Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...
Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005) |
vasárnap, január 30, 2005
13:01 További szellemek A neten belefutottam Bálint és Csaba nevébe: egy kiadót üzemeltetnek. Írtam egy bátortalan levelet, hogy egyáltalán ők-e azok, és ők. Most felvevődni látszik a kapcsolat. Ha nem tévedek, 1987-ben ismertem meg őket (vagy '86-ban?), Sárváron, a Diákköltők, Diákírók Országos Találkozóján. Ott barátkoztunk össze, leveleztünk (legalábbis Bálinttal) irgalmatlan mennyiséget. Csabával meg sokat találkoztunk, lévén ő is pesti. Ugyanehhez a körhöz tartozott Józsi, Dóra és Gábor is. Utóbbival pár hónapig kvázi „legjobb barát” nexusban voltunk, de aztán teljesen kikopott a képből: már azt sem viselte el, amikor megtudta, hogy meleg vagyok, de amikor ráadásul még meg is tértem, attól teljesen bedühödött, és közölte, hogy nem akar velm többet találkozni. A megtérésem is ehhez a körhöz kötődik: Az a bizonyos autóbusz, 1989-ben, Bagolyirtásról hozott hazafelé, Józsiék hétvégi házából (ahol Dóra is ott volt). Ha tárgyilagosan vesszük, a velük való beszélgetés pöccentett be valami olyat bennem, aminek már régóta be kellett pöccennie. (Dóra azóta is úgy gondolja, persze azért nem nagyon komolyan, hogy ha akkor ő tovább bírja ébren, mint Józsi, akkor én most református lennék, nem katolikus. :-) A minap váltottunk két mailt, akkor írta...) Aztán persze, neofita buzgalommal, térítgettem mindenkit, aki a kezem ügyébe került. Szegény Csabának mint pestinek volt a legnehezebb elszaladnia előlem – kíváncsi vagyok, kiheverte-e már az evangelizációs nyomulásaimat. Bálinttal továbbra is ment a levelezés, és be kell vallanom, volt, hogy – bár aránylag szofisztikáltan – ez a kölcsönös anyázásba futott ki. Hitviták. Na ja. Olyan stílusban és olyan hatásfokkal, amilyenek a hitviták mindig is voltak. Aztán még pár év, némi csillapodás... Elfogytak a nagy érzelmek, a nagy indulatok... És valahogy elfogytak a levelek is. Kikoptunk egymás életéből. Kérdés, lehet-e, kell-e, érdemes-e föleleveníteni régi dolgokat... Majd kiderül. „bizony az idő elhamarlik botorkálunk csak arctól arcig” -- – írja egyik versében apám. Címkék: Apa, Emlék, Kapcsolatok, Melegség, Vallás, Vers szombat, január 29, 2005
01:12 Szellemidézés Köszönöm mindenkinek a jó kívánságokat! :-) Aránylag korán ágynak dőltem, és úgy terveztem, 1/2 9-ig alszom. Ehhez képest 1/2 8-kor csöngetett a kapuban Márti, hogy akkor ő most itten van, mert korábban jött fel vidékről, mert a tárgyalás ekkor és ekkor lesz, de feküdjek vissza nyugodtan. Ebből sem a „feküdjek vissza”, sem a „nyugodtan” nem jött össze, de legalább aránylag korán beértem. Viszonylag békés körülmények között megcsináltam a megcsinálnivalómat irodailag, aztán nekiestem vázlatot írni, mert jövő csütörtökön az Öt Kenyérben ismét előadást tartok, és még sehol nem vagyok a felkészüléssel. (Mármint papíron. Agyilag majdnem teljesen ezzel vagyok elfoglalva.) Aztán belefáradtam a vázlatba, hazajöttem, útközben csarnok, itthon kaja, majd valamivel 7 előtt leültem egy kicsit a géphez. Azóta itt ülök. Felraktam a honlapra a Lidércnyomás c. kis rövidkémet, valamint a Mese a patkányról és a nádszálról c. riportomat, amelyet annak idején a Népszabadság le akart közölni, csak aztán nem merték. Viszont az írások között nem volt alkalmas hely sem kis rövidkéknek, sem riportoknak, így kénytelen voltam ismételten átszabni az egyik oldalamat – asszem, valamivel áttekinthetőbb. És ha már a gépnél voltam, megpróbáltam regisztrálni a honlapomat néhány keresőben. Emellett nekiálltam, és a Google-ben véletlenszerűen rákerestem régi osztálytársak, barátok nevére. Érdekes és némileg felkavaró: találtam egy képet, amely annyira premier plán, hogy voltaképpen csak egy szempár. Mellette ott van a név, és nem hiszem, hogy csak névazonosság lenne, mert az a szem nagyon ismerős. Nagyon az az érzésem, hogy belefutottam annak a fiúnak a képébe, akibe először voltam szerelmes, még ezer éve, nyolcadikban. Ott van a kép mellett a címe. Gondoltam, dobok neki egy mailt, hogy tisztázzuk, valóban ő-e vagy sem. Aztán arra gondoltam, ugyan, minek... Mit is írhatnék neki...? Címkék: 5K, Emlék, Felmutatható, Kapcsolatok, Melegség, Virtuál csütörtök, január 27, 2005
22:16 Beszámoló Tominak, szeretettel :-) 9 óra alvás 50 perc BKV 3.500,- Ft-os gyógyszertári cehh 8 óra munka, megszakítva összesen kb. 20 perc nem-munkával (kávé, pisilés, gyógyszerevés, ebéd stb.) 2,5 liter víz 3 Algopyrin 3 Mebucain 4 kanál kanalas (kortyban mérve) 3 Neocián 2 kávé 6 db közjegyzői okirat, összesen kb. 1.000.000.000,- Ft ügyértékben, 30 perc BKV 5 Kenyér 2-3 rövid beszélgetés 15 perc autó 6 perc 49 másodperc tomifon 0,5 deci vodka 0,5 liter víz 14 e-mail elrámolása 3-4 cikk átolvasása 1 kiborulás azon, hogy a MIÉP-esek kivonultak a Holokauszt-megemlékezésről 4 blog elolvasása 1 blog megírása 1 beájulás az ágyba, ha megérem ___________________________ Nem volt ma semmi különös. szerda, január 26, 2005
21:00 Pici blogka Tegnap Tomival meg Etával sörözés; nevezettek most találkoztak először, és szerették egymást. Eta egyébiránt református lelkész. Itt van, tessék: Aztán Tomi itt aludt, aztán reggelre tökig érő hó, aztán munka, én meg jó görényül vagyok, belém van mászódva a kórság; János rendes volt és 4-kor hazaküldött (elvileg 6-ig lettem volna). Itthon hand-made köménymagleveske, alváska, most meg pici blogka. Lázam a hőmérő szerint nincs, úgyhogy bizonyára tévedésből érzem rosszul magam. Címkék: Kapcsolatok, Szomatik kedd, január 25, 2005
13:45 Hogy vagyok Hogy vagyok, és főleg miért úgy? Ma délelőtt érkezett az Öt Kenyér Közösség számára egy olvasói levél. Egy a sok közül. Aránylag gyakran kapunk ilyesmit, hiszen kirakatban vagyunk. Természetesen nem foglalkozunk vele különösebben, hiszen nemigen lehet rá mit reagálni. De azért visszahat az ember hangulatára és munkahelyi, családi viselkedésére, ha rendszeresen belefut hasonló kedveskedésekbe. Íme a (feladó nélkül jött) levél, teljes terjedelmében: Kedves Öt Kenyér Közösség! Nem értem, miért kell ezen polemiázni... Az összes mocsok szemét buzit élve meg kell nyúzni, és a szerencsétlen éhező kóbor kutyákkal megetetni. (Remélem az emberi AIDS génjét nem kapják el ezektől az undorító patkányoktól!!!) Címkék: 5K, Kisebbség, Kopipészt, Melegség Mé blog?! Asszem, a honlapom nagy részével kész vagyok. Szerkezeti átalakítást most nem tervezek, és (egyelőre legalábbis) kész vagyok a Tudatmódosítók oldallal, immár negyedórája. Ezt igazság szerint jóval lelkesebben kéne írnom: nagyon örülök, hogy mindezt össze tudtam vakarni magamból, aránylag kevés képmutatással. Utólag megnéztem Word-ben az egészet: 12-es betűvel jó tíz oldal. Így már értem, hogy miért tartott ennyi ideig. És kétségtelen, hogy rég végeztem magamban ilyen mélyfúrást. Múlt csütörtökön Öt Kenyérben valaki megkérdezte tőlem, mire jó, ha az embernek van saját honlapja. Válaszként csak az exhibicionizmusomat tudtam felhozni; valamivel eufemisztikusabban: a gondolataim megosztására való igényt. Hétvégén megmutogattam Apának az újabb dolgaimat, köztük ezt a blogot is, ma (egy frászt, már bőven tegnap :-( ) délelőtt pedig felhívott, és mellesleg megkérdezte, hogy mire jó ez, kinek szól. Meglepődött ugyanis, hogy sok személyes dolgot leírok, gyakorlatilag teljes nyilvánosság előtt. Azt feleltem, kicsit olyan ez, mintha valaki a négy fal között brahiból meztelenül táncol, de hagy egy kis rést a függönyön, hogy aki nagyon akar, beláthasson. Ez persze csak egy közepesen frappáns analógia (amolyan C-kategóriás tanmese a Birtalan összes zsibbasztó példabeszédei című majdani posztumusz-kötetemből), csak éppen nem magyaráz meg semmit. Miért olyan divatos a blogolás? És miért blogolok én, aki már pusztán elvből is igyekszem nonkonformis lenni? A válasz szerintem az Ady-féle „Szeretném magam megmutatni... Szeretném ha szeretnének” programcsomag környékén keresendő, és végső soron az ember istenképiségére, az egymásban kommunikáló isteni személyekhez való hasonlatosságára vezethető vissza. Ez tök jó. Kíváncsi vagyok, hogy az aktív bloggerek hány százaléka bólogatna önfeledt lelkesedéssel a fenti mondatra. :-/ vasárnap, január 23, 2005
23:29 Macskák, műanyagpalackok Tomi már leírta a maga blogjában, hogy délután meglátogattuk Orsit és Zolit, meg azt is, hogy van két cicájuk: Kant és Kirkegaard. Nem tudott nem eszembe jutni a Gyilkosság meghirdetve c. Christie-regény, amelyben a lelkész macskája Tiglat-Pileszár névre hallgat. Ismertgem továbbá Proton nevű macskát is, és meg kell emlékezni Kibédi Ervin Uborka nevű kutyájáról is. Valamint feltétlen és múlhatatlan tisztelet kell övezze a pácban lévő horgász Takarodj nevű ebét. Mindebből nem következik semmi épületes. De vicces, csak úgy. Hogy az emberek milyen neveket képesek adni állataiknak. És embergyerekeiknek. Egykori matektanárom ikertestvérének anyakönyvezett neve: Kovács Október. Fáradt vagyok, nagyon. Félek, ez kiderül a fentiekből. Laciék épp Ragyogást néznek DVD-n, én még mindig az Ackroyd-gyilkossággal bíbelődöm. Talán ma este befejezem (ha elég sokáig nézik a filmet). Tegnap kölcsönkértem Apától Tadeusz Borowski Kővilág c. könyvét (soá-téma). Kíváncsi vagyok rá mindenképpen, mert apámnak egyik meghatározó könyve. Tizenévesen nekiugrottam, de nem jutottam benne messzire. Talán majd most. Végeredményben Semprun A nagy utazását is csak az elmúlt évben olvastam el. Megittam vacsorához a maradék Zempléni Furmintot. Mókás és hihetetlen, hogy egy műanyagpalackos bor ilyen finom tud lenni – ezt tárgyaltuk Tomival pénteken. Kerestük a hibáját, de nem volt neki. Most már van: hogy elfogyott. Címkék: Agymenés, Film, Gasztro, Humor, Könyv Csüllög Csülkös bableves Apánál Tomival, Zselyke is ott volt. Délre mentünk, negyed hét után indultunk el. Empirikus élményt szereztem magamnak a kenyérsütőgép által elkövetett kenyérről. (Az instrumentumot Apa tőlem kapta karácsonyra.) Édesebb és sűrűbb, mint a bolti, de úgy a hatodik falat után meg lehet szokni. Apa azt mondja, amióta rákapott a sütésre, nem is vett bolti kenyeret. Úgy volt, hogy Csabitigrissel 7-kor találkozunk a Nyugatinál, de 3/4-kor ránktelefonált, hogy csúszik az ügylet, így még sétáltunk egyet Tomival. Aztán (a megbeszélteknek megfelelően) a Szlovákban kötöttünk ki, ahol a csülkös bableves után csülköt ettünk pékné módra, mármint Csabi meg én, amolyan kétszemélyes tálat. (A pincérnek mondtam, hogy sok csülökkel és kevés péknével hozza.) Tomi sztrapacskát evett, önként, ami azért vicces, mert korábban a sztrapacskával úgy volt, mint a kacsával. Márminthogy egyiket sem szerette, most meg... A sör, pálinka, pacal, körömpörkölt és kocsonya egyelőre még meghódítatlan várak – ezekre még nem sikerült rászoktatnom. (Talán majd ha végre hajlandó leszek megnézni a Danszörindödark-ot, ami ellen ugyan semmi kifogásom nincs, csak hát eddig nem jött össze.) Csabikával jó volt találkozni, és jó úgy látni, hogy elvileg rendben van magával és az életével, már amennyire. Maradjon is így. Holnap megyünk meglátogatni Orsit és Zolit meg a cicájukat. Hétfőn megyek Virághoz és Katihoz. Kedden Tomi-nap, as usual. Szerdán, ha igaz, Etával találkozom. Csütörtökön Öt Kenyér. Péntek Tomi. Úgyhogy roppantul kell vigyáznom, hogy ne szervezzek be semmit jövő hét végére, mert névnapi ajándékként 3-án ismételten előadást tarthatok (értsd: kell tartanom) az Öt Kenyérben, ezúttal a Biblia megközelítéséről, a fundamentalizmusról, a hermeneutika játéxabályairól stb. Ez a téma elvileg nagyon fekszik nekem, viszont pont ezért, hogy el ne tévedjek benne, hogy jól tudjam összefoglalni, hogy ne akarjak túl sokat mondani – ezért kell rá nagyon alaposan felkészülnöm. Meg kell tehát írnom a vázlatot, és ami a januári előadást illeti, arra is egy egész napon keresztül írtam a vázlatot (miután azt megelőzően egy hónapot gondolkodtam rajta). Örülök ennek a sorozatnak: jó kis kihívás mentálisan, és nem elhanyagolható edzés spirituálisan. Rám fér. Címkék: 5K, Apa, Gasztro, Kapcsolatok péntek, január 21, 2005
22:02 Fókákok Sok az eszkimó, kevés a számítógép meg a szabadidő, ezért nem írtam blogot már kedd óta. Most is Joe gépéről írok, mert a másiknál Tomi blogol (miután közölte velem, hogy az én blogomra senki sem kíváncsi, az övét viszont várják a rajongói; ezt követően kölcsönösen leöntöttük egymást vízzel, úgyhogy két melegítőnadrág szárad épp a radiátoron.) Szóval alapvetően idill. Tegnap Öt Kenyér, Ungame volt. Késtem, mert beírtam, hátéemeltem és feltöltöttem a '92-ben írt szonettkoszorúmat. Sok helyen giccshatáron innen vagy túl mozog, de azért büszke vagyok rá azóta is. Ugyancsak tegnap este A kísérlet címmel ment egy film a TV2-n. Laci hívta fel a figyelmemet: Zimbardo klasszikus börtönkísérletéről szólt, némileg túlírva meg túlakciózva. Az eredeti kísérlet úgy nézett ki, hogy egészséges önként jelentkező egyetemistákat random módon két csoportra osztottak: foglárokra és rabokra, és a Stanford(?) egyetem alagsorában berendezett terepen börtönéletet szimuláltattak velük. A két hétre tervezett kísérletet 6 nap után abba kellett hagyni. A „foglárok” teljesen kivetkőztek emberi mivoltukból, szadista állatokká váltak. A „rabok” akarat- és egyéniségvesztett gépekké. A film súlyos hiányossága volt szerintem, hogy nem mutatta be kellően: ezek a fiatalok teljesen kiegyensúlyozott, kulturált háttérből származtak. Pont olyanok, mint bármelyikünk: maga a szituáció embertelenítette el őket, és hasonló helyzetben semmi garancia nincs arra, hogy mi nem estünk volna át ugyanilyen metamorfózison. Lacival beszélgettünk még a film után, elég sokáig, a két világháború különbségéről. Én amellett érveltem, hogy az I. vh. voltaképpen lightos háborúcska volt: nagyon szörnyű, nagyon véres, nagyon tragikus, de csak nagyságában különböző évszázadok háborúitól. Az ember emberképét nem tette végképp taccsra: csak a magyar kultúrában utána tudtak alkotni olyan egyéniségek, mint Karinthy, Kosztolányi, Babits, József Attila, Bartók, Kodály stb. A II. vh. viszont elhozta a teljes kiábrándultságot, és egy Radnóti csak ekkor fogalmazhatta meg, hogy oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy... Ekkor lett az európai emberiség tapasztalatává az, hogy az ember nem jó, hogy bármire képes, hogy „normális” emberek a legaljasabb tettekre rávehetők. A II. vh. után már csak a nihilizmus, a posztmodern jött, a teljes kiábrándultság, a mindennek megkérdőjelezése. Merthogy Auschwitz után nem lehet verset írni. És ezt máig nyögjük, ha nem is tudunk róla. Milgram kísérlete jutott még az eszembe, arról beszéltünk: amikor a pszichológiai laborban létre tudtak hozni olyan kísérleti helyzetet, amikor az alanyok 100 %-a(!) képes volt arra, hogy a szomszéd szobában ülő kísérleti partnerét (ő legalábbis úgy hitte) halálos áramütéssel sújtsa. Engedelmességből. Amire Milgram kísérlete irányult, az pontosan a II. vh.-s engedelmesség: a perek során rendre visszaköszönő „parancsra tettem”. Hát tényleg tud ilyen lenni az ember? A körülmények tudnak annyira úrrá lenni mindenkin, hogy az összes erkölcsi normáját, elvét feladva ölni legyen képes? A válasz a kísérletek alapján (Zimbardo börtönkísérletét is ideértve) egyértelmű igen. És ha ezt az igent nem szorítjuk ki a tudatunkból, akkor (a kollektív öngyilkosságot leszámítva) egyet tehetünk: nagyon mély alázatra jutunk, és végleg leszámolunk azzal az illúzióval, hogy mi „"emelkedett jellemek"”, ún. "kultúremberek" vagyunk. Címkék: Felmutatható, Film, Kapcsolatok, Pszicho, Vers, Világ+ember kedd, január 18, 2005
17:19 Jézus meg a levlista
Címkék: Agymenés, Felmutatható, Kapcsolatok, Vallás, Virtuál hétfő, január 17, 2005
11:20 Boldog, szomorú, nem dal
Címkék: Halál, Kapcsolatok, Könyv, Sztori, Virtuál vasárnap, január 16, 2005
01:48 Lóról "A gyerek a jelenségek világába születik, s ezek bármelyike rabul ejtheti. Szaglászik... szopik... s a szeme ide-oda jár ebben a szorongató térben. És egyszerre megragadja valami. Miért? A mozzanatok úgy állnak össze, mint a mágnes, lánccá, bilinccsé kovácsolódnak. Miért? Kinyomozhatom. Idővel még szét is szedhetem, láncszemekké. De miért, hogy épp ezek álltak össze -- ezek, s nem mások --, erre bizony nem tudom a választ. És nem tudja más sem. S ha egyszer nem tudom -- ha nem is fogom megtudni soha --, akkor mit akarok? Nem orvosi értelemben, nem is társadalmi értelemben, hanem egyáltalában! Ezek az alapkérdések, ezek a miértek -- és még sincs helyük a rendelőben. Akkor hát mi dolgom nekem itt? Egyre inkább így érzem. Nem itt a helyem. Elvesztettem a helyemet..." (Peter Shaffer: Equus) Egész nap a Tudatmódosító oldalt írtam, és túlzás azt mondani, hogy nem kavarodott fel egy csomó emlék. Emellett megnéztem az Ackroyd-gyilkosság c. filmet. Emlékszem, a könyv olvasásakor le voltam nyűgözve, és számolatlanul olvastam újra a befejezést: egyszerűen briliáns. Ami a film végét illeti: hát egy nagy szar. :-( Nagyon elszomorított. Címkék: Film, Kopipészt, Könyv, Pszicho szombat, január 15, 2005
04:23 Hajnali józanság
Címkék: Kapcsolatok, Pszicho, Virtuál csütörtök, január 13, 2005
16:42 A nyúlon innen Tegnap hazafele befejeztem Mérőtől az Élő pénz c. könyvet. Továbbra is azt hiszem, hogy ügyes és jó író: a közgazdaságtant úgy tudta emberközelbe hozni, hogy még én se meneküljek el előle visítva. Ugyanakkor kutyából nem lesz szalonna: a könyvet becsülettel végigolvastam, volt, ahol kifejezetten élveztem is, de nem hiszem, hogy sűrűn fogom elővenni – szemben a másik két Mérő-könyvvel, amelyek minőségi változást indukáltak az „észjárásomban”. Reggel a rohanásban nem vettem észre, hogy nem raktam be magammal olvasnivalót, és ettől olyan pánikhangulatba kerültem (e ponton néma főhajtás egykori nikotinfüggő önmagam felé),hogy a Kálvin téren gyorsan bementem a Cartaphilus-boltba, és soron kívül vettem egy könyvet: Jorge Bucay Életmesék c. A. de Mellón edződve a műfaj nem új számomra, de élvezetes: az egyetemista srácnak a terapeutája történeteket mesél – vagyis sokkal inkább viselkedik Mesterként, mint terapeutaként. Ahogy a könyvben ez explicite is megjelenik: A neurotikusnak nem terapeutára van szüksége, aki meggyógyítja, nem is apára, aki törődik vele. Egy mester kell mindössze, aki megmutatja neki, hol tévedt el az úton. Más kérdés persze, hogy eddigi tapasztalataim alapján előbb neveznék be a Szent Grál felkutatására („...a nyúlon túl”, mint tudjuk...) rendezett versenyre, mint egy olyanra, ahol megfelelő Mestert kell találni... Honlap-macera Majd' este 11-ig bent maradtam az irodában: nekiestem a honlapomnak, és alaposan átalakítottam. Miután olyan igazán dögös szuicid hangulatban telt az egész napom, ebből erőt merítve végre megcsináltam olyan dolgokat is, amelyek már évek óta aktuálisak lettek volna, pl. a képtár, ill. a prózai szövegek sorkizárttá tétele. Nekikezdtem egy másik oldalnak is, amit szintén régóta tervezek: szeretném összeszedni egy lapon azokat, akik a kisebb-nagyobb paradigmaváltásaimat elindították vagy katalizálták (Boulad, Gyökössy, Temesi J., de Mello, Mérő, Quinn), és ugyanitt -- asszem, muszáj lesz -- meg fogok emlékezni azokról a szépirodalmi művekről is, amelyek a legnagyobb tartós hatással voltak rám, kezdve valszeg a Kincskereső kisködmönnel. Itthon éjféli melegszendvics-zabálás; egy leesett példány összesajtozta a széket, én meg simán beleültem -- így legalább teljesen indokolt, hogy végre kimosódjon a melegítőm. Most hajnali fél 3 lesz, eddig az Agatha Christie Krimikalauzt bújtam, jóleső nosztalgizázásban tespedve. Aztán idejöttem a géphez, hogy kikapcsoljam, és nekiálltam blogolni. Nem vagyok normális. Bár persze kérdés, hogy mi a norma... szerda, január 12, 2005
17:25 Sokadik átszabás + Micimackó A látszólag most induló blog sokadik átszabás eredményeként olyan, amilyen. Kivettem belőle néhány olyan hivatkozást, amely sértheti más valaki(k)nek az integritását. Egyúttal viszont az eddigiek jó tanulságul szolgáltak arra nézve, hogy nem mindenki Birtalan Balázs, a világ nagy szerencséjére. (Cf. Micimackó, aki azon gondolkodott reggeli előtt, hogy vajon mit csinálnak ilyenkor mások, és egyáltalán: milyen dolog lehet másnak lenni, mint ő.) Létezik olyan, hogy valakinek vannak gondolatai, alkalmasint olyanok, amelyek közlésre is érdemesek, de nem akarja, hogy ezek egy bizonyos szűk körön kívül kerüljenek. Számomra ez, ha érthető is, önmagamra vonatkoztatva nehezen adaptálható. Nyilván eredendő exhibicionizmusom az oka, de ha egyszer megfogalmazódott bennem valamilyen (legalább többé-kevésbé kereknek tűnő) gondolat, akkor azon vagyok, hogy azt megosszam, akivel csak lehet, és minél több visszajelzést próbáljak kicsikarni az emberekből. Intimszférám persze nekem is van -- azt viszont egyáltalán nem rakom ki az internetre. Egyre inkább igaznak hiszem azt a mondást, hogy amit egynél több ember tud, az nem titok. A virtuális térre ez hatványozottan igaz. Címkék: Kapcsolatok, Virtuál |
|
látogató 2005. január 10-e óta |