Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szombat, október 31, 2009
03:25
 
Happy Halloween!



Naptár

oly távol van már tavaszom
emlékével is tele a faszom
utolsó napjai nyaramnak
kíméletlenül seggen harapnak
megadón várom őszömet
remélvén nem lesz csődtömeg
jó szívvel adhasson át telemnek
a melegtelen végtelennek

Címkék:


csütörtök, október 29, 2009
22:12
 
A legnagyobb mutatvány


Richard Dawkins: A legnagyobb mutatványAz darwinizmus egyik legnagyobb ma élő tudósa, Richard Dawkins A legnagyobb mutatvány – Az evolúció bizonyítékai című könyvét olvasom. Nem mintha rászorulnék arra, hogy valaki bebizonyítsa nekem az evolúció tényét: a fundamentalizmus mindig is idegen volt tőlem, úgyhogy az evolúciót még a legvadabb karizmatikus időszakomban sem kérdőjeleztem meg.

Ellentétben sokakkal.

Az, hogy Darwin felfedezése heves ellenállásba üközött mind az Ó-, mind az Újvilágban („Lehet, hogy ön rokona a majomnak, de én nem!”), kultúrtörténeti közhely. Az viszont számomra is meglepő volt, hogy ma az Egyesült Államok lakóinak 40%-a(!!!) vallja, hogy a Teremtés könyve első fejezetét betű szerint kell érteni: Isten hat nap alatt teremtette a világot, és egyenként alkotta meg a növény- és állatfajokat, nem egészen 10 000 évvel ezelőtt. Dawkins legújabb könyve a kreacionistákkal (ahogy ő nevezi őket nemes egyszerűséggel: történelemtagadók) szembeni „apológia” (hitvédelem). Az idézőjel azért szükséges, mert az evolúció pontosan annyira hit kérdése, mint a gravitáció: nem elmélet, nem egy lehetsége magyarázó modell, hanem tény. Dawkins könyve ezt a tényt járja körül és illusztrálja gazdagon adatokkal, összefüggésekkel.

Ismétlem: nekem nem szükséges bizonygatni, hogy a világ működésének egyik princípiuma az evolúció, amelynek hajtóereje a természetes szelekció. Magam is írtam már erről a témáról nem egyszer; a Nyak és borotva című posztomat legfontosabb írásaim között tartom számon. Ugyanakkor a könyv nekem is rengeteg újat mond, ami nem csoda, hiszen nem vagyok szakember. Ilyen újdonság volt annak fejtegetése, hogy az emberszabású majom egyáltalán nem tekinthető „magasabb rendű” élőlénynek a földigilisztánál (vagy bármilyen élőlény bármelyik másiknál). Hasonló újdonság volt (inkább megközelítés, mint tartalom tekintetében), hogy mi emberek unokatestvérei vagyunk a sárgarépának (és minden más élőlénynek)

Az ember evolúciója


Dawkins mondanivalója néhol nehezen érthető, de mint Einstein(?) mondta: „Nem én vagyok bonyolult, hanem a téma, amiről beszélek.” Ezzel együtt a könyv kifejezetten olvasmányos, gazdagon megtűzdelve személyes megjegyzésekkel, sztorikkal, véleményekkel, valamint a biológia berkeiből vett anekdotákkal. Ízelítőül csupán egy lábjegyzetet idézek a 208. oldalról:

A betegségekkel ellentétben, amelyek gyakran a felfedezőikről kapják a nevüket, az új fajok a felfedezőiktől kapnak nevet, de sohasem a felfedezők saját nevét. Ez nagyszerű lehetőség a zoológusok számára, hogy leróják tiszteletüket egymás vagy – ebben az esetben – a támogatóik előtt. Korántsem meglepő, hogy néhai kiváló kollégám, W. D. Hamilton többször is részesült ebben a megtiszteltetésben. Hamilton vitathatatlanul Darwin egyik legnagyobb huszadik századi követője volt. A habitusa sokban emlékeztetett az A. A. Milne Micimackójában ábrázolt örökké siránkozó Fülesére (természetesen nem a szánalmas Walt Disney-változatára). Egyszer egy amazonasi expedíciója alkalmával éppen egy kis csónakban evezett, amikor megcsípte egy darázs. Mivel társai tudták róla, hogy kiváló rovartanász, ezért csipkelődve megkérdezték: „Bill, legalább tudod, milyen fajba tartozott a darázs?” „Igen– dörmögte Hamilton Füleséhez hasonlóan panaszos hangon. „Az igazat megvallva, éppen rólam nevezték el.”

Címkék: , ,


szerda, október 28, 2009
10:48
 
Old MacDonald


Játszom. Szombat óta, amikor épp van egy kis időm, játszom. A Facebookon van egy játék, a neve FarmVille – azzal játszom. Naponta többször, hol pár percet, hol órákat, mikor hogy érek rá. Időnként előfordul, hogy rákattanok egy játékra, és akkor azzal foglalkozom orrvérzésig. Tart, ameddig tart, de ameddig tart, addig az tölti ki az életem egy jelentős részét, és akkor épp jó nekem.

A FarmVille különlegessége, hogy stratégiai játék. Ettől persze önmagában még nem lenne különleges; a különlegességét az adja, hogy stratégiai játék – és én szeretek vele játszani. Na, ez ritkaság. A stratégiai játékokat két okból nem szeretem: egyrészt túl komplikáltak, másrészt túl agresszívak. Mármint számomra.

A komplikáltság arra vonatkozik, hogy rengeteg mindenre kell figyelni: karaktert kell kialakítani több tucat tulajdonsággal, kütyüket kell venni és eladni, egy összeütközés során van életerő pontstzám, támadó pontszám, védekezési pontszám, varázserő pontszám, ügyességi pontszám meg a tököm tudja mimindenmég pontszám – ez a sok macera jószerével élvezhetetlenné teszi a játékot.

Az agresszivitás agresszivitást jelent. Bántani kell a másikat. Meg kell verni, le kell lőni, ki kell belezni. Kevésbé kalandorientált játékokban meg kell hódítani, adót kivetni rá, törvényeket hozva uralkodni rajta, stb. Ezek teljesen idegen dolgok nekem. Semmi örömet nem találok az ilyesmiben.

FarmvilleA FarmVille egy kis meseország, igazi béke szigete. Egy farmot kell benne irányítani egyedül: szántani, vetni, aratni, tehenet fejni, és a terményekből befolyt aranyak árából építgetni, csinosítgatni a farmot. Nincs ellenfél: sem más játékosokat, sem magát a játékot nem kell legyőzni. Játékelméleti terminológia szerint igazi, vérbeli nem zéró összegű játék, ahol a játékosok nem egymás kárára gyűjtik be a nyereséget, hanem külső forrásból; a forrás jelen esetben maga a játékprogram. Kellemes zene mellett, régi mesekönyvek illusztrációit idéző grafika közepette lehet szöszmötölni, ki-ki a maga tempójában. Nincs rontás, nincs game over. Idilli környezet: se aszály, se korai fagy. Az állatokat etetni-itatni se kell: nyilván vélelmezik, hogy egy ekkora gazdaságban kézen-közön csak akad elegendő víz és takarmány is. És bántani sem kell őket: a teheneket nem vágjuk le, csak tejet adnak (van rózsaszín tehén is: ők epres tejet adnak), vannak nagyon cuki malacok (meg lehet simogatni őket és édesen röfögnek), belőlük se lesz disznótoros: az ő „terményük” az általuk talált szarvasgomba. Idilli mikroklíma: egyazon helyen és egy időben terem a banán, az articsóka, a rizs, az alma, a tulipán, a krumpli, a cseresznye, a sárga nárcisz és ki tudja, még mi minden. FarmvilleA játékosok között van némi interakció: lehetnek farmszomszédaid (akárhány is), és átjárhattok egymás farmjára. Egyrészt akár csak megcsodálni, másrészt elzavarni a varjakat, rókákat, összegereblyézni a lehullott levelet, és kicsit megtrágyázni a másik földjét. Lehet küldeni egymásnak ingyenes ajándékot: attól függően, hogy a küldő milyen szintet ért el a játékban, egyre többet és többfélét. Vannak csupán időszakosan hozzáférhető ajándékok (most épp Halloween közeleg, úgyhogy a non-profit dekorációk körében roppant népszerűek a különféle töklámpások és sírkövek (némelyike szellemekkel vagy denevérekkel), a kísértetház és hasonlók. Egy korábbi kampány idején bébielefántot lehetett kapni. Időnként valaki talál a farmján egy magányos állatot (ilyen az említett rózsaszín tehén, de van barna tehén is, az csokis tejet ad, vagy ilyen a teknősbéka), ez hírként kikerül az üzenőfalra, és aki épp rátalál a hirdetésre, az örökbe fogadhatja. A növények beérési ideje különböző: a málna két óra, az articsóka négy nap alatt érik be; a játékos eldöntheti, mit szeretne ülteni, részint annak függvényében, hogy mit szeretne látni a farmján, részint pedig, hogy legközelebb mikor ér rá leülni a géphez. A vetőmagok, fák, állatok beszerzési ára fix, a termények eladási ára úgyszintén. A betakarított terményt „a gép” veszi meg fix áron: nem kell figyelni, hogy épp mikor jobb a datolya vagy a tök árfolyama, és attól sem kell tartani, hogy nem lesz majd vevő a görögdinnyére.

Mondom: igazi meseország, ahol frusztráció nélkül lehet sikert elérni. A játékot idén júniusban indították; pillanatnyilag több mint 60 millióan játsszák világszerte. Ezek közül egy vagyok én.

Na, most megyek, mert okiratozni kell, de előtte gyorsan megnézem az epremet meg a tökömet.

Címkék: ,


hétfő, október 26, 2009
01:36
 
Indul a vadászati idény Ugandában


Az alábbi szöveg – a fenti címmel egyetemben – egy az egyben kopiépszt a Háttér oldaláról.

A világ legbarbárabb homoszexualitásellenes törvényeit készül elfogadni az ugandai parlament, jórészt amerikai neoprotestáns fundamentalista ösztönzésre; a 31 milliós fekete-afrikai ország a keresztény teokrácia kísérleti telepe lett. Az október 13-án a kampalai parlament elé terjesztett homofób törvénycsomag javasolt rendelkezései a náci Németország legbrutálisabb zsidóellenes törvényeit idézik.

A kormányzó Nemzeti Ellenállási Mozgalom (NRM) egyik képviselője, David Bahati által jegyzett törvénycsomag alapesetben életfogytiglannal, „súlyos esetekben” halállal büntetné a homoszexualitást, de drákói szigorral lépne fel azok ellen is, akik elősegítik mások homoszexuális kapcsolatát, „ propagandát” fejtenek ki a homoszexualitás mellett, vagy csak egyszerűen elmulasztják jelenteni a tudomásukra jutott homoszexuális aktusokat.

Hét évig terjedő börtönnel sújtják azt, aki bármilyen módon segíti – akár lelki tanácsadással, partner ajánlásával vagy lakás, szoba átengedésével – a homoszexuálisokat. Ha civil szervezet vagy üzleti vállalkozás esik a melegek segítésének - például pornográfia kibocsátásának, melegkonferencia pénzzel vagy helyiséggel való támogatásának - vétkébe, akkor megvonják működési engedélyét, vezetőjét pedig akár 7 évre is bebörtönözhetik 50 ezer dolláros pénzbírság kiszabása mellett.

Várhatóan széles körben elterjed majd a besúgás, a spicliskedés, akár még a rokonok vagy barátok körében is, mert a törvényjavaslat jelentős pénzbüntetés mellett 3 évig terjedő börtönnel fenyegeti azt a személyt, aki 24 órán belül nem jelenti a hatóságoknak a tudomására jutott homoszexuális aktust.

Halállal azokban az esetekben sújtanák a homoszexuálisokat, ha fiatalkorúval vagy fogyatékossal létesítenek nemi aktust, illetve ha kiderül, hogy vérükben hordozzák az AIDS vírusát; a rajtakapott személyeket erőszakkal is HIV-szűrésnek vethetik alá. Egyéb esetekben „csak” életfogytiglani bebörtönzés a melegek büntetése, de már a homoszexuális aktus puszta megkísérlését is 7 év börtön fenyegeti.

A drákói törvények célja a homoszexualitás teljes felszámolása Ugandában.

Kampalai megfigyelők szerint minden esély megvan arra, hogy a törvénycsomagot a képviselők megszavazzák. Maga Yoweri Museveni ugandai elnök is már többször kifejezésre juttatta undorodását a homoszexualitástól.

A melegellenes intézkedésekre hírhedt homofób amerikai prédikátorok, melegek „megtérítésével” üzletszerűen foglalkozó szélsőséges csoportok ösztönözték az ugandaiakat egy nagyszabású nemzetközi konferencián márciusban Kampalában.

Az elhatározott rendelkezések végül a Kampalában megjelent amerikai szervezetek egyikét is elborzasztották: az Exodus International nyilatkozatban ítélte el a drákói szigort. Más hasonló szélsőséges amerikai vallási csoportok azonban, mint amilyen a Healing Foundation vagy a Defend The Family International, amelyek szintén képviseltették magukat az ugandai homofóbiakonferencián, mélyen hallgatnak egyetértésük jeleként.

A kegyetlen és értelmetlen törvényeket természetesen elítélik Amerikában mérsékelt vallási körök is, amelyek rámutatnak a szélsőséges amerikai csoportok felelősségére az ugandai helyzet ilyetén alakulásában. Túlzásnak nevezte a halálbüntetés tervezett bevezetését az ugandai anglikán egyház egyik püspöke, Stanley Ntagali is, aki szerint elrettentésül elégséges lenne meghatározott ideig tartó börtönbüntetés.

A világon példátlan brutalitás híre kiváltotta nemzetközi emberi jogi szervezetek egész sorának tiltakozását, aminek azonban várhatóan nem lesz semmi foganatja.


Kommentárt a hír, úgy gondolom, nem igényel.

Talán annyit, emlékeztetőül, hogy az idei EP-választások eredményei alapján egy az hasonló célkitűzéseket megfogalmazó párt jövő tavasszal jó eséllyel bejut a magyar Országgyűlésbe. Annak a pártnak a hallgatólagos támogatásával, amelyik a választások eredményeképpen – ugyancsak jó eséllyel – alkotmánymódosító pozícióba kerül.

És még annyit, hogy ezúttal kiemelten is idézném az egész blogom mottójául választott – fenebb is olvasható – mondatot: „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”

Címkék: , ,


szombat, október 24, 2009
03:31
 
Líra, logika és tudomány – újratöltve


Nem szeretem magamat fontosabbnak láttani, mint amilyen vagyok, de a legutóbbi két posztom (Faludy verse és Mágenheim Julcsi mindent vivő kérdése) nagyon hirtelen jött a Líra-, logika- és tudományelmélet című írásom után. Márpedig ennek az írásnak a témája nagyon sokáig foglalkoztatott, a szöveggel alaposan megdolgoztam – nem akarom hát, hogy fél nap alatt a süllyesztőben kössön ki.

A jelen posztban belinkelve hagyom még egy darabig itt felül.

Címkék: , ,


péntek, október 23, 2009
12:40
 
Ez is megemlékezés


Tomival tegnap este a hosszú hétvégére gyúrva megittunk egy üveg bort, közben mindenféle marhaságokat nézegettünk a jutyúbon. Aztán megtaláltuk ezt a gyöngyszemet.

Miután abbahagytuk a zokogást és a röhögést, úgy döntöttünk, muszáj kinyitnunk egy újabb üveg bort.

A darab 21 másodperces, és úgy gondolom, méltó megünneplése a ma húszéves Harmadik Magyar Köztársaságnak.

Címkék: , , ,


 
Megemlékezés


Magyarországon talán a legismertebb Villon-ballada, Faludy György átköltésében. Érdekessége, hogy Villonnak semmi köze hozzá: Faludy műve.


A Haláltánc-ballada

Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térden állva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján:
„Mit sírsz” – rivallt reá – „bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!” ... S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje
s elfújta, mint a porszemet.
– Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Gót ablakában sírt az Orvos:
„Uram, nektárod merre nő,
amely ír minden kínra s melytől
meggyógyul minden szenvedő?”
S az ajtó nyílt: keszeg magiszter
táncolta végig a szobát,
kezében mély ólomkehelyből
kínálva színtelen borát:
„Igyál, e nedv hűs, mint a mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál testvér; e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar.”
– Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskében, s rőt
topánban, s nézte lenn a vízben
képét, mely játszani hívta őt:
... „Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugrálunk bakot.”
„Jövök már!” – szólt, s a kútvíz nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a Halál vihogva vitte
anyjához a vörös topánt.
– Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Repedt tükrénél ült a Céda:
„Hajamnak árja még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregből senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény...”
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó vőlegény:
„Hopp, Sára, hopp, gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakomát a lárva
ágyékod hervadt bíborán!”
– Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Éjjel borult a háztetőkre,
s kuvikhang szólt a berken át,
midőn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: „Mondd, szamár,
szamár, mit véded még a pénzed?
Meghalsz s a kincset elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senki sem.”
– Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Aranypárnáin ült a Dáma,
s üvöltve sírt: „ne még, ne még”,
de ő már átkarolta drága
csípői karcsú, gót ívét,
„engedj csak még egy lanyha csókot,
még egy gyönggyel kivarrt ruhát,
engedj csak még egy buja bókot,
még egy szerelmes éjszakát” –
de ő, rút foltot festve mellén,
mely, mint a rákseb, egyre nőtt,
fehér testét nyakába vette
és vitte, vitte, vitte őt.
– Tunyán henyéltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
„Isten vagy ördög: egy napot még,
amíg megoldom a talányt,
a végső, nagy talányt, amerre
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot még, mert megfejtem,
megfejtem holnap alkonyig.”
„Nem fejted” – szólt a hang – „nem fejted”
s vállára tette jéghideg
kezét, míg felrobbant a lombik:
„Aludni mégy most, mint a többiek.”
– A Titkot űztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Pestis-csengőkkel jött a dögvész,
s a reimsi szentegyház előtt
húsvét vasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
„Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög –
légy pápa, vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek,
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn – én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!”
– Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
„Görnyedt testünknek nincsen ára,
s úgy halunk meg, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm, egyet tégy nekem:
ha elviszel, szórd szét trágyának
testemet kinn a réteken!”
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél.
– A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Címkék: , ,


csütörtök, október 22, 2009
18:13
 
Líra-, logika- és tudományelmélet


Vannak agyoncitált mondatok: olyanok, amelyeket boldog-boldogtalan idéz, ha kell, ha nem. Jól lehet velük villogni társaságban. Nekem is vannak a tarsolyomban ilyen mondataim; szeretem őket, okosnak látszom tőlük.

Egy ilyen sokat idézett – mi több: cafatokra elemzett – mondat József Attila két sora: „A líra logika; de nem tudomány.” Sokan és sokat idézték már – csak éppen nem én. Ez a mondat nem tartozik bele az idézetrepertoáromba. Nem azért, mert nem szeretem vagy mert nem értek vele egyet. Azért nem, mert nagyon sokáig egyszerűen nem értettem. Fogalmilag nem fért a fejembe. Most már – sok töprengés és némi utána olvasás eredményeképpen – érteni vélem, de a tényt, hogy hosszú időn keresztül nem értettem, nem egyszerű malőrnek tartom, hanem figyelemre méltónak: olyasminek, ami nem magától értetődik, hanem aminek feltárható oka van.

A mondatban három fogalom szerepel; három olyan fogalom, amelynek jelentésével egy bizonyos életkor fölött minden közepesen olvasott ember alapvetően tisztában van: líra, logika és tudomány.

Az „alapvetően” egy ronda töltelékszó, most mégsem pongyolaságból használtam, hanem mert szerintem ebben rejlik a kulcs. Írhattam volna helyette azt is, hogy „nagy vonalakban”, „többé-kevésbé” vagy „aránylag” – a lényeg ugyanaz volna: a felsorolt fogalmak jelentésével az emberek nem pontosan vannak tisztában, hanem csak alapvetően. Amennyiben nem foglalkoztunk célzottan e témákkal, a fejünkben nem szabatos definíciókat tárolunk róluk, hanem sejtéseket, a hétköznapi szóhasználat révén kialakult, a megszokott kommunikációban sikeresen alkalmazható jelentéshalmazok. Jelentéshalmaz alatt azt értem, hogy bizonyos témákat intuitív módon belökünk egy csoportba. Ahogy Murphy törvénykönyvében áll: „Ha zöld vagy izeg-mozog: biológia. Ha bűzlik: kémia. Ha nem működik: fizika. Ha érthetetlen: matematika. Ha értelmetlen: közgazdaság vagy pszichológia.”

Valahogy így lehetünk a taglalt fogalmakkal is. „Ha rímel, természeti kép van benne vagy nem ér ki az oldal margójáig: líra. Ha öncélú és bonyolult: logika. Ha tele van számokkal, képletekkel és idegen szavakkal: tudomány.” Az esetek többségében ezek az implicit definíciók tökéletesen megfelelőek. „A líra logika; de nem tudomány” mondat megértése a jelek szerint az esetek kisebbségébe tartozik.

A problémát számomra az jelentette, hogy az én ködös elképzeléseimben a logika és a tudomány túl közel estek egymáshoz. Valami olyan területre, amely az „öncélú, bonyolult, számokkal és idegen szavakkal teli” dolgoknak van fenntartva. Másként: a logika is egy a tudomány, mint a matematika vagy az ismeretelmélet. A tudomány részhalmaza. Hogy lehet hát valami (jelesül a líra) eleme ennek az L halmaznak („a líra logika”), ha az azt magában foglaló T halmazon kívül esik („a líra nem tudomány”)? Ez számomra ellentmondásnak tűnt. Logikainak. Vagy tudományosnak. Vagy tudom is én...

További nehézség volt, hogy amíg a logikával és a tudománnyal legfeljebb csak jó ismerősi kapcsolatot ápolok, addig a líra régóta meglehetősen közeli barátom. Nem épp anyanyelvem – inkább apanyelvem, amelyen egész jól elboldogulok.

A líra – tehát a költészet, a vers – számomra mindig többet jelentett annál, hogy „nem ér ki az oldal margójáig”. A vers számomra az önkifejezés eszköze; akkor is, ha én írom, akkor is, ha olvasom. Értve ezt úgy, hogy azt a verset olvasom szívesen, amiből kiérzem, hogy belülről jött, ami nem l'art pour l'art bölcsész-maszturbáció, nem csinálmány, hanem teremtmény. Ezt többek között onnan szoktam felismerni, hogy az adott vers tetszik. Tetszik, mert szép, mert frappáns, mert megragad. Gazdagabbá tesz. Ad nekem valami olyat, amim korábban nem volt. Elolvasván úgy érzem: valamiért újra akarom olvasni. Mert lehet, hogy nem értettem meg elsőre, de – ismeretlen okból – fontosnak érzem, hogy megértsem. Vagy fontosnak érzem megérteni, hogy miért nem tudom megérteni.

Számomra ez a vers. Ha azt veszem észre, hogy nem akarom újraolvasni, akkor az nem vers. Pontosabban lehet, hogy vers, még az is lehet, hogy hibátlan és nagyon híres vers – csak épp nem nekem.

Ehhez képest a logika csontszáraz, hogy ne mondjam: érzéketlen. Amennyiben igaz az, hogy „ha A, akkor B”, és igaz az is, hogy „ha B, akkor C”, akkor egész biztos, hogy igaz lesz a „ha A, akkor C” állítás is. Semper et ubique. Nincs kivétel, nincs apelláta. Nincs helye érzelmi zsarolásnak, sírás és nevetés hiábavaló. Legyen a tálalásban akár naplemente, akár felezőnyolcas: a konzekvencia könyörtelenül ugyanaz.

Nyilvánvaló, hogy a líra nem logika, mert a vers világa nem könyörtelen; ha azt mondom a boldogságra, hogy „lágy volt, szőke és másfél mázsa”, vagy azt kérdezem a csonttól: „Hallod-e, csont, a csöndet?” – az gyönyörű, de teljesen logikátlan – cáfoltam magamban éveken keresztül József Attilát, többek között József Attilával.

A tudomány vaskos könyveket jelent, 9-es betűmérettel és sok-sok 8-as vagy kisebb méretű lábjegyzettel. Adatokat, amelyeknek a mennyisége mindig sokszorosa a halandó ember számára befogadhatónak. A tudomány hegyre épített, bevehetetlen erődítmény, impozáns falakkal, égre nyúló tornyokkal és elképzelhetetlenül mély és sokfelé ágazó pincerendszerrel.

A líra – túl az érzelmi telítettségén – kétségkívül tudomány is, hiszen a költészettan tele van olyan hosszú szavakkal, mint alexandrinus, enjambement, szinekdoché, és számokkal meg képletekkel: a haiku az 5–7–5, a szonett 4–4–3–3 (eredetileg abab–abab–cde–cde), ötös-hatodfeles jambusokkal, nem is beszélve a költők születési és halálozási évszámáról.

A líra nem logika; de tudomány – állapítottam meg végül, enyhe szorongással. – Ez viszont nem lehet – tettem hozzá gondterhelten, nem csekély lelkifurdalással –, mert hát az ki van zárva, hogy József Attila tévedett volna! – Maradtam tehát a nem értésnél, és lemondtam arról, hogy becsatlakozzam e híres tézis idézgetőinek táborába.

Aztán telt-múlt az idő, és egyre fontosabb lett számomra, hogy megértsem a valóságot, hogy a valóságot értsem meg, ne pedig egy előrajzolt ábrát színezgessek, gondosan tompítottra csiszolt hegyű színes ceruzákkal. És nekiálltam új definíciókat keresni. Vagy talán – ez pontosabb – elővenni a régről ismert definíciókat, és valamelyest komolyan venni őket.

A lírát persze továbbra sem tartom szükségesnek definiálni: a versről ma is azt tartom, amit fentebb írtam: ha megérint és gazdagítja az életemet, akkor rendben, ha nem, akkor kár volt megírni.

A logika elsődleges jellemzője azonban nem a könyörtelenség, hanem a rendszerszerűség. A fent vázolt helyzetben továbbra is érvényes, hogy „ha A, akkor C”, mégpedig azért, mert a fent vázolt helyzet egy rendszer. Koherens egész, lefektetett játékszabályokkal. Pont mint egy költemény, amelyben minden lehetséges, ami a vers rendszeréből következik. Ami viszont nem következik belőle, az nemcsak tilos, de lehetetlen is, mert ha mégis megtörténne, akkor a vers szétesne, megszűnne vers lenni, s ezáltal megszűnne létezni.

     Bóbita, Bóbita táncol,
     Körben az angyalok ülnek,
     Béka-hadak fuvoláznak,
     Sáska-hadak .................


Mi kerül a kipontozott helyre?

     a) zöldek
     b) békét kötnek
     c) lezabálják a termést
     d) szeme dülledt
     e) hegedűn játszanak igen-igen megindítóan
     f) hegedülnek

A válasz egyértelmű. És nem azért, mert ismerjük a verset, hanem mert a vers rendszeréből, a vers belső logikájából ez és csak ez következhet. Tartalmi premisszák zárják ki a d, formaiak az e befejezést; az első három mindkét típus alapján kiesik. Logikailag az egyetlen lehetséges, a kérlelhetetlen, a „...tehát Szókratész halandó” erejével adódó befejezés: hegedülnek. A líra logika.

Ugyanakkor mind a zoológia, mind a fizika tudománya igazolta: a sáskák nem tudnak hegedülni. A sáskák – méretükből adódóan – megemelni sem tudnának egy hegedűt, nemhogy játszani rajta; a sáska által kiadott hang pedig nyilvánvalóan nem hegedűhang, már csak azért sem, mert nem négy, egymástól kvint távolságra hangolt húr megszólaltatásával keletkezik. Azonban a versben a sáska-hadak minden további nélkül hegedülhetnek. A líra nem tudomány.

A tudomány igazolt ismeretek rendszere. Az igazolt ismeret azt jelenti, hogy azonos megfigyelésből minden megfigyelő szükségszerűen azonos következtetésre jut. Ezért lehetségesek az ellenőrzött, tudományos kísérletek. A líra is ismeretek rendszere, de nem igazolt ismereteké, hanem a költő szubjektív megismeréséé. József Attila szerint a boldogság „lágy volt, szőke és másfél mázsa”. Egy másik költő szerint viszont a boldogság:

     A le- és elpuskázott sárkányok, valamint
     az el- vagy el nem jövendő tündérek közötti
     elég hosszú pillanat.


E két definíció merőben ellentétes egymással: a két költő ismereteinek rendszere nem ekvivalens. Mi több: nem lehet olyan kísérletet tervezni, amely eldöntené, hogy melyiküknek van igaza: hogy mi is a boldogság valójában.

A tudományos állítás alapvető kritériuma a falszifikálhatóság, vagyis a cáfolás elvi lehetősége. Az, hogy a víz 1 atmoszféra nyomás alatt 100 fokon forr, tudományos állítás, mert falszifikálható: elvileg felmutatható olyan eset, amikor ez az állítás hamisnak bizonyulna, nevezetesen, ha valaki prezentálna olyan helyzetet, amikor a víz 1 atmoszféra nyomás alatt nem 100 fokon forr. Azonban nem képzelhető el elvileg sem olyan empirikus tapasztalat, amely bizonyítottan hamissá tenné a keresztények „a bűn zsoldja a halál”, a freudisták „létezik tudattalan” vagy az asztrológusok bármely tézisét. Ezek nem tudományos kijelentések, mert nem falszifikálhatók. Az e kijelentéseket kijelentő rendszerek nem tudományos rendszerek.

Annak állítása, hogy a boldogság „a le- és elpuskázott sárkányok, valamint / az el- vagy el nem jövendő tündérek közötti / elég hosszú pillanat”, ugyancsak nem tudományos. A falszifikálás itt is lehetetlen. Az ezt kijelentő rendszer – vagyis maga a vers –, noha önmagában logikailag zárt rendszert alkot, nem tudományos rendszer.

Merthogy a líra logika; de nem tudomány.

Címkék: ,


szerda, október 21, 2009
00:44
 
A Nagy Kosárlabda Teszt


Az alábbi videó hossza 32 másodperc. Hang nem kell hozzá, viszont átkozottul kell figyelni. A felvételen egy fehér és egy fekete csapat tagjai passzolgatnak egymásnak egy-egy kosárlabdát. A feladat a következő: Meg kell számolni, hogy a felvétel teljes időtartama alatt a fehér játékosok között hány passz történik.

Csalni nem ér: a film válaszadás előtt csak egyszer nézhető meg.

Most tessék indítani.



Megvolt?

Sikerült összeszámolni a fehér játékosok közötti passzokat? Mennyi az eredmény? Esetleg valami megjegyzés, észrevétel?

OK. Akkor jöjjön az igazság pillanata.

Az egérrel történt kijelölés után alább olvasható a helyes válasz; ki-ki meggyőződhet a saját figyelmességének mértékéről.


Teljesen lényegtelen, hogy hány passz történt a fehér csapatban. De vajon észrevetted-e a gorillát?!

Ha nem, akkor nézd meg még egyszer a filmet, de ezúttal ne számolj semmit. Csak nézd. Aztán vond le a megfelelő következtetéseket.

Csak az őszinteség kedvéért: én is beszoptam, én is levontam.

Címkék: ,


kedd, október 20, 2009
00:59
 
Asztroizé


Noha az előző bejegyzésem – amelyben az asztrológiát nemes egyszerűséggel marhaságnak tituláltam – legfőbb (mondhatni egyetlen) oka az volt, hogy egy (szerintem tíz pontos) poént megörökítsek az utókornak, úgy látszik, akadt, akit a téma érzékenyen érint. Ezt persze borítékolhattam volna.

„Vélhetőleg lesz, aki majd vitába száll veled, ha nem is érvek, de valamiféle tekintélyelv alapján” –

– írta kommentként Jgy. Az idézett mondatot remekbe szabottnak tartom, mert a lényeget ragadja meg: igen sok tapasztalat birtokában mondom: az asztrológiáról folytatott eszmecserékben az érveknek soha nincs helyük, csakis a tekintélynek.

Mivel ez egy éjszakai poszt, nem akarok a részletekbe belemenni, de egy-két szempontot felsorolok.

Ha valaki történetesen abban találja meg a maga egzisztenciális biztonságát, hogy Uránusz istennek bemutatja a szent hekatombát, akkor lelke rajta. Ha ő azt hiszi, hogy Uránusz istennél ettől protekciós helyzetbe kerül, ám higgye. Ez a vallásos hit régiója, azzal pedig nem lehet vitatkozni. Ezen a területen föl se merül az, hogy valamit marhaságnak tituláljunk. Ez nem a logikai igazság és hamisság, hanem a bizhonyítékokon inneni és túli bizonyosság területe.

Az viszont, hogy az Uránusz bolygó és a személyiség alakulása között van-e okozati összefüggés vagy sem, a csillagászat, a fizika, a statisztika, a genetika és a személyiséglélektan által ellenőrzött kísérletekben vizsgálható, tényszerű kérdés – nem pedig a hit felségterülete. És ilyen szűrőn az asztrológia kétség kívül marhaságnak számít.

Először is az asztrológiát a vallásos hittel keverni csúsztatás. A vallásos hit tárgya (vagyis Isten) per definitionem a hit tárgya – tehát nem pedig az érzéki tapasztalásé. Az asztrológia azonban nem hitről beszél, hanem tudásról; a benne hívő (!) nem „mély belső bizonyossággal” vallja, hogy pl. a Mars ilyen és ilyen hatással van az ő személyiségre, és ebben ő békét és egzisztenciális ki-, ill. beteljesedést talál; nem: ő tényeket, adatokat sorakoztat fel, rak (egy bizonyos logika szerint) egymás mellé, és (egy bizonyos heurisztika alapján) következtetéseket von le belőlük. Objektívnek szánt következtetéseket. Az asztrológia jellege tehát egyértelműen nem vallásos, hanem tudományos.

Másrészt azonban az a baj, hogy az asztrológia e minőségében gyöngének találtatik: egyszerűen nem felel meg annak a kritériumrendszernek, amely alapján ma valamit tudománynak tekintenek. Állításai nem falszifikálhatók – erre vonatkozott az „atipikus Oroszlán” példája. Ettől persze még nem kéne, hogy marhaság legyen, hiszen számtalan dolog van, ami nem tudomány, és mégsem marhaság (pl. a művészet vagy a vallás) – csak hát az asztrológia mint rendszer nyilvánvalóan nem művészet, és – bár kevésbé nyilvánvaló, de amint fentebb láttuk – nem is vallás.

Végül pedig az asztrológiának nem akcidense, hanem lényegi sajátossága egy bizonyos világkép: nevezetesen a geocentrikus világkép. Ennek hiányában – vagyis az igazolt asztronómiai tények fényében – az asztrológia állításai értelmezhetetlenek és irrelevánsak.Sőt nemcsak az állításai, hanem pusztán a fogalomkészlete („házak”, „planéták”) is. Másképp mondva: e horizonton szemlélve a kérdést világossá válik, hogy az asztrológia szókincse valójában egy ma már anakronisztikusnak számító, politeista világkép szimbolikus kivetítése, ahol is a projekciós felület maga a csillagos ég. És ahol a csillagos ég nem is egyéb, mint projekciós felület.

Amivel önmagában nem is lenne baj: a projekciók feltárása a személyiség megismerésének hatékony eszköze – lásd pl. a Rorschach-tesztet. Rengeteg elvégzett teszt után még olyanokat is lehet mondani, hogy a Rorschachnak ez és ez a táblája jó eséllyel (precízebben: statisztikailag szignifikáns valószínűséggel) szólítja meg a vizsgált személyben a szexuális késztetéseket vagy az agresszív tendenciákat. Ez teljesen rendben is van. És persze a csillagászati konstellációk se rosszabbak, mint a bárányfelhők, a falrepedések vagy a Rorschach-teszt: ki-ki azt lát beléjük, amit szeretne. És ha ez még jó is neki, mert pl. megkönnyebbül tőle, hát hurrá.

Annak állítása azonban, hogy a projekciós felület (egy Rorschach-tábla vagy egy csillagászati konstelláció) „objekíve azt jelenti, hogy...”, horribile dictu, „azt okozza (vagy akár arra hajlamosít), hogy...” – hát ez nem tudomány, de nem is vallás, hanem nettó marhaság, semmi egyéb.

Címkék: , ,


hétfő, október 19, 2009
17:42
 
Csillagok, csillagok


Az emberi életnek nincs egyetlen helyes útja – de helytelenek (nem működők) azért jócskán akadnak. Hinni is mindenki azt hisz, amit akar, és egyetlen hiedelem sem tarthat számot az „Abszolút Igazság” nevű kitüntetésre – de ettől még akadnak abszolút marhaságok.

Egyik kedvenc mondásom: Tempora mutantur et nos mutamur in illis, azaz „változnak az idők, és bennük mi is változunk”. Ezen állítás igazságát számtalanszor tapasztaltam a saját bőrömön.

De természetesen ez sem abszolút igazság. Mielőtt kereszténnyé lettem, az asztrológiát például abszolút marhaságnak tartottam. Miután kereszténnyé lettem, továbbra is annak tartottam, húsz éven keresztül. Most pedig, hogy ismételten nem vagyok keresztény, szintén annak tartom.

Félreértés ne essék: akik hisznek az asztrológiában, azokat abszolút nem tartom abszolút marháknak; Murphy egyik törvénye szerint hibás premisszákból kiindulva igenis el lehet jutni az igazsághoz (feltéve, hogy hibás logikát használunk); az emberi történelem bizonyítékok gazdag tárháza arra nézve, hogy a legváltozatosabb tévedések talaján szilárdan megvetett lábbal miként lehet mégis közelebb kerülni az igazsághoz. Az asztrológia e szempontból se nem jobb, se nem rosszabb, mint a többi marhaság: a hívői között ugyanolyan arányban vannak okosak és hülyék, cégéres gazemberek és igazi szentek.

Ez azonban mit sem változtat az asztrológia marhaság voltán.


– Kedveseim – fordult a csoporthoz a tanárnő –, eljött az ideje, hogy tekintetünket a csillagokra emeljük. A bolygók csak azok előtt fedik fel titkaikat, akik ismerik az égi tánc lépéseit. A bolygósugarakat vizsgálva kifürkészhetjük az emberek sorsát, és...
     Harry gondolatai elkalandoztak.

     (...)

     – Harry! – szólt rá suttogva Ron.
     – Hm?
     Harry körülnézett; az egész csoport őrá meredt. Gyorsan kihúzta magát; kis híján elbóbiskolt a melegtől.
     – Azt mondtam, drágám – ismételte Trelawney professzor, hangjában némi szemrehányással –, hogy kétségkívül a Szaturnusz sötét hatása alatt születtél.
     – Mi... minek a hatása alatt? – kérdezte zavartan Harry.
     – A Szaturnuszé alatt, a Szaturnusz bolygó hatása alatt! – Trelawneyt szemlátomást felháborította, hogy Harry nem rettent meg a szörnyű hírtől. – Azt mondtam, hogy születésed percében a Szaturnusz uralta az eget... a sötét hajad... közepes termeted... ifjan átélt tragikus veszteségeid... Szinte biztosra veszem, hogy tél közepén születtél.
     – Nem – rázta a fejét Harry. – Júliusban születtem.
     Ron igyekezett köhögésnek álcázni kitörő nevetését.

(Joanne K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege)


Semmi apropója nincs ennek az eszmefuttatásnak, csak egy tegnapi beszélgetés, annak is a poénja, amit megörökítésre méltónak ítélek. Az illető – kilétét fedje jótékony homály – hangos monológban méltatlankodott az asztrológia mindent-és-mindennek-az-ellenkezőjét-megmagyarázó mivolta ellen. Hogy milyen kiábrándító, hogy egyesek aszerint választanak valakit barátnak, hogy az milyen jegyben született. (Én közjegyzőről is tudok, aki ez alapján veszi fel a dolgozóit; nem a saját főnökömről van szó.) Hogy micsoda magabiztossággal képesek beszélni a másik jellemvonásairól. Viszont amikor megtippelteti velük, hogy ő vajon milyen jegyben született, akkor kb. 1:12 az esélye annak, hogy eltalálják. Persze miután kiderül, hogy a magabiztos ítélet több hónappal mellétrafált, akkor is megvan a magyarázat. Az egyik valahogy úgy hangzik:

– Jó, persze, az lehet, hogy Oroszlán vagy, de egész biztos, hogy az aszcendensed Bika (vagy Vízöntő vagy amit épp tippelt az illető).

Ezt persze nem lehet cáfolni, mert ugyan, ki a halál tartja számon az aszcendensét (már ha ő maga nem asztrológus), főleg, hogy azt se tudja, mi az. De van egy még frappánsabb válasz is:

– Hát igen, te nem vagy tipikus Oroszlán. Te egy atipikus Oroszlán vagy.

– Az, persze – háborgott az illető –, a faszom meg egy atipikus pina!

Címkék: , , , ,


péntek, október 16, 2009
16:20
 
Továbbított üzenet


Kérés Faludyért, a méltóságunkért

Miután Békéscsabán az aradi vértanúkra emlékezők egy Faludy-verset olvastak föl, a Jobbik tiltakozott a szerinte „cionista és magyarellenes” költő művének nyilvános szavalása ellen. Sőt: a párt a jövőben előzetes cenzúrához kötné, hogy hivatalos ünnepségeken melyik költő verseit olvashatjuk föl.

A legközelebbi állami ünnep október huszonharmadika, az 1956-os forradalom ötvenharmadik évfordulója. Már most, a nácik hatalomra jutása vagy kormánytényezővé válása előtt meg kell mutatnunk, mi vár rájuk, ha módjuk és alkalmuk lesz az ilyen gyalázatos fenyegetéseket ránk kényszeríteni.

Úgy jelezhetjük erőnket és szolidaritásunkat, ha ezen az állami ünnepen Faludy-írásokkal emlékezünk meg a forradalomról.

Kérek mindenkit, akinek ilyesmire lehetősége van, és megveti a cenzúrát, a diktatúrát, a kirekesztést, a rasszizmust és az emberi gonoszság minden formáját, hogy a nyomtatott lapokon, a rádiók és televíziók adásaiban, az internetes oldalakon, blogokban, fórumokon, minden elérhető, szerkesztett felületen egy Faludy-verssel, vagy legalább egy versszakkal, idézettel emlékeztessen az ünnepre.

Kérem, hogy aki egyetért velem, továbbítsa ezt az üzenetet.

Andrassew Iván

Címkék: , ,


hétfő, október 12, 2009
22:36
 
Híres-e vagy?


Azt éppen tán nem, meg egyébként is definíció kérdése.

Arra azonban, bárki bármit is szóljon hozzá, büszke vagyok, hogy a negyvenéves születésnapomra egyebek közt ezt az ajándékot kaptam.

Címkék: , ,


 
Fiatal-e vagy?


Egyik kedvenc idézetemet parafrazeálva: Ebben a korban József Attila már nyolc éve halott volt.

Az idézet eredetijében emlékezetem szerint Mozart szerepel, és ezzel a főmondattal indul: „Elkeserítő arra gondolni, hogy...”

Nekem nem áll szándékomban elkeseredni, de felmérni valóm van bőven. „Közeledve a negyvenedik évhez, a számadások idejét élem”írta apám akkor, amikor közeledett a negyvenedik évhez.

Nem áll szándékomban a mai napon nagy létösszegzést rendezni (hiszen egyebet se csinálok a blogomban). Csak a címben föltett kérdésre keresem a választ, a transzgenerációs transzmisszió jegyében, két szempont alapján.

Amikor apámnak nyegyvenéves korában megjelent az első könyve, ún. fiatal költőnek számított. Eszerint ma én is fiatal vagyok.

Ha viszont végiggondolom azt, hogy ma a környezetemben élők közül hányan vannak, akik minden további magyarázat nélkül megértik és tudják, hogy valaki annak idején miért számíthatott negyvenévesen fiatal költőnek – na, akkor azt hiszem, alaposan elrepült a fejem fölött az idő nikkelfoga.

– Szép kerek – hallom ma sokaktól. Én meg lenézek a hasamra, és megállapítom: így igaz.

Címkék: , , ,


csütörtök, október 08, 2009
16:47
 
El ne kiabáljam, de..



Részeredmény

a versenypálya feltűnően hosszú
a maga bő 924 millió kilométerével
ilyen távon a jó öreg 49-es
esélytelen lenne a reggeli csúcsban

ám ezen időpróbálta
némiképp lestrapált járműre felkéredzkedve
tűrhető részidővel
immár a negyvenedik körnél tartok


Címkék: ,


szerda, október 07, 2009
13:35
 
Szabadíts meg a... Mitől is?


„A gonoszság titka már munkálkodik.”
(2Tessz 2,6)


Maguire: A BoszorkányNemrég az egyik általam olvasott blogban – számomra teljesen váratlanul – előkerült az Oz, a nagy varázsló (más fordításban: Óz, a csodák csodája) című mese. Vannak érdekes egybeesések az életben: épp pár nappal korábban kezdtem olvasni Gregory Maguire A boszorkány – A Gonosz Nyugati Boszorkány élete és kora című, eredetileg 1995-ben megjelent könyvét. Idézem a kiadói ismertetőt:

Mindenki ismeri az Óz, a csodák csodája meséjét, amelyben Dorka, a kansasi kislány legyőzi a Gonosz Nyugati Boszorkányt. Ám az csak a történet egyik oldala. A titokzatos Boszorkányról semmit sem tudunk. Ő vajon honnét jött? Hogyan lett gonosz? És egyáltalán, mit jelent gonosznak lenni?

Aki elolvassa Gregory Maguire csodálatos regényét, az soha többé nem tud ugyanolyan szemmel nézni Óz világára. A Boszorkány egy olyan vidéken játszódik, ahol a beszélő állatok az egyenjogúságért küzdenek, a mumpicföldiek a középosztály stabilitására vágynak, a sárga téglás út pedig az elnyomás szimbóluma a kvarangyok számára. Itt születik és nevelkedik a zöldbőrű Elfaba, az éles elmével megáldott, de hányatott sorsú teremtés, akiből felnőttként a Gonosz Nyugati Boszorkány lesz, és akinek élettörténete újra értelmezi a jó és a gonosz örök szembenállását.


A könyvet tegnap fejeztem be, ma pedig, ahogy utánaolvastam, két dolgot tudtam meg a Wikipédiáról. Az egyik az, hogy az Oz szerzője, L. Frank Baum meglehetős alapossággal kitalálta a maga világát: összesen 14 regénye játszódik Oz földjén. (Érdekes: az első – és legismertebb – meséből nem derül ki, hogy az „Oz” elsődlegesen földrajzi név: a birodalmat hívják így, amelynek a Nagy Varázsló az uralkodója.) A másik: a párhuzamos regény önálló, jegyzett műfaj. Ennek talán legismertebb darabja Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című műve, amely a Hamlet történetét meséli újra két mellékszereplő szemszögéből. Amikor ezt színházban láttam, ezen fellelkesülve írtam meg „Audiatur et altera pars” mottóval A költő című Poe-parafrázisomat, a holló szemszögéből láttatva a történetet.

A Boszorkány, szemben az „eredetijével”, enyhén szólva sem gyerekkönyv. A Maguire által megteremtett világ rasszizmussal, politikai intrikákkal, a vallásos fundamentalizmus és a gondolatszabadság szembenállásával, szexszel és erőszakkal terhelt. Vagyis pont olyan, mint a mi világunk. A Varázsló nem az a kedves nagyapó, akit a meséből megismertünk, hanem hataloméhes, kegyetlen despota. A mesében Déli Boszorkányként elénk álló jóságos Glinda egy elkényeztetett liba, aki Elfaba – a majdani Gonosz Nyugati Boszorkány – hatására szed magára némi emberséget, és az előkelő származása által rá rótt kötelezettségekkel nem szembe helyezkedve a rezsim kiszolgálója. A zöld bőrű Elfaba pedig egy okos és jó lelkű falusi lány, aki azonban különbözősége miatt egyre mogorvább és zárkózottabb lesz; lelkész apja bigottságát alaposan megszenvedve az agnoszticizmusnál köt ki, ám miközben mélyen lenéz minden hagyományőrző babonaságot, feltétlen érvénnyel keresi a jót, a helyeset, az etikusat az életében. E keresésben sodródik ide-oda: hol egy biológusprofesszor (egyébként egy beszélő Kecske) famulusaként látjuk, hol szélsőbaloldali mozgalmárként (aki társaival a Varázsló diktatúráját kívánja megdönteni), hol pedig betegápoló kapácaként. Húga, Neszaróza karok nélkül született, ám ennek ellenére – ha nem ezért – a Névtelen Isten jámbor, mélyen hívő szolgálójává lesz. Amikor pedig megörökli címét, Mumpicföld vezetőjeként teokratikus uralmat próbál megvalósítani. A vallásra mérsékelten fogékony mumpicok gúnyból nevezik el Gonosz Keleti Boszorkánynak, és halála után (vagyis amikor Dorka lepottyanó háza agyonütötte) az ő vezetése alatt kivívott függetlenségüket olcsón adva bámulatos gyorsasággal egyesülnek újra Oz zsarnoki birodalmával.

Hogy Elfaba, Neszaróza, Glinda és a többiek jók-e vagy gonoszok, nehéz eldönteni. Nem könnyű könyv A Boszorkány, számomra legalábbis nem volt az, azért is olvastam két hétig. Először utáltam, aztán, amint egyre több gondolkodnivalót adott, mind jobban megszerettem. És olvasása közben felidéződött bennem a tavaly támadt Nagy Ötlet, amely azóta a megvalósíthatatlanság mocsarába süllyedt: a Harry Potter története, Voldemort szemszögéből bemutatva.

Amikor rátaláltam erre az ötletre, teljesen lázba jöttem tőle. Nem sok embernek beszéltem róla, pontosan azért, mert nagyon komolyan foglalkoztatott. Aztán szép lassan rájöttem, hogy képtelen vagyok megírni. Egyszerűen nem tudok hozzá eleget. Nemcsak a korabeli Angliáról, de az emberi lélekről sem. Noha bennem – a sokszoros újraolvasás nyomán – Voldemort sorsa, személyiségének alakulása összeállt koherens egésszé, ahhoz nem tudok eleget (vagy nem vagyok elég jó író), hogy ezt a belső egészet hihető módon osszam meg az olvasókkal.

Nem mellesleg hasonló ponton ütközöm nehézségbe akkor is, amikor feltámad bennem a vágy, hogy én alkossam meg a saját fantasy világomat. Azzal nem lenne baj, hogy ilyen-olyan lényeket, helyeket és tárgyakat találjak ki. A probléma az, hogy nincsen epikai mű konfliktus nélkül; a fantasy világára szűkítve mondhatni: nincsen regény gonosz nélkül. Márpedig nem tudok gonoszt kitalálni. Nem azért, mert én annyira jó vagyok, hanem egyszerűen csődöt mond a fantáziám.

     Valaki mondja meg, mért jó az ember,
     Valaki mondja meg, miért nem!
     Valaki mondja meg, mért lesz gonosszá,
     valaki mondja meg, miért nem!


– éneklik a Képzelt riport-ban. „A gonoszság titka munkálkodik” – én azonban e titkot nem tudom megfejteni. Vagy legalábbis nem tudok új megfejtési kísérletekkel szolgálni a Gonosz eredetére a már ismertek (Lucifer lázadása, Melkor saját dallama) mellé. Az egyedi emberek gonosszá válását könnyebb elmesélni, mint egy ontológiai Gonoszt megteremteni: ahol már létezik a Gonosz, ott csak mintát kell követni, kísértésbe kell esni. Azonban egy olyan világgal, amelyben már eleve, mintegy kellékként adva van a Sötét Oldal, nem tudnék mit kezdeni. Abban a világban, amelynek a gonoszságát nem értem, ugyanúgy nem mozognék otthonosan, mint ebben a világban, amelynek a gonoszságát ugyancsak nem értem.

Persze lehet, hogy egyszer majd túllendít valami ezen a nehézségen, és eljön az idő, mikor fogok írni fikciót. Hisz amint mondtam, az egyedi gonosz története aránylag könnyen megérthető. Ezek a történetek szinte kivétel nélkül félelmekkel, kudarcokkal, meg nem értettséggel, szeretethiánnyal kezdődnek, kiegészítve az egészséges életben maradási ösztönnel, majd egy későbbi felvonásban komoly szerep jut a kognitív disszonanciának és redukciójának: a piramis oldalán való apránkénti lecsúszásnak. „A gyilkosság szokássá válik” – mondja erről a jelenségről Hercule Poirot.

Ugyanakkor még ennek a viszonylag egyszerű paradigmának is megvannak a nehézségei, és erre most éppen Elfaba, a Gonosz Nyugati Boszorkány története mutatott rá: hogy az emberi kapcsolatok és események szövevényes hálójában mi (és ki) is az, ami/aki valójában jó, illetve mi (és ki) az, ami/aki gonosz, csak az jelentheti ki nagy magabiztossággal, aki képes komolyan venni a „Négy láb jó, két láb rossz” jellegű egymondatos Nagy Igazságokat.

Két megjegyzés a végére: egyrészt sajnos lényegesen többen vannak, akik komolyan veszik az ilyesmit, mint akik nem. Másrészt egy közhely: a történelemben sokan, sokszor és sok szempont alapján osztották fel az embereket jók és rosszak csoportjára; egy közös (és riasztó) vonás van: a felosztást érdekes módon mindig a „jók” végezték.

Címkék: , ,


kedd, október 06, 2009
13:35
 
Arról, hogy mi a picsa az a líra


Jgy elemzése Petri György híres Hogy elérjek a napsütötte sávig című verséről. Ajánlom mindenki – elsősorban prűdek – figyelmébe. Nem feltétlenül egyetértésre: sokkal inkább gondolkodásra.

Kiegészítő olvasmány: Birtalan Ferenc: Elégia a költő házioltárára.

Címkék: ,


péntek, október 02, 2009
09:48
 
Ma kaptam


Elemi iskola, 1915:
A gazda elad egy zsák krumplit 6 koronáért.
A termelési költség 4 korona.
Számold ki a gazda hasznát!

Általános iskola, 1980:
Az ABC-ben kapható egy zsák burgonya 21.- Ft-ért.
Ennek az előállítási költsége 18 Ft 70 fillér.
Számold ki, mennyi a szocialista állam haszna egy zsák burgonyán.

Általános iskola, 2009:
Egy agrárközgazdász elad egy adott halmaz subterrain solanum tuberosumot egy adott halmaz pénzért (=G).
G számossága 50.
A G=g elemei számára g=G azonosság érvényes.
A termelési költségek (=H) halmaza 10 elemmel kisebb számosság, mint a G halmaza.
Számítsa ki a H halmaz, mint a G részhalmazának a képét, és adja meg az X megoldási halmazt a következő kérdéshez:
Mekkora a nyereséghalmaz számossága?
Számológép használata nem megengedett!

Waldorf-iskola, 2009
Rajzolj le egy zsák krumplit, és énekelj hozzá egy dalt!

Nemzetközi iskola, USA, 2009
Egy farmer elad egy zsák krumplit 50 dollárért, az előállítási költség 40 dollár, ebből következően a nyereség 10 dollár.
Húzd alá a „krumpli” szót és legalább 15 más kultúrkörből származó iskolatársaddal beszélgess róla!
A fegyver használata nem megengedett!




Belgium, 2020. Első nap az iskolában. A tanár névsorolvasást tart:
– Mustapha El Ekhzeri.
– Jelen!
– Achmed El Cabul.
– Jelen!
– Kadir Sel Ohlmi.
– Jelen!
– Mohammed Endahrha.
– Jelen.
– Ala In Ben Oit.
Csend.
– Ala In Ben Oit!
Még mindig csend. A tanár, utoljára:
– Ala In Ben Oit!
Ekkor a hátsó sorban feláll egy fiú:
– Én vagyok az, tanár úr, de ezt úgy kell ejteni, hogy Alain Benoit.

Címkék: , ,




Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta