Szombaton állatkerteztünk, ami mindig nagy élmény. A fejét vizes kendővel védő orángutánba és az egész pöttöm babagorillába egyszerűen nem lehet nem beleszeretni. Amikor elnézem őket, illetve magunkat, elfog a rossz érzés: hogy vesszük a bátorságot, hogy a főemlősök közül épp a Homo sapienst pécézzük ki viszonyítási alapnak, és ezeket az állatokat emberszabásúaknak nevezzük?! Jared Diamond meglehetősen jól érvel amellett, hogy a közönséges csimpánz, a törpecsimpánz és az ember rendszertanilag egy kalapban vannak. Sokkal korrektebb volna – ezt már én mondom –, ha a jövőben csimpánzszabásúakról beszélnénk: ideértve természetesen a gibbonokat, az orángutánokat, a gorillákat, a másik két csimpánzfajt, és a harmadik csimpánzt: minket.

Mára ennyit az ökológiai moralizmusról. Az állatkerttel kapcsolatban még feltétlenül szeretném megemlíteni az ottani legnagyobb élményemet: hozzám bújt egy zsiráf! Egy igazi zsiráf! Az arcomhoz! Na jó, a tárgyilagosság megkívánja annak közlését is, hogy Tomi elég sokat dolgozott ezen, hogy srégen mögém állva pont a megfelelő szögben és magasságban nyújtsa fel a tenyerére helyezett zoo-csemegét, de végre is a kákán csomót keresők nem számítanak; a lényeg a fő: hogy Gorcsev Iván igenis huszonegy éves korában elnyerte a Nobel-díjat.

Este itthon koktélozás és sültcsirkeszárny-zabálás a fiúkkal; addiktív parti-drogként a botrányosan finom és felháborítóan méregerős sültpaprika-saláta szolgált. Másnap pedig megünnepeltük Uruguay 1830. július 18-án kikiáltott alkotmányát. Nem mintha bármelyikünknek bármi köze lenne Uruguayhoz (túl azon, hogy Bikkfa spanyoltanár, nekem meg nagy könyvélményem volt az 1972-es uruguayi repülőgép-szerencsétlenség krónikája, az Életben maradtak). Ellenben a Malackarajon Tomi talált egy hirdetést, miszerint egy káposztásmegyeri erdőszélen tartott grillpartin uruguayi kaja lesz, egységáron korlátlan zabálással. Ezt nem lehetett kihagyni. És túl azon, hogy az étel tényleg finom volt, kifejezetten meghökkentünk, amikor a kiváló hangulatú bulin úgy mellesleg tájékoztattak bennünket, hogy ez a nap egy uruguayi nemzeti ünnep, a fent megjelölt okból kifolyólag.

Nálunk a nemzeti ünnepek bukott forradalmak gyásznapjai. Arról szólnak, hogy valakik valamikor hősiesen nekiugrottak az oroszlán szájának, a csúnya oroszlán meg – nahát! – széttépte őket. Azon örömködni valóban nem sokat jelent, hogy a történelmünkben valami már megint nem sikerült. Ennek megfelelően nemzeti ünnepeinken a megemlékezés semmi egyéb, mint politikai cirkusz: aktuális pártunk és kormányunk öntömjénezése egyfelől, illetve az édesanyjába való elküldése másfelől. (Ajánlott olvasmány Tóta W. Árpád Egy másik ünnep óhajtása című opusza.)

Tegnap azt láttuk, hogy ezek az emberek simán örülnek az életnek. Nem volt szónoklat, nem volt mély értelmű és áthallásos megemlékezés. Volt helyette vidám zene, volt bélszín és sangria, és igen: elhangzott az uruguayi himnusz is, amire mindenki fölállt. És mivel az ő himnuszuk szabad fordításban sem úgy hangzik, hogy „Jól kibasztak mivélünk, / temessük el magunkat”, a végén zavart torokköszörülés, mocorgás és széktologatás helyett taps volt, aztán folytatódott a buli, ahol mindenki jól érezte magát. Az árban (3000,– Ft/fő) az ételen és az ásványvízen kívül benne volt fél liter sangria is. A többiért (pl. a sörért) fizetni kellett. De amikor valaki odament a pulthoz, hogy esetleg kérne még egy kis sangriát, senkit nem küldtek el, nem mondták, hogy „jó, de ennyibe és ennyibe kerül”. Jutott is, maradt is. Az egész rendezvény egy erdőszéli lakótelep előtti füves területen zajlott. A kérdésre, hogy merre van a vécé, jó hangosan elmondták, hogy jobbra be az épületbe, aztán még jobbra, végig a folyosón, és balra lesz egy nyitott lakásajtó. Volt is. A névtábla alapján az uruguayi Sergio, a séf lakása lehetett: ott állt tárva-nyitva órákon keresztül, őrizetlenül. Szemlátomást senkiben föl sem merült, hogy az interneten meghirdetett, vadidegenek számára rendezett buli résztvevői közül valaki esetleg valamit ellophatna, vagy egyáltalán, indiszkrécióra vetemedhetne. Erős a gyanúm, hogy magyar közegben, magyar mentalitással ugyanez elképzelhetetlen volna.

Ami pedig a kékszakállú hercegnőt illeti, a nevezett vígoperai előadásra az állatkertezés és az uruguayozás közötti éjszakán, pontosabban vasárnap hajnalban került sor. A hőségre való tekintettel nyitott ablaknál aludtunk, amikor is úgy 5 óra tájban a következőre riadtam:

– Anya!

A hang kintről jött, a háztól jó húsz méter távolságból, és a hajnali csöndben kristálytisztán felhallatszott a harmadik emeletig. Egy idő után már nemcsak hallgattam, hanem az ablakhoz menvén néztem is az előadást, amely valahogy így folytatódott:

– Anyaaa! Add ide a kulcsot! Nem érted? Add – ide – a – kulcsot! – A főszereplő anyának a menedzserkosztümbe öltözött, sovány, huszonharminc év körüli lánya volt. Anya – amennyire ebből a távolságból meg tudtam ítélni – jó ötvenes lehetett, és kicsit sem volt sovány, ellenben, ha létezik ilyen, némileg hasonlított az archetipikus anyósra.

– Anya! Add már ide azt a kurva kulcsot! Nem érted? A kurva isten bassza meg, anyaaa!!! – Az előadás számomra e ponton váltott át hangjátékból vizuális élménybe: itt keltem ki az ágyból. – Anya! Anyaaa!!! El ne menj már, bazmeg, anyaaa! Add ide azt a kurva kulcsot, nem hallod?!

Anya erre fogta magát, és elindult a szálloda sarka felé, a lánya utána. A lány azonban nem látta, hogy anya elbújik a sarok mögötti kukák rejtekébe. Ott leguggolt, lehúzta a bugyiját, és diszkréten szart egyet. A lánya közben járt egyet, őt keresvén. Anya végzett, de továbbra is elbújt, hogy a lánya ne vegye észre. Végül megunhatta, mert előjött (közben a bugyiját bedobta a kukába), és folytatódott a fogócska meg a monológ. (Érdekes módon szövege csak a lánynak volt: anya részéről csupán mozdulatszínház volt az egész.)

Időközben apa is megjelent a színen (valószínűleg végzett a recepciónál a kijelentkezéssel), de túl azon, hogy pisált egyet a kerítés mellett, különösebben nem folyt bele kis családja életébe. Azok beszálltak a kocsiba, de nem egyszerre: előbb a lány, és üvöltött az anyjával, hogy mért nem száll be, aztán az anya, ekkor a lány, ha jól értettem, azért üvöltött, hogy mért nem száll ki (és egyébként is, hol van az a kibaszott kulcs). Felváltva ültek az autó különböző ülésein. Amikor történetesen anya ült a volánnál, és nem tudta vagy nem akarta verbális eszközökkel felvenni a versenyt a lányával, megnyomta a dudát. Többször. Jó hosszan.

Fordulat és katarzis nincs; egy idő után csökkent a hangerő, én meg visszafeküdtem, és félálomban még halottam, hogy egy kocsi felberreg, majd szép lassan elindul és elhajt.

Minden bizonnyal meglett a kulcs.

Címkék: , , , , ,


csütörtök, július 15, 2010
20:27
 
Bocsánat, kurva meleg van


Nyuszi in the Száj with Daimons

Címkék:


hétfő, július 12, 2010
10:49
 
A buzifelvonulás Titkos Lényege


Az előző posztomhoz Gyuri (volt osztálytársam) az alábbi kommentet fűzte:

Köszönjük Balázs ezt a csodálatos képet, Tapsifülesnek pedig a rendkívüli éleslátását.
A nácik a Magyar Nemzetnél bezzeg ezzel a képsorozattal etetik a sok hülye homofób "jobb"oldalit:
http://mno.hu/portal/galleryPic?galleryID=4121


Eszter erre válaszként megjegyezte, hogy nemigen tudja, mi baj a fenti linken található képekkel. Elmagyarázom.

A képekkel az a baj, hogy szerepel rajtuk:

- 1 db transzvesztita (az egy-kétezer fős menetben rajta kívül, ahogy én láttam, volt még 1 db);
- 1 db fiú angyalszárnyakkal a hátán (volt ezenkívül még 1 db fiú egy tollboával – mindez egyenértékű a nyilvános szexeléssel; aki ezt nem látja be, az zsidó vagy kommunista); valamint
- 1 db Gyurcsány, márpedig ha valami, akkor ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a buzeránsok a világ legaljasabb népei, akik csecsemőket esznek és kutakat mérgeznek.

A képeken továbbá látszanak a Nemzeti Együttműködés erkölcsi letéteményesei, akik a kordonon kívülről minden bizonnyal arról próbálják meggyőzni a bent lévőket, hogy „ti is a 3/3-hoz tartoztok; a béke, szabadság és egyetértés evangéliumát hoztuk nektek”.

És persze látszanak a nevezett kordonok, valamint több száz rendőr: mindezek biztosítására azért volt szükség (az adófizetők nem kevés pénzéből), hogy a vérszomjas buzik nehogy rátámadjanak a fent említett „erkölcsi letéteményesekre”. A biztosítás hiányában ugyanis valószínűleg tojással, utcakővel, savval és Molotov-koktéllal estek volna nekik az Alkotmány biztosította jogukkal békésen élő heteroszexuálisoknak.

A sorozatból viszont kimaradt annak az ismerősömnek az összevert képe, akit – mint a biztonságra felügyelő rendezők egyikét – három hősi lelkű mélymagyar kinézett magának, és a Kálvin téri metróállomáson fizikai úton próbálták neki értésére adni, hogy mit is jelent a szelídség evangéliumi erénye. Ugyancsak kimaradt az illető véresre tiport lábfejéről készült fotó; a lábára akkor tartották szükségesnek rátaposni, amikor ő már a földön fetrengett. A történethez hozzátartozik, hogy a kijáratnál az ellenőrök föltartóztatták a támadókat, és kérdezték, mi volt ez a verekedés (teccikérteni: nem verés, hanem verekedés). Aztán amikor az egyik támadó közölte, hogy az áldozat „csak egy buzi”, akkor az ellenőrök röhögve elengedték őket. (Az említett fényképek a Facebookon megtekinthetők.)

Baj van a transzparensekkel is.

Egyetlen felvételen sem láthatóak azok a transzparensek, amelyek – a titkos összeesküvők rejtett szándéka szerint – a felvonulás valódi célját fejezik ki, például: „Halál a keresztényekre!”, „Utállak, Magyarország!”, „Ide nekünk a gyerekeket, hadd rontsuk meg őket!”, „Legyen mindenki buzi!”

Ezek helyett az idei Meleg Méltóság Menetén – többek között – ilyen értékromboló és demagóg feliratokat emeltek a magasba:

„Szabadon szeretni jó.”
„A család alapja a szeretet.”
Hatero or hetero?”
„A gyűlölet nem családi érték.”
„Arra születtem, hogy megszeressenek, s megszeressem én is azt, akit lehet.”
„A fasisztáktól félj, ne a buziktól!” (angolul)
„Emberi jogok – ez az én büszkeségem.” (angolul)
„Magyarország a mi hazánk is!”
„Az emberi szabadság és az emberi méltóság egy és oszthatatlan.” (Bibó István)

Mindez felháborító képmutatás, a társadalom tudatos szétzüllesztése – Gyuri nyilván erre gondolt.

Más ötletem nincs.

Címkék: , ,


szombat, július 10, 2010
18:33
 
Nemzeti Együttmelegedés


Perverz állatok rózsaszín bőrtangában kamionon basznak, zenére:

Budapest Pride 2010

Címkék:


péntek, július 09, 2010
13:35
 
Niksz dajcs?


„Több dolgok vannak földön és egen, / Horatio, mintsem bölcselmetek / Álmodni képes.”

Az én bölcselmem például néhány éve képtelen lett volna olyasmit álmodni, hogy én valaha fordítással pénzt keressek, aztán íme. De az, hogy olyan nyelvből fordítsak, amit soha életemben nem tanultam – hát ez túlmegy az elképzelhetőség minden határán. Márpedig ez is egyike azon dolgoknak, amelyek földön és egen vannak: múlt pénteken egy tízrészes természetfilm magyar szövegének elkészítésére kaptam megbízást – a film nyelve pedig német. Németül én meg hivatalosan kb. annyit tudok, hogy „Arbeit macht frei”, meg „Deutschland, Deutschland über alles”, meg „Jawohl, herr Reichsführer” – szóval ami a világháborús olvasmányaimból az évek során rám ragadt. Ez olyasmi, mint Fülig Jimmy spanyolnyelv-tudása, ami néhány előétel nevéből állt.

Én persze szabadkoztam, hogy izé, meg hát, meg majd meggondolom – de a stúdió vezetője azt mondta, hogy ne szenvedjek má’ ott neki, meg hány éves vagyok, basszam meg: találjak rá megoldást, a fenébe is. Ő meg egy nagy, szakállas medve – nem mertem vele ellenkezni. Elvállaltam.

Úgyhogy találtam megoldást, olyannyira, hogy az első résszel már készen is vagyok, most a második közepénél tartok.

A megoldás természetesen több komponensű. Kell hozzá egy fordítóprogram, ami készít egy ostoba és értelmetlen fordítást. Aztán kell egy másik fordítóprogram is, ami készít egy másik ostoba és értelmetlen fordítást. E kettőből már hozzávetőlegesen körvonalazódik a mondat értelme. Kell továbbá hozzá néhány szótárprogram, amelyekben nyilvánvalóan pont azok a szavak nem szerepelnek, amelyeket keresek. Kell hozzá maga a film, hogy lássam, mi történik. Kell az angoltudásom, ami nélkül simán tökön szúrhatnám magam, és persze kell némi nyelvérzék, valamint a józan eszem – hogyha mindezt belehányom a turmixgépbe, akkor a végeredmény az lesz, hogy megértem a német mondatot. Vagy ha így sem, akkor megkérdezem Tomit, aki sok évig tanult németet, szakmaival súlyosbított vizsgája is van belőle, és ennek dacára emlékszik rá valamelyest. Úgyhogy vis maior esetén segít. És aztán már csak le kell fordítani magyarra – az pedig már rutinmunka.

A fordítóprogramok egyébként kimeríthetetlen humorforrásul szolgálnak, és valójában ez a poszt azért született, hogy Tominak egy ezzel kapcsolatos kedvességét megosszam. Munka közben ugyanis föl találtam neki olvasni a következő mondatot:

„Ellentétben a jobban ismert, mint rokona, a fehér gólya él, a fekete gólya általában rejtve a régi, de nem a sűrű erdők és folyók, tavak és tavacskák.”

Mire Tomi, ártatlan pofával és teljes komolysággal:

– Aha. És mi volt a nyersfordítás?

Címkék: , , , ,


 
Ajánlott olWasmányok


Ajánlom szeretettel Tóta W. Árpád két szösszenetét azoknak, akik még nem olvasták.

„(...) A minél pofátlanabb berendezkedésnek persze vannak elszánt, nem szégyenkező támogatói. Ők azok, akik hangosan igenlik: legyen csak diktatúra, minél keményebb. Sújtson, ahova köll, menjen a szólásszabadság a kurvaanyjába, igenis legyen a Párt kezében az egész nyilvánosság, és kussoljon, akinek nem tetszik: aki nincs velünk, az ellenünk van. Megértést és leereszkedést érdemelnek. Ők azok, akik kicsit korábban a középkorba vágytak, és el sem tudták képzelni, hogy nem földesurak, hanem szarrá szopatott zsellérek lennének ott. (...)”

(Amire nincs magyarázat)



„(...) A karjaihoz hasonlóan szerteágazó az állampárt pénisze, amivel pedig azt basz meg, akit akar. (...)”

(A polip erekciója)

Címkék: , ,


csütörtök, július 08, 2010
12:29
 
Létrehoztam egy csoportot a Facebookon


Tiltsák be a nekrofil felvonulást a Bazilika környékén!

Mélyen sérti a természetes emberi jó ízlést, hogy augusztus 20-án sokan megbotránkoztató öltözetben (férfiak – úgynevezett „papok” – hivalkodó, női ruhákban) masíroznak végig Budapest utcáin, egy gusztustalan, amputált végtaggal.

Szent Jobb: Jobbegyenes a jó ízlésnek?


A négy fal között azt csinálhatnak, amit akarnak, de ne vigyék ki a perverziójukat az utcára, ahol gyerekek is láthatják őket!

Címkék: , , , ,


szerda, július 07, 2010
13:56
 
Az iskoláztatás rejtett programja


Daniel Quinn előadása Mohari András fordításában. Étvágygerjesztőnek egy bekezsés:


(...) Az SRA-nál megbíztak egy új, nagy matematikai programon való munkával, amelyen már jó pár éve dolgoztak Clevelandben. A munkám első évében készültünk kiadni az óvodásoknak és az első osztályosoknak szóló programot. A második évben a másodikasoknak szóló programot, a harmadikban a harmadikasoknak szólót, és így tovább. Az óvodásoknak és első osztályosoknak szóló programon dolgozva észrevettem valami igazán figyelemre méltót. Ezekben az osztályokban a gyerekek az idejük nagy részében olyasmit tanulnak, amit senki sem tud nem megtanulni, aki kultúránkban nő fel. Például megtanulják az elsődleges színek nevét. Hűha, képzeljék csak el, hogy hiányoznak az iskolából aznap, amikor a kék színt tanulják. Életük hátralevő részében azon tűnődnének, milyen színű is az ég. Megtanulják megmondani az időt, megtanulnak számolni, összeadni és kivonni, mintha legalábbis e kultúrában bárki elmulaszthatná a megtanulásukat. És persze megkezdik az olvasás elsajátítását. Ingoványos talajra lépek ugyan, de javaslok egy kísérletet. Vegyünk 30 gyereket két osztályra bontva, tanítsuk őket egyformán, kapják ugyanazokat a tankönyveket az iskolai évek alatt, ám az egyik osztályt egyáltalán ne tanítsuk olvasásra, a másikat pedig tanítsuk a szokásos módon. Nevezzük Quinn-sejtésnek amit most mondok: a tizenkét év végén mindkét osztályban egyformán tudnak majd olvasni. Azért merek biztosan előállni ezzel a sejtéssel, mert a gyerekek végső soron ugyanúgy tanulnak meg írni, ahogy beszélni: úgy, hogy olvasó emberek társaságában vannak, és képesek akarnak lenni arra, amire ezek az emberek képesek. (...)


Tovább...

Címkék: ,


 
Az iskola monnyon le!


Az előző posztomhoz érkezett kommentek kapcsán mindenképpen szeretnék megosztani egy mémet, amelyet a változatosság kedvéért Daniel Quinntől gyűjtöttem be.

Quinn magyarul még meg nem jelent könyvében, Az én Izmaelemben elemzi az oktatási rendszert, és meglehetős könyörtelenséggel mutat rá, hogy a klasszikus „nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk” szöveg semmi más, mint arcátlan hazugság.

Jelentkezzen az, akinek az elmúlt tíz évben bármikor is fontos volt tudnia, hogy mi a különbség a kovalens és az ionos kötés között, aki elosztott akár csak egy közönséges törtet is egy másikkal, vagy akinek az életét egy hétköznapi szituációban megkönnyítette, hogy tudja, mi volt az a karlócai béke. Jelentkezzen, aki a szakmájában azokat az ismereteket hasznosítja, amelyeket általános iskola felső tagozatban vagy gimnáziumban tankolt fel, nem pedig olyanokat, amiket ezek után, és ezektől gyakorlatilag tökéletesen függetlenül tanult meg.

Quinn szerint az iskolának egyetlen tényleges funkciója van (mármint a mi kultúránkban): hogy amíg csak lehet, távol tartsa az újonnan felnövekvő konkurenciát a munkaerőpiactól. Ezt aránylag hosszan elemzi, én csak egy szempontot említek itt: az iskolaköteles kor határának emelkedését az elmúlt évszázadban, amely érdekes módon egybe esett a Föld népességének megháromszorozódásával.

Minden tiszteletem néhány tanáromé, akiktől az évek során valóban nagyon sokat kaptam, főleg emberileg. Ez azonban nem változtat az iskola mint intézmény – mint azt elhibázott alapokra épült civilizációnk elhibázott mellékterméke – tökéletesen céltévesztett voltán; azon intézményén, amit Daniel Quinn nemes egyszerűséggel a „pedagógiai koncentrációs tábor” elnevezéssel illet. És én teljes szívvel egyetértek vele.

Címkék: , ,


kedd, július 06, 2010
08:54
 
Törvényesített izomagymosás


Ha valaki azt mondja majd, hogy én egy elhízott, elkényelmesedett sznob vagyok, nem tiltakozom, de meg kell mondjam, nekem már azt nehezen vette be a gyomrom, amikor annak idején a jó öreg TF-et Testnevelési Egyetemmé léptették elő. Aztán Deutsch Tamásnak diplomaajándékul – mivel kocsija már volt – Orbán Viktor csinált egy Sportminisztériumot. Ezt követően mindazok számára, akik igaz magyarok (szemben a strigákkal, vagyis azokkal, akik a Kun Bélák Magyarországához tartoznak), a politika (úgy is, mint társadalomtudomány) jelszava egy a B-középből szabadult csatakiáltás lett. Nemrég egy olyan embert választottak a Magyar Köztársaság elnökévé, aki nyilvánvalóan jó tanuló, jó sportoló, csak épp nem tudja, mi a különbség a házelnök és a köztársasági elnök között.

És most a legújabb: 1. osztálytól 8.-ig mindennap kötelező a tornaóra.

Nem tudom, kinek milyen tornatanárai voltak gyerekkorában. Én csak azt tudom, nekem milyenjeim voltak. Hosszú kötetet állíthatnék össze azokból a megaláztatásokból, amelyeket tornaóra címén voltam kénytelen 11 évig elszenvedni. (Azért csak 11, mert gimnázium negyedik évére – az alább részletezett okok miatt – sikerült végre fölmentés címén elmenekülnöm; abban az évben egy néhányan a tornaórák idején az úgynevezett „torna fakt”-ra jártunk, vagyis kimentünk az Ibolyába inni, sakkozni és kártyázni, vagy épp időre és adott témára verset írni.)

Verset azonban már akkor sem csak időre és adott témára (azaz brahiból) írtam. Akkorra a versírás már régóta az önkifejezés lehetősége volt számomra, a bennem kavargó borzalmak elől való egérút, az ép ésszel életben maradásom egyetlen valós esélye.

– Na, mi van, költőcském? – kérdezte tőlem olykor a gimnázium folyosóján (jó hangosan, mások előtt) Kádár tanár úr, olyan hangsúllyal, hogy abból nyilvánvalóvá váljék mindenki számára: verseim (amelyekből valószínűleg egyet sem olvasott), rendszeres publikációim (amelyekből valószínűleg egyet se látott) a Nagy Univerzális Értékrend szerint a semminél is kevesebbet érnek.

Az általános iskolai tornaórák az én emlékezetemben úgy maradtak meg, hogy azok a – többnyire igen buta – osztálytársaim, akiktől egyébként is féltem, mert olykor megvertek, de akik az osztályteremben még többé-kevésbé kénytelenek voltak moderálni magukat, azok ilyenkor levethették béklyóikat, és szabadon, kvázi tanári jóváhagyással adhatták át magukat izomagyuk tombolásának.

A tornaóra volt az, ahol az olyan fogalmak, mint „költészet”, „nyelv”, „logika”, „gondolkodás”, „filozófia”, „szolidaritás” és „szubszidiaritás” egyszerűen értelmüket, de legalábbis értéküket vesztették. Ahol azok számára, akiknek az életében e fogalmak amúgy sem jelentettek semmit, megnyílt a kompenzáció lehetősége. Mert itt mindegy volt, hogy megtanultad-e megkülönböztetni a szépet a csúftól, az igazságot a hamisságtól, az altruizmust az önzéstől: itt az számított, hogy erős legyél, ügyes és gyors. Félreértés ne essék: nem az számított, hogy próbálkozol-e a képességeid legjava szerint. Az számított, megvannak-e a testi képességeid. Ha igen, akkor te vagy az isten. Ha nem, akkor próbálkozhatsz akárhogy, kiköpheted a tüdődet, szétszaggathatod az izmaidat: akkor is egy utolsó szar, szemét, söpredék vagy, aki szégyellje magát, hogy a nap alatt jár, és elszívja másoktól a levegőt.

Ezek az emlékek tolultak föl bennem a hír olvasása kapcsán. És az, hogy ha ebből a lélekgyilkolásból nem heti kettőt, hanem heti ötöt kellett volna elviselnem, akkor ma nem biztos, hogy lenne, aki ezt a blogot írná.

Címkék: , ,




Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta