Küldj angyalokat
Felraktam Apa honlapjára a Küldj angyalokat c. kishangjátékot. Ezt vagy húsz éve írta Apa, és egy csomószor elhangzott a rádióban. Többek között Szabó Gyula (úgy is, mint Columbó és dr. Bubó magyar hangja) is szerepelt benne. Apa valahonnan előásta, begépelte, átküldte nekem, és én már egy jó ideje itt őrizgettem a gépemen. Ma délután viszont volt rá időm, hogy megcsináljam. A kishangjáték attól kis, hogy rövid. Rádióban az egész nincs tíz perc. Tessék elolvasni!
Birtalan Ferenc:
Küldj angyalokat Nagyvárosi passió
Nagyvárosi kép. Járművek torlódnak, emberek szaladnak össze. Fejetlenség, hangzavar.
Tömegből: – Mi történt? – Valami férfi... – Részeg volt... – Megint elkések... – A villamos alá esett... – Dehogy! Autó... – Tegyék a járdára... – Mindig ilyenkor...
Elmosódik a zaj. Orgona szól, egyre halkulóan. Lélegzetvételnyi csend után imamalomszerűen a kórus.
Kórus: Reménytelenség sója marja a szánkat. Jöjjenek égi üzenettel, küldj hozzánk angyalokat, küldj gyümölcsöket a fáknak, tavaszt a tavasznak, telet a télnek. Mutasd meg arcodat, mert romlik a Te világod Uram...
Felerősödik a városi zaj.
Tömegből: – Engedjenek, orvos vagyok! Engedjenek! – Egy férfi... – Nem halt meg? – Egy orvos. Álljanak arrébb! Engedjék! – Én láttam! Összeesett. Nem baleset volt! Mondom, hogy összeesett! – Megint elkések... – Tegyék félre az útból! – Valami férfi... – Mi történt? – Engedjék oda az orvost!
Női hang valakihez, mintha villamoson vagy autóbuszon, de a tömegzaj állandóan hallatszik.
Női hang: – ... a kerítést kell lefesteni, aztán már könnyebb lesz. Hallanád a madarakat hajnalban, meg az a rengeteg virág. Mind én ültettem, már kapálni is megtanultam, képzelheted. Nem is bírnám ki ha nem lenne! Egész héten a pénteket várom, és tudod, a férjem (!), sose hittem volna! Hát ő mindenhez ért! Ott aztán van étvágya az embernek, és a friss paradicsom, paprika, gyümölcs... és a levegő! Itt meg lehet fulladni, ez nem embernek való! Alig várom, hogy nyugdíjba menjünk, tavasztól őszig kint leszünk...
Elúszik a hang.
Tömegből: – Meddig állunk még?! – Nyissák ki az ajtókat! – Hívtak mentőt? – Ilyenkor, persze nincs rendőr... – Részeg volt... – Azt mondják, az apját hívta... – Egy férfi... – Uramisten! Csak ez hiányzott... – Meghalt?
Női hang: (folytatva) – ... a vizet kell bevezetni. Isteni lesz. Csak győzze pénzzel az ember... Ott mindennek van helye. A régi tévét is kivittük, meg a frizsidert... Majd megbeszéljük és kijöttök. Bográcsban főzünk, az az igazi, egész más íze van mindennek...
Kórus: Nem fordul patak a hegynek Nem sápad el a Nap Nem hallani a szárnyak suhogását Nincs jel az égen, Uram
Mentősziréna. Fékcsikorgás.
Mentős: – Helyet! Helyet! Menjenek arrébb!
Feltehetőleg az elsősegélyt nyújtó orvos, a mentőshöz.
Orvos: – Késő. Pedig egészen apró sebek. Pár napja szerezhette. Érthetetlen...
Mentős: – Nincs nála igazolvány. Harminc körüli lehet... Takarják le.
Papírzörgés. A mentős a központtal beszél.
Mentős: – Központ? Exitált. Új cím?
Női hang: (folytatva) – ... itt meg ez az állandó hajsza, idegesség, én nem is tudom mi lenne, ha...
Hangszóróból: – Tessék vigyázni! Az ajtók záródnak!
Kórus: Világ világa Virágnak virága! Keservesen kínzatol, vas szegekkel veretel
Kongó, zárt térben, szenvtelen hangon, mintha valaki jegyzőkönyvet diktálna.
Férfi hang: – Harminc év körüli férfi. Nem azonosítható. A koponyán horzsol külsérelmi nyomok. Mindkét tenyéren és lábfejen, valamint a mellkason, zárójelbe kérem: oldalirányban, szúrt sebek. Fizikai állapota, soványsága ellenére, jónak mondható. Belső sérüléseket nem észleltünk, ittasságra utaló jelek nincsenek. A halált, valószínűleg a szív elégtelen működése okozta. További vizsgálatra...
Elúszik a hang.
Hírolvasás. Érzelemmentes.
Bemondó: – ... kérjük a szemtanúkat, hogy a nyomozás előbbre jutása érdekében telefonon, vagy személyesen jelentkezzenek. A ma estig várható időjárás. Jobbára borult ég, eső nem...
Elúszik a hang.
Kórus: Jöjjön el a Te országod Legyen meg a Te akaratod
Kongó, zárt térben – talán hullaházban –, felindult hangon.
Ingerült hang: – Agyrém! A halottak csak úgy nem tűnnek el! Kutassanak át mindent, a hétszentségit! Itt nem lesz krimi! Mi az, hogy eltűnt...
Bizonytalan hang: – ... de a ruhák itt vannak...
Ingerült hang: – Nem érdekelnek a ruhák! A hullát kerítsék elő, azt a keserves Úristenit!
A pillanatnyi csendben, a helyhez, az ingerült légkörbe egyáltalán nem illő csengő férfihang.
Csengő hang: – Békesség néktek!
Ingerült hang: – Mit akar...? Kicsoda maga? Nem tud olvasni? Ez nem átjáró ház! Takarodjon!
Csengő hang: – Talán segíthetnék... Az a férfi, aki három napja halt meg...
Ingerült hang: – Még mindig itt van? Menjen a fenébe! Nem érti?! Menjen a fenébe!
Dobogó lábak, ajtócsapkodás.
Valahol a szabadban. Kerti szerszámok zaja hallatszik, majd a már ismert női hang valakihez.
Női hang: – ... és azt mondta, hogy vigyek igazolást, hogy tényleg baleset volt és azért késtem. Megáll az ember esze, hogy mennyi barom van az Isten állatkertjében! Ha nem lenne ez a telek, én nem is tudom...
A csengő férfihang szólal meg, bizonyára a kerítéstől.
Csengő hang: – Békesség néktek! Talán segíthetnék. Hallottam, hogy a balesetről...
Női hang: (Szinte rikácsolva) – Maga csak ne hallgatózzon! Ez magánterület! Ez a mi kertünk! Menjen a francba! (Kis szünet után valakihez:) Szent Isten, hogy micsoda emberek vannak...!
Kórus: Nem fordul patak a hegynek Nem sápad el a Nap Nem hallani a szárnyak suhogását Nincs jel az égen Uram Jöjjenek égi üzenettel, küldj hozzánk angyalokat, küldj gyümölcsöket a fáknak, tavaszt a tavasznak, telet a télnek, reménytelenség sója marja a szánkat, mert romlik a Te világod. Mutasd meg arcodat, Uram... Jöjjön el a Te országod Legyen meg a Te akaratod Világ világa Virágnak virága!
Kerti szerszámok hangja, majd élesedő zörejek, autók, villamosok. Közeledő, erősödő mennydörgések. Csönd. Alig hallható gregorián. Teljes csönd. Megszólal a mesélő hang. Halk szél a mesélő hangja mögött.
Mesélő: – ... a szivárvány-hasú tündérek előjöttek az erdők fái közül, mert nem lehetett találni menedéket, mert elunván a fák is az állást, egymás hegyére-hátára dőltek, előjöttek a szivárvány-hasúak akkor, döglött csipkebokrokkal a katedrálisokat betakarták, nem feledve fészkelő-helyeit a szélnek, aztán csak ültek rezzenetlenül a külső hegyek ormán, míg szivárványos hasukra mászott az este, míg kristályos lett mindenütt a csend, miként a kezdetekkor...
Mintha óriások szuszognának, zúg a szél.
– VÉGE –
|
Címkék: Apa, Vallás, Vers
Hittan, soron kívül
Tarthatatlan, hogy nem írok új postot. De éjjel 2-kor (egy hosszú levél után) nem futja semmi újra, főleg relevánsra. Kicsit kotorásztam hát a mappáimban, és megint találtam egy konzezrvet. Valakinek hátha érdekes, amit itt következik.
Egyszer fölmerült, hogy valakit nekem kéne előkészíteni a keresztségre és a bérmálásra. A dologból nem lett semmi, de megmaradt egy vázlat az előkészületből. Összeírtam néhány (szám szerint 200) szót, nevet, fogalmat. Úgy gondolom, hogy ezeknek a valamilyen szintű ismerete hozzátartozik ahhoz a valamihez, amit úgy lehetne nevezni, hogy minimális katolikus általános műveltség.
Nyilván nem az a mérce, hogy az alábbi, alfabetikus lista minden eleméről képes legyen az ember disszertációt írni. Azt sem állítom, hogy teljes a lista (azért nem állítom, mert nem az). Szerepelnek itt megkerülhetetlen alapfogalmak, és szerepelnek szinte lényegtelen kifejezések, amelyek mégis szükségesek ahhoz, hogy az ember tudjon „katolikusul”. Ha valaki úgy találja: képes arra, hogy a lista minden kifejezéséről tudjon mondani néhány összefüggő mondatot, történetet, vagy – ha az szükséges – épkézláb definíciót, az elfogadhatja visszajelzésként arra nézve, hogy az alapokkal úgy-ahogy képben van; hogy aránylag megfelelőek az ismeretei ahhoz, hogy felnőtt módon, tehát tudatosan és reflektáltan legyen (vagy épp ne legyen) hívő katolikus.
1.) Ábrahám 2.) Advent 3.) Agnus Dei 4.) Áldás 5.) Áldozás 6.) Áldozat 7.) Ambó 8.) Angyal 9.) Apokrif 10.) Apostol 11.) Apostoli utódlás 12.) Arkangyalok 13.) Áteredő bűn 14.) Átok 15.) Atyaisten 16.) Babiloni fogság 17.) Bérmálás 18.) Betegek kenete 19.) Biblia 20.) Boldogság 21.) Böjt 22.) Búcsú 23.) Bűn 24.) Cibórium 25.) Cölibátus 26.) Csoda 27.) Dávid 28.) Démon 29.) Diakónus 30.) Dogma 31.) Egyetemes zsinat 32.) Egyház 33.) Egyház öt parancsa 34.) Egyház tévedhetetlensége 35.) Egyházi év 36.) Egyházi rend 37.) Egyházjog 38.) Egyiptomi szabadulás 39.) Emmanuel 40.) Engesztelés napja 41.) Engesztelő áldozat 42.) Eretnek 43.) Erkölcs 44.) Érsek 45.) Eucharisztia 46.) Evangélista 47.) Evangélium 48.) Ex cathedra 49.) Feloldozás 50.) Feltámadás 51.) Fiúisten 52.) Főparancs 53.) Gloria 54.) Gondviselés 55.) Gyónás 56.) Halálos bűn 57.) Halottak napja 58.) Hármas szerzetesi fogadalom 59.) Házasság 60.) Hét főbűn 61.) Hét szentség 62.) Hiszekegy 63.) Hit 64.) Hittétel 65.) Hívek könyörgése 66.) Húsvét 67.) Húsvéti vigília 68.) Igeliturgia 69.) Ima 70.) Isten igazságossága 71.) Isten irgalma 72.) Isten országa 73.) Jegyadó szentségek 74.) Jeruzsálemi templom 75.) Jézus búcsúbeszéde 76.) Jézus csodái 77.) Jézus feltámadása 78.) Jézus színeváltozása 79.) Káplán 80.) Karácsony 81.) Kárhozat 82.) Karing 83.) Karizma 84.) Katekizmus 85.) Katekumen 86.) Katolikus 87.) Kegyelem 88.) Keresztény 89.) Keresztény közösség 90.) Keresztség 91.) Keresztség kiszolgáltatása 92.) Keresztút 93.) Két szín alatti áldozás 94.) Kinyilatkoztatás 95.) Konklávé 96.) Krizma 97.) Kyrie eleison 98.) Lelkiismeret 99.) Liturgia 100.) Liturgikus színek 101.) Magnificat 102.) Mária mennybevétele 103.) Megbocsátás 104.) Megszállottság 105.) Megtérés 106.) Megtestesülés 107.) Mennybemenetel 108.) Mennyország 109.) Messiás 110.) Miatyánk 111.) Mindenszentek ünnepe 112.) Ministráns 113.) Monstrancia 114.) Mózes 115.) Nagyböjt 116.) Nagycsütörtök 117.) Nagypéntek 118.) Neofita 119.) New Age 120.) Noé 121.) Nyelveken szólás 122.) Nyolc boldogság 123.) Oltár 124.) Oltáriszentség 125.) Orthodox 126.) Ószövetség 127.) Ószövetségi Törvény 128.) Ökumené 129.) Ördögűzés 130.) Ősbűn 131.) Pál apostol 132.) Pap 133.) Pápa 134.) Pápai tévedhetetlenség 135.) Parancsolt ünnepek 136.) Pátriárkák 137.) Penitencia 138.) Plébánia 139.) Plébános 140.) Pokol 141.) Próféta 142.) Prófétaság adománya 143.) Protestáns 144.) Pünkösd 145.) Püspök 146.) Püspöki jelvények 147.) Reformáció 148.) Remény 149.) Requiem 150.) Reverenda 151.) Rózsafüzér 152.) Salamon 153.) Sanctus 154.) Sínai szövetség 155.) Stóla 156.) Szekta 157.) Szentek 158.) Szentelmény 159.) Szenteltvíz 160.) Szenthagyomány 161.) Szentháromság 162.) Szentlecke 163.) Szentlélek 164.) Szentlélek hét ajándéka 165.) Szentlélek-keresztség 166.) Szentmise 167.) Szentség fogalma 168.) Szentségimádás 169.) Szeplőtelen fogantatás 170.) Szeretet 171.) Szerzetes 172.) Szinoptikus kérdés 173.) Tabernákulum 174.) Tanúságtétel 175.) Te Deum 176.) Teológia 177.) Teremtés 178.) Tisztaság 179.) Tisztítótűz 180.) Tízparancsolat 181.) Tökéletes bánat 182.) Új parancsolat 183.) Újszövetség 184.) Újszövetség könyvei 185.) Úrangyala 186.) Úrnapja 187.) Utolsó ítélet 188.) Utolsó vacsora 189.) Üdvösség 190.) Üdvözlégy 191.) Vágykeresztség 192.) Veni Sancte 193.) Vérkeresztség 194.) Vigília 195.) Virágvasárnap 196.) Vízözön 197.) Zsidó 198.) Zsinagóga 199.) Zsolozsma 200.) Zsoltár
|
Címkék: Vallás
Belehúzás
Úgy néz ki, egyelőre ráérek az útlevél kiváltásával. Örülök.
Nem tartom magam felkent politológusnak, sőt meg kell mondanom: baromira nem értek olyan dolgokhoz, mint ikerdeficit, privatizáció, járulékcsökkentés és hasonlók. Megkockáztatom, hogy ezzel a hozzá nem értéssel a magyar választópolgárok többségéhez vagyok hasonló. Mit jelent ez? Szerintem azt, hogy a mai napon nem az MSZP nyert, nem a 100 lépés programja kapott támogatást. Nem is a konzervatív életszemlélet vagy a jobboldali gazdaságpolitika bukott meg. Számomra egy dolog tűnik világosnak, és remélem, hogy ebben nem tévedek nagyot: noha a gyűlölködés, mocskolódás, irredentizmus, bosszúvágy és kicsinyesség jelen van a magyar közéletben, az emberek (figyelem: emberek, azaz Fidesz-hívószó!) többségénél ez az attitűd nem élvez támogatást.
És egy sztori. Esküszöm mindenre, hogy megtörtént. Pénteken történt meg, szombaton akartam leblogolni, de a kampánycsend miatt (Tomira hallgatva) nem tettem.
Péntek este 7 előtt vártam, hogy becsöngethessek Dávidhoz. A levélszekrénynél az a két jámbor néni tüsténkedett, akik már az első forduló előtt is rám akarták tukmálni a fideszes szórólapot, és nagyon el voltak szontyolodva, hogy nem kértem belőle. Most is kedvesen felajánlották (nem ismertek meg), többször is próbálták az orrom alá dugni. Így nagyon is a szemem elé került az a mondat, amely két hete baszta a csőrömet: Most CSAK MAGYARORSZÁG számít!
Udvariasan így szóltam: – Bocsássanak meg, hogy megkérdezem: eddig nem csak Magyarország számított? – Az egyik hölgy felvillanó szemekkel válaszolt. A feleletéből kiderült, hogy baromira nem értette, miről szól a kérdés:
– Nem! Eddig csak a hatalom számított; az, hogy ki uralkodik! – mondta, hangjában elszánt lelkesedéssel.
Nem szálltam vitába vele. Ebben a kérdésben történetesen teljesen egyezett a véleményünk.
Címkék: Politika, Sztori
Pszicho-hétvége
Továbbra is rendületlenül járok a pszichoterapeuta-képzésre, a Daubner által „lelkes amatőrök”-nek nevezett csoportba. Ez a hétvége a pszicho-cuccok jegyében telt és telik. Tegnap egész napos szupervízió volt, kivettem rá egy nap szabit. Este Dávidnál voltam, ma pihi, holnap pedig egész napos képzés lesz. Közben olvasom A tudattalan nehezen járható ösvényén c. könyvet, amelynek szerencsére csak az első néhány oldala asztrológiai hablaty, a többi Daubner írása a személyiség struktúrájáról, fejlődéséről, meg általában a pszichoterápiás intervenció lehetőségeiről. Kiemelve a kognitív terápia módszereit és a hipnózist. Érdekes olvasmány; egy csomó fogalom most kezd a fejemben rendszerbe szerveződni, olyanok is, amelyeket már évekkel ezelőtt is ismertem – vagy legalábbis ismerni véltem.
A héten pl. végre annak is utánaolvastam, hogy mi az a valami, amit a szakmában alapzavar néven tartanak számon. A képzésen már eddig is sok szó volt róla, számos eset kapcsán. Az elhangzott és ismertetett esetekhez az olvasottak fényében most N+1.-ként besorolhatom önmagamat is. Ez azért jó dolog, mert hosszú évek, de lassan mondhatom, évtizedek után végre elkezdem érteni önmagamat is. Mielőtt valaki fölvetné, hogy az ismert jelenség, a szakmai hipochondria esete áll fenn nálam is (vagyis hogy a betegségekkel ismerkedő egyén az olvasott tüneteket minden alap nélkül vonatkoztatja magára), sietek hozzátenni, hogy a kérdést tegnap átbeszéltük Dáviddal is, és megerősített, hogy bingó. A basic fault, vagyis alapzavar Bálint Mihály által megalkott fogalma – amelyet őstörésnek is fordítanak – röviden azt jelenti, hogy az emberben valami már nagyon-nagyon korán el lett baszva. Nem úgy, mint a neurózisoknál, az ödipális szakaszban vagy utána, hanem még a preverbális időben, vagyis a beszédtanulás előtt. Ezt azért jó tudni (nekem legalábbis), mert így legalább tényleg értelmezhetővé válik (önmagam számára) egy csomó hülyeségem, irracionális reakcióm stb.
Az alapzavar nem olyan, mint a fél láb; ha valaki összehozta magának, akkor úgy is pusztul el. Kezelhető, csak persze nem okoskodással, nem tudati szinten, nem a logikus összefüggések dimenziójában (ezt de kurva szépen mondtam!), hanem a személyiség mélyrétegeiben turkálva, a tudattalan szintjén pótolva azokat a deficiteket, amelyek az élet első három évében alakultak ki. Néhány év intenzív munka, semmiség.
Vicces (és némileg horrorisztikus) dolog, amikor az ember erre az egészre reflektál; amikor valaki tudatosan rakja ki a műtőasztalra a tudattalanját, és kvázi szándékosan néz más irányba, hogy a beavatkozás hatásmechanizmusa csorbát ne szenvedjen. Az egészben persze az a szép, hogy ha nem fordítom el a fejemet, és pontosan, lépésről lépésre követem a saját terápiám alakulását (márpedig profi intellektualizálóként ezt csinálom!), ha tudatosan figyelek a tudattalanomra, a hatékonyság akkor sem szenved csorbát.
Ha meggyógyultam, majd szólok; leblogolom.
Címkék: Könyv, Pszicho
Sajnálom
„Talán a blogom címére való célzás kicsit erősre sikeredett. Már ha jól értettem a célzást. Ezzel a címmel fut a blogom 2003 óta, egy elég nagy személyes tragédia miatt alakult így.” –
– reflektál blogjában az előző bejegyzésemre ismeretlen ismerősöm. És önálló posztban reagálja le a történteket, mondván:
„Kaptam a fejemre a blogom címe miatt. Ha nem fájna az a rakat emlék, most derülnék nagyokat… De hát még mindig marhára fáj. 3 év után sem jó rágondolni... Valakit elveszíteni sohasem volt derűs dolog. Főleg akkor nem, ha szerettem is.”
Nem tartom sem szükségesnek, sem ízlésesnek, hogy mentegessem magam. Az előző bejegyzésem érdemi részét természetesen fenntartom. Valamit azonban le akarok szögezni:
Olyan világban szeretnék élni, ahol minden ember tiszteletben tartja minden ember hitét, felfogását, személyiségét, emlékeit, életét. Ahol senkinek a sorsa, egyéni élettragédiája nem nem válhat gúny, közöny vagy adásvétel tárgyává. Ahol a tapintatnak az egyéni érdekekkel szembeni prioritása megkérdőjelezhetetlen.
Ilyen világ nincs.
Számos (immanens és transzcendens) okból kifolyólag úgy gondolom, hogy ezen teremtés keretein belül nem is lesz.
„hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban; belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy”
Én sem vagyok kivétel.
Lehetett volna (de nem volt) bennem annyi empátia, hogy elgondolkodjak a nevezett blogcím eredetén. Kis utánaolvasással talán meg is fejthettem volna. Nem tettem: zsigerből jövően lecsaptam egy magas labdát. És ezzel a figyelmetlenségemmel olyan ponton ütöttem, sebeztem meg egy embert, amely pontot – hitem és meggyőződésem szerint – kizárólag az egyén által erre felhatalmazott „bizalmi személynek” van joga megérinteni; neki is csak a legnagyobb óvatossággal és feltétlen szeretettel.
Hibáztam. Az életben sokadszor, és sajnos nem utoljára. Sajnálom.
Ismeretlen ismerősömtől ezúton (és persze mindjárt a saját oldalán is) bocsánatot kérek.
Címkék: Világ+ember
Távol az élettől
Aránylag véletlenül belefutottam egy blogba. Fogalmam sincs, ki a gazdája (még nem nagyon olvastam bele). Az illető belinkelte az én blogomat, egy rövid recenzió keretében. Idézem:
Fekete és fehér
Olvasgatok egy blogot… az utóbbi időben azonban csak saját bosszantásomra. Persze, úgy kell nekem…. minek olvasom!
Valahogy nem tudom megemészteni, hogy egyesek számára miért fekete-fehér ez a világ. Felhánytorgatják sanyarú helyzetüket, de két lábbal rúgnak ők is az ellenfelükbe… szigorúan a kereszténység nevében. Igazából… nem dühös vagyok, csak sajnálom, mert alapvető igazságok kimondása sem ment meg senkit sem a saját hibáitól. (És azt ki lehet jelenteni, hogy a szerző bővelkedett ezekben az alapvető igazságokban.) Ha csak a saját tárgyi tudását elővenné, akkor látná, hogy a népszabadságos cikk alapján lehetetlen támadnia valakit (vagy legalább igen etikátlan), aki az egyházának szigorú szabályai szerint nem védekezhet. Talán több tapintattal jobban menne. |
Eddig az idézet. És nem lennék én én, ha nem reflektálnék a leírtakra – már amire lehet reflektálni, vagyis a tényállításra. A minősítgetéssel nem tudok mit kezdeni; nyilván gondolkodni fogok rajta.
Hogy tiszta legyen a kép: arról a pár nappal ezelőtti bejegyzésemről van szó, amelyben egy Nészabadság-cikket idézek; a cikk arról számol be, hogy Jánosa Domokos plébános kirúgott egy idős nénit a gyóntatószékből, mondván, hogy neki, mint MSZP-szimpatizánsnak, vagyis hazaárulónak nem jár a feloldozás.
Tárgyi tévedés azt állítani, hogy Jánosa Domokos atya „az egyházának szigorú szabályai szerint nem védekezhet”-ett volna. A plébános úr ugyanis nyugodt szívvel, a titoktartás törvényét meg nem sértve elmondhatta volna a következőket az érdeklődő sajtónak:
„A gyónási tikok miatt természetesen sem cáfolni, sem megerősíteni nem áll módomban az említett hírt. Ellenben szeretnék tenni egy elvi megjegyzést. Feltéve, de meg nem engedve, hogy akármelyik pappal, bármikor is előfordult, hogy egy gyónójától pusztán annak pártszimpátiája miatt megtagadta a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatását, akkor az illető pap súlyosan visszaélt a papszentelésben rábízott hatalommal. Megsértette az egyházjogot (különösen az Egyházi Törvénykönyv 978–980. kánonjait), a II. Vatikáni Zsinat tanítását a lelkiismeret szabadságáról, és természetesen homlokegyenest ellentétesen viselkedett azzal az életeszménnyel, amelyet Jézus Kriszuts az evangéliumban elénk állít.”
A főtisztelendő úrnak mind keresztény hívőként, mind lelkipásztorként erkölcsi kötelessége lett volna, hogy ezeket elmondja – ha másért nem, a saját egyháza renoméjának védelmében.
Bocsánat, pontosítok. Akkor és csak akkor lett volna erkölcsi kötelessége, ha így gondolta volna. Ha morális értékrendje legalább köszönő viszonyban van a hegyi beszéddel.
Egyébként a legszomorúbb, hogy az eset nem példa nélküli. Személyesen ismerek olyan papot, aki 2002-ben szentbeszédben tájékoztatta a híveket: aki az MSZP-re vagy az SZDSZ-re szavaz, azt nem oldozza föl.
De nincs új a nap alatt. Még 1990-ben történt, hogy egy falusi plébános (kis falu; bár tudnám, de nem akarom megnevezni) a szentmisén kinyilatkoztatta: „Aki a Fideszre vagy az SZDSZ-re szavaz, az elkárhozik.”
Igen, nem tévedés. Akkoriban Orbán Viktor hívei is a kárhozat fiai voltak. Ha föltesszük, hogy a Fidesz konzekvens politikát képvisel, akkor csak egy valami lehetséges: az elmúlt másfél évtized során Isten megváltoztatta a pártállását.
Az engem idéző blog címe a következő: Far away from life. Vagyis: távol az élettől. Hát igen. Címkék: Politika, Vallás
Patkánykonzerv
Blogolhatnékom van, de fáradt vagyok összevakarni az agysejtjeim maradékát. Ezért úgy döntöttem, hogy megint konzervet tálalok. Kicsit kutattam a cuccaim közt, és egy olyan szöveget választottam, amely több mint egy éve fent van a honlapomon, de az elmúlt napokban elemi erővel tokaodott a történet tudatom előterébe.
Egy riportról van szó, amely 2003-ban (tehát nem kampányidőszakban!) keletkezett, akkor is játszódik. Nem lett publikálva sehol; a Népszabadságnál először örömmel mondtak igent a közlésre – majd egy szerkesztőségi tanácskozás után szabadkozva hátráltak ki az ígéret mögül. Nem vállalták az egyházzal való konfrontációt.
Íme a szöveg, amely egyébiránt – csak mielőtt valaki rákérdez – igaz történet.
Mese a patkányról és a nádszálról (Riport 2003-ból)
Dóri 28 éves. Hogy fenntartsa magát, két bölcsészdiplomájával egy gyógyszer-marketing cégnél volt kénytelen elhelyezkedni menedzser-asszisztensként. Tíz éve oszlopos tagja egy kamarakórus szoprán szólamának. Szereti Monteverdit, Kunderát, az érdekes embereket, a nyelvészeti furcsaságokat és az egzotikus ételeket. Pár éve a maga kedvére megtanult szövőszéken szőni. És tavaly tavasszal – hosszas vívódás után – a katolikus egyházban felvette a keresztség szentségét.
Nem kapott vallásos nevelést, szemben a szüleivel.
– Pedig apu annak idején még ministrált is – meséli. – Antiklerikálisok; nem hisznek ebben az egészben, de azért a polcon ott volt a Biblia, s azt bármikor levehettem. Imádtam bemenni templomokba, még hecceltek is, hogy majd apáca lesz belőlem. Gyerekként a templom nyitott előcsarnokába jártunk játszani, ahol csak a szenteltvíztartó meg a hirdetések voltak. Ki volt írva: „Engedjétek hozzám a kisdedeket”. Azt se tudtam, mi az a „kisded”, de valamiért teljesen otthon éreztem magam. Nem volt nálam ilyen, hogy én „megtértem” volna, mert valahol mindig bizonyos voltam benne, hogy Ő van, és hogy ez az egész, ez van. Volt egy csomó kérdésem, és úgy tekintettem magam, mint aki keres. Valamiért úgy gondoltam, az keresztelkedik meg, aki ezekre a kérdésekre tudja a választ... Aztán rájöttem, hogy nem muszáj minden választ tudni.
– Amikor megkereszteltek, az számomra óriási dolog volt. Úgy éreztem, most már teljes joggal hajthatok térdet a templomban és vethetek keresztet. Addig is szerettem bemenni; de most mintha mindez teljesen a sajátommá vált volna. Olyan felszabadultságot és örömet okozott, hogy a mai napig ebből táplálkozom.
– Az ember a munkahelyén fel van készülve mindenre. A kicsinyességre, a furkálásokra, hogy bármikor a hátába döfhetik a kést. Aztán amikor a templomba megy, mintha hazamenne. Azért megyek oda, hogy beszívhassam a templom levegőjét, elmélyülhessek, lehajthassam a fejem, hogy aztán ujjongva foghassak kezet idegen emberekkel: „Legyen békesség köztünk mindenkor!”
Dóri pár hete, egyik éjszaka küldött egy e-mailt; szokott ilyet csinálni: a barátaival megosztja örömeit, bánatait, az életben ellesett apró szépségeket. Ebben a levelében (mint mostanában többször is) a hitről elmélkedett.
Este elmentem misére. A misét „elhunyt István testvérünk” lelki üdvéért mondták. Megint úgy éreztem, hogy a pap rosszul sáfárkodik a javaival. Éreztette, hogy sem az elhunyt, sem a családja nem templomba járó emberek, és kenetteljesen beszélt arról, hogy vajon a családtagok tudnak-e imádkozni. A gyászmisét arra is fölhasználta, hogy előadja: a magyar középiskolások 95 %-a nem kap sehol (!) erkölcsi nevelést, s ha csatlakozunk az EU-hoz, akkor majd több lesz a drogos. Lehet, hogy az elhunyt István családtagjai nem tudnak imádkozni (kell azt „tudni”?), de igényük volt erre a misére, el is jöttek, s ennek örülnünk kell. Nem tudhatjuk, nem éppen ma és ott érzi-e egyikük, hogy szeretne a nyáj egyik báránya lenni, nem tudhatjuk, kit hogyan szólít meg az Úr. Mély gyászukban, istenkeresésükben miért kell hát őket szemrehányásokkal illetnünk, miért nem lehet egyszerűen csak kinyújtanunk feléjük a kezünket, ahogy a tékozló fiú Atyja tette? Nagymamám gyászmiséjén évekkel ezelőtt egy egészen másik pap ugyanilyen lángpallosú ítélőbíróként beszélt velünk, a családdal – az idegenkedők idegenkedését még inkább fokozva, a keresők útját jócskán meghosszabbítva. [...] Igen, ennek az atyának az a baja, hogy folyton a külső ellenségekkel viaskodik a misén. Harcol a Szocialista Párttal, a Szovjetunióval(!) a mai közerkölccsel, a sajtóval, a hitetlenekkel. Advent csodálatos vasárnapjain is, gyászmisén is, mindegy. Kellemes hangon, szépen artikulálva, logikus levezetésekkel miséről-misére egyre csak kirekeszt (még engem is, aki ott ülök, ugyanis nem a [...]-re szavaztam), mintha saját létünket, erényeinket csak mások pocskondiázásával tehetnénk hitelessé. [...] Hétről-hétre szomorúan és kielégítetlenül megyek onnan haza. Azt hiszem, nem megyek többet ebbe a templomba.
Mégis ment. Végigpróbálta a templomban miséző mindhárom papot: az öreg plébánost, az öreg kisegítő lelkészt és a fiatal káplánt. Többször voltak rossz érzései. Vasárnap délelőtt pedig sírógörcs közepette hívott telefonon. Mivel épp a számítógép előtt ültem, és aránylag gyorsan gépelek, szerencsére nem sok ment veszendőbe az általa elmondott történetből.
A 11 órás misén a fiatal pap a leprások és tisztátalanok kapcsán a kirekesztésről kezdett beszélni. „Ez – mondta az atya – manapság divatos kifejezés. Az úgynevezett kisebbségek, amikor jogos kritika éri őket, megsértődnek, pedig nekünk jogunk van véleményt nyilvánítani róluk.” – Majd a gyengébbek kedvéért konkrétan is kimondta: „A zsidókról beszélek.”
Aztán folytatta. Utalt Jézusra, aki meggyógyította a leprást; igen, testvérek, a lepra nagyon alattomos betegség: sokáig lappang, aztán akkor tör elő, amikor már gyógyíthatatlan. „A sátán is ilyen, és ilyenek a kommunisták is, akik szövetkeznek az amerikaiakkal és a zsidókkal: megváltoztathatatlanok.”
Majd a retorikai előírásoknak megfelelően – („Amúgy választékos kifejezésekkel fölépített, nagyon szép beszéd volt” – mondta Dóri elcsukló hangon.) – az általános zsidózásról és kommunistázásról áttért az egyedire: „Itt sunyítanak közöttünk, beépített, szenteskedő téglák; lapuló patkányok: ide jönnek és áldoznak, de kimennek, ha valami nekik nem tetszőt hallanak.” – És így tovább, kellemes orgánummal, gördülékenyen.
– Azt hittem, ott helyben elájulok – mondta Dóri, aki nem hisztérikus, csupán érzékenyebb annál, mint ahogy az napjainkban kifizetődő. A felmenői között valószínűleg akadt zsidó is. Talán valamelyik nagyapja? Soha nem tartotta számon. A baráti kapcsolataiban sem volt ez soha szempont; hogy a legjobb barátnője és a volt kedvese történetesen szintén zsidó, csupán véletlen egybeesés. – Gábor családjában annyi türelmet, szeretetet és elfogadást kaptam; annyit tanultam ott, hogy mit jelent másokat elfogadni! – Ebben az ateista, zsidó családban Dóri kedvéért Nagypénteken mindenki tejberizst evett. Csak úgy. Gesztusként, a vele való szolidaritásból. – Nem értem, miért kell ezzel kezdeni egy vasárnapi misét; miért kell iderángatni a zsidókat! Hogy nem merül fel bennük, hogy esetleg ott ül valaki a padban, aki zsidó, vagy akinek a barátai azok, vagy akinek MSZP-sek a szülei... Én nem fogom ezért a szüleimre azt mondani, hogy ott bujkál bennük a sátán! Az járt a fejemben: ha lesz áldozás, hogy megyek én oda? Mert tudom, hogy nem az a lényeg, ki nyújtja nekem Krisztus Testét, de akkor is, hogyan...?!
Körbepillantott: hát létezik, hogy csak neki fájnak ezek a szavak? Vajon csak ő érzi úgy, hogy ki kéne rohanni, el innét, messzire? Két erő feszült benne egymásnak: a katolikus engedelmességgel elegy jólneveltség, és az a mind jobban elhatalmasodó érzés, hogy ha jámboran hallgatja tovább ezeket a sátánozó, halálosztó szavakat, maga is néma cinkossá válik. Végül a már-már fizikaivá váló fájdalom kerekedett felül: felállt és kimenekült a templomból. Úgy botorkált a kijárat felé, alig találta a kilincset. De még utolérte, számtalan hangszórótól felerősítve, a pap diadalittasan zengő hangja: – „Lám csak, máris van, aki megy kifelé, mert nem tetszik neki; hát csak hadd menjen!”
– Amúgy nem tudhatta, miért jöttem ki – teszi hozzá józanul. – Akár az is előfordulhatott volna, hogy hirtelen rosszul lettem. És nem tudhatom, mivel folytatta. De olyan volt, mintha egyszerűen megbélyegzett volna; egyenlőségjelet tett közém és a beépített patkányok közé.
Dóri szerint a legrosszabb az, hogy ez nem az első ilyen alkalom volt. Az igazán félelmetes az, hogy ebben a templomban ez a hangnem tendencia: mindhárom pap ezt csinálja, fáradhatatlanul, mintha valamiféle koncepciót követnének. Mintha semmi nem lenne szent: sem advent, se karácsony, se gyászmise.
– Azért mentem oda, mert már tegnap elterveztem, és előre örültem, neki; hogy milyen jó lesz a templomban, hogy áldozni fogok... És nem bírtam, ki kellett jönnöm: végigbőgtem az utat hazáig. Annyi szépség van, amiről lehetne beszélni, és amiről soha nem hallok ott egy szót sem! Amikor a Miatyánknál emberek megfogják egymás kezét, és elhangzik, hogy „legyen békesség köztünk mindenkor”, ezek nagyszerű és felemelő pillanatok, és én ezt komolyan veszem. És nem úgy gondolom, hogy ilyenkor arra kötök szövetséget a mellettem állókkal, hogy „bezzeg mi mások vagyunk”; úgy gondolom, ilyenkor a béke minden emberre kiterjed, és amikor mise után kilépek az utcára, minden szembejövő emberre békével akarok tekinteni. De engem itt hétről-hétre arra szólítanak fel, hogy gyűlöljem a felebarátaimat. Ezek a papok nagyon odavannak a háborútól, de azt hiszem, éppen ők háborúznak: nagyon komolyan háborúznak, és ez félelmetes. Nem tudom, az ott ülők mennyit fognak fel abból, ami elhangzik, de ha valakinek mindez elér a szívéig és agyáig, akkor ez borzasztó; akkor hétről-hétre beprogramozott emberek jönnek ki innen, akik ezt folytatják, s ezt a gyűlöletet adják tovább a családjukban és a munkahelyükön, aztán meg csodálkozunk, hogy mik történnek a világban.
Pesszimista verzióban, ha Dóri történetesen kevesebb tárgyi tudással, kevesebb megkülönböztető képességgel rendelkezik, a mese könnyen végződhetne azzal, hogy „így fordult el Dóri Istentől”. De ez most az optimista változat.
– Csak azért nem dobom el ezt az egészet, mert nem lehet eldobni... annyi örömet ad nekem a mindennapjaimban. Ilyenkor érzem, milyen erős dolog a hit: nem azt mondom, hogy le van az egész sz...va, hanem csak azt, hogy ebbe a templomba többet nem lépek be... Most Händel Messiását hallgatom. Nem tudom megunni. És igen, elhozza a békét, a derűt, a meghatottság könnyeit minden egyes alkalommal, most is.
Erről a Messiásról olvassuk Izajás próféta könyvében a jövendölést: „Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki.”
Címkék: Kisebbség, Politika, Vallás
Sírva vígad a magyar
Rég volt már, hogy sírtam a röhögéstől. Most igen, rám is fért. A húsvét hétfő esti léha semmittevés közepette odatévedtem a Legalja.Hu oldalra, és már vagy egy órája kellemesen szórakoztam, amikor belefutottam az alábbi alkotásba. Tominak megmutattam, ő is vinnyogott. Íme:
Címkék: Humor
Egy a Führer, egy a zászló
Isten nagyobb dicsőségére sikerült beleokádni a húsvét vasárnapom közepébe.
Ott kezdődik, hogy adva van, immár tizeniksz éve, egy roppant katolikus könyvkiadó, amely aktuálisan a Szent Gellért Kiadó és Nyomda nevet viseli. A cég tulajdonosa, igazgatója, tótumfaktuma egy hölgypár, akiket én 1992 óta ismerek. A pár egyik fele, Szendi (Nagy Alexandra) az, akivel évekkel ezelőtt aránylag jó kapcsolatban voltam. Kétszer is úgy volt, hogy komoly segítséget kapok tőle/tőlük.
Először '92-ben, amikor otthagytam a szemináriumot, és munkát kerestem. Akkor tévedtem be a Szent Gellért könyvesboltba (Ferenciek tere), ahol Szendivel roppant szimpatikusnak találtuk egymást. Nagyon lelkes vol, és gyakorlatilag konkrét állásajánlatot kaptam tőle a boltban – ez akkor anyagi és morális értelemben is nagyjából az életben maradást jelentette nekem. Aztán pár napra rá kiderült, hogy borzasztóan sajnálja, de vissza az egész. Az indok az volt, hogy a bolt vevőköre elegánsabb, nálam konzervatívabban kinéző eladókhoz van szokva. (Később kiderült, hogy egy közös pap ismerősünk, egykori lelki vezetőm – Katona István atya, az Emmausz közösség vezetője – járt közben azért, hogy nehogy véletlenül el tudjak helyezkedni.) Ezután nem sokkal következtek az öngyilkossági kísérleteim, a pszichiátria, a közösségből való kizárásom (a melegségem miatt) – és apránként túléltem a történteket. Eközben Szendi és Teri cége egyre jobban felfutott és azóta is prosperál.
Aztán eljutottam oda, hogy megírtam a Halállal lakoljanak? c. könyvemet, és 1996-ban bejelentkeztem vele Szendinél. Nagyon lelkes volt a témától, a megközelítéstől, és gyakorlatilag konkrét ígéretet kaptam tőle, hogy kiadja a könyvet. Aztán történelmileg úgy alakult, hogy nem adta ki. OK – megértettem. A könyv megjelent máshol, és mutattam Szendinek, aki ugye nemcsak kiadó, hanem saját boltja is van. Természetesen ismét nagyon lelkes volt, és mondta, hogy persze, átvesz ennyi és ennyi példányt, és terjeszteni fogja. nem vett át, nem terjesztette.
Teltek az évek, nagyrészt kikoptunk egymás életéből. Egyszer ugyan kért tőlem egy szívességet: meg akartak jelentetni második kiadásban egy Gyökössy-könyvet, de nem volt belőle saját példányuk, amely alapul szolgálhatott volna. Elkérték kölcsön az enyémet, amit szkennelés után vissza is kaptam – lapokra tépve. (ja, bocs, de csak így lehetett beszkennelni...)
A 2004. december 5-i tömeghisztéria előtt Szendinek ismételten eszébe jutottam: kaptam tőle egy SMS-t, hogy feltétlenül vigyek majd saját tollat a szavazáskor, mert a komcsik eltűnő tintás tollat tesznek ki a fülkékben...
És ma, húsvét vasárnapján megértem azt, hogy Szendi ismét gondolt rám. Megérkeztünk Tomi szüleihez, épp asztalhoz akartunk ülni, amikor a következő SMS érkezett:
Add tovább a MI locsolóversünket! MSZPnél jártam, Ibolyát láttam; le volt már fizetve - SZAVAZZ A FIDESZRE!
A jólneveltség azt diktálta, hogy a húsvéti köszöntést ne hagyjam viszonzatlanul. Ezt feleltem:
Nagyon kiábrándító Jézus feltámadásának főünnepén pártpolitikai sms-t kapni. Ördögi. Áldott, BÉKÉS(!) húsvétot - legalább neked... :-(
Szendi nyilván megszólítva érezhette magát, mert pár percen belül jött a válasz:
No és milyen remek lesz Isten adta 4 éven keresztül élni kedvenceink kormányzáésa alatt. Akinek szíve tiszta s Jézussal teli, annak minden tiszta...
Ez utóbbi mondattal mélyen egyetértek, s ezt nem voltam rest megírni:
Igen - annak minden tiszta. Az egész ország az, nemcsak az egyik fele.
És megjöve a lényegre tapintó válasz, újabb néhány perc múltán:
Érdekes, sajnos ANNYIAN azért nem voltak templomban a szent három napban, sem ma, legalábbis mifelénk. No de igazad van, előre azért, h. újra egyek legyünk.
Nem feleltem – mit is felelhettem volna? :-(
Címkék: Emlék, Politika, Vallás
Surrexit Dominus vere
„Valóban feltámadott az Úr” – hangzik fel a bizonyságtétel az evangéliumok szereplőinek ajkán, és ismétlődik e mondat azóta is a húsvéti liturgiában. A keleti kereszténységben bevett szokás, hogy a húsvéti időben a keresztények így köszönnek egymásnak: „krisztus feltámadt!” – Amire a válaszköszöntés: „Valóban feltámadt!” Az oroszoknál bevett szokás, hogy húsvét éjszakáján ismeretlenek, boldog-boldogtalan egymásra köszön a fenti módon.
Az öreg és síkhülye Leonyid Brezsnyevről mondták a következő anekdotát:
Brezsnyev késő este, az egész napos, megfeszített munka után elhagyja a Kremlt. Miközben az autója felé tart, egy ismeretlen derűs arccal így szól hozzá: – Krisztus feltámadt! – Brezsnyev oda se figyelve válaszol: – Köszönöm... Megy tovább még pár lépést, amikor valaki megint megszólítja: – Krisztus feltámadt! – Mire Brezsnyev: – Köszönöm, már jelentették.
Történelmileg úgy alakult, hogy tegnap/ma mégis volt/van húsvétom. Tomi egész nap dolgozott, gürcölt, piacra ment, sütött-főzött, és készülődött az Öt Kenyérbe, a vigíliára (meg nekem is próbált az elcseszett hangulatba némi húsvéti örömöt adagolni) – aztán este egyszer csak azon vettem észre magam, hogy borotválkozom meg zuhanyozom, és menni készülök vele. Szemlátomást örültek nekem, és volt, aki azt mondta, hogy erre aztán nem számított. Meg kell mondjam: én számítottam rá a legkevésbé. Örülök, hogy elmentem; azóta se tudom, hogy Tomi milyen bűbájt alkalmazott...
Gyóntam is, áldoztam is, jó volt. A szent és tiszta áldozattal kapcsolatban megemlítendő, hogy oly mértékben tiszta volt, hogy Tomi utólag határozottan állította: Krisztus testének kifejezett és intenzív mosogatószer-mellékíze volt. Ami persze nem von le semmit az Eukharisztia értékéből. Valamikor régen, vagy tíz éve, egyszer Brúnó itt misézett nálunk (hárman voltunk összesen). Mint kiderült, sikerült az áldozathoz valami lejárt szavatosságú, némileg megecetesedett bort szereznünk. Amikor Brúnó ivott a kehelyből („Krisztus Vére őrizzen meg engem az örök életre”), misztikus öröm helyett enhye fintor jelent meg az arcán, és így szóla:
– De savanyú vagy, Uram!
És még egy sztori, pár napja hallottam. A nagypénteki szertartásban szerepel az a szentírási mondat Jézusról, hogy „a gonosztevők közé számították”. Meglehetősen kínos volt, amikor a szent áhítat perceiben valakin kitört az akut diszlexia, és a fenti szöveget így vezette elő:
– A gonosz tevék közé számították... Címkék: 5K, Humor, Sztori, Ünnep, Vallás
Amikor megáll az idő
Nagyszombaton megszűnik a lét. Semmi nincs – pontosabban még a semmi sincs. Egy pillanatra mintha megakadna a világ kereke. A jeruzsálemi bevonulással kezdődő feszültségnek, a tegnap kulmináló horror show-nak vége. Az, aki maga az Élet – halott.
Nagyszombaton semmi sincs. Az egyház egész évben, napról napra, óráró órára bekapcsolódik a világmindenség örök liturgiájába, azzal, hogy állandóan megújítja az Eukharisztiában az egyetlen áldozatot. Nagyszombaton nincs áldozat. Némaság van. Várakozás sincs, mert nincs mire. A liturgikus szerepjáték szerint az éjszaka sötétjét váratlanul hasítja majd szét a fény; mi ezt nem tudjuk előre: lepusztultan, üres kézzel, üres élettel bámuljuk a Nagy Metafizikai Piros Tojást – az abszolút isteni meglepetést: hogy mégis van értelme az egész értelmetlenségnek, hogy a remény erősebb a reménytelenségnél, hogy a pusztulás voltaképpen megújulás, mert a VAN abszolút értelemben felülmúlja a NINCS-et.
De ezt most nem tudjuk. Nem várjuk el az üdvösséget, mint alanyi jogon járó juttatást. Nagyszombat a létezők kiszolgáltatottságának, függőségének emléknapja. totális vákuum; levegővétel nélküli víz alá bukás.
Sokan, sok helyen menekülnek az üresség borzalma, a horror vacui elől. Náluk nagypéntekre rögtön húsvét következik: már szombat ebédre sonkával, tojással, és szombat délután megtartott körmenettel. A templomi hirdetőtáblák jelentős részén nagyszombati szertartásról olvasunk, holott nincs olyan, hogy nagyszombati szertartás, mert nagyszombaton nincs szertartás. Csak olyan van, hogy húsvét vigiliája; ez már vasárnapi ünnep – s mert a zsidó hagyomány szerint napszállta után már másnap van, technikailag ezért kezdődik a szertartás a mi időszámításunk szerint szombaton.
Amikor itt a gép előtt tűnődtem, hogy mi a fenét írjak, rájöttem, hogy van nekem kifejezetten nagyszombati versem. Szerepel is a kötetemben. Nem tartom különösebben nagy műalkotásnak; ifjú voltam és bohó, amikor írtam; a címe is mutatja, hogy enyhén szólva didaktikus – de talán nem érdektelen, hogy idézzem. Már csak azért sem, mert homlokegyenest másról szól, mint amiről itt írtam. Nem véletlenül. A kivételeket többnyire a statisztika produkálja – de megesik, hogy tudatos (alkalmasint öröktől való) tervezés eredményei...
Apologetika – 1.
ha látnád őt a kis szobában miután minden befejeződni látszott s helyére gördült a szikla ha látnád arcára róva a tegnap ha egyszer arra járnál könnyek közötti mosolyból értenéd-e beavatott már tudja várja
|
Címkék: Vallás, Vers
Bazmeg!
Nagypénteki posztként idemásolok egy cikket a mai Népszabadságból:
A hazaárulózó pap, a megijedt nyugdíjas és a félbeszakadt gyónás
Irénke néni negyven éve jár a budapesti vízivárosi Szent Anna-templomba. Most is, mint mindig, gyónni szeretett volna a húsvéti ünnepek előtt. A pap azonban nem oldozta fel, mert "hazaárulóknak az nem jár".
Kovács Gyuláné közel negyven éve él a budai I. kerületben. A hetvenöt éves nyugdíjas aszszony hívő katolikusként minden vasárnap misére jár a közeli Szent Anna-templomba. - Olyan ez nekem, mintha hazajárnék, ismerem a csöndjét, az orgona játékát - mondja. Az idős asszony már két hónapja nem volt templomban, mert négy éve megfogadta, hogy a választási kampány időszakában nem jár a misékre. - Nem tudom elfogadni, hogy a templomban politizálnak. A katekizmust és a hittant én nem így tanultam. Virágvasárnapon, ami most április kilencedikére esett, Irénke néni úgy döntött, hogy elmegy a fél nyolcas misére. - Nagyon vágytam már rá, hogy templomba mehessek - mondja az asszony, aki húsvét előtt mindenképp gyónni szeretett volna. A mise előtt a gyóntatófülkébe lépett, és az előimádság után annak rendje és módja szerint sorolni kezdte a bűneit Domi atyának. Amikor kiejtette a száján, hogy már két hónapja nem volt templomban, a pap közbeszólt: akkor maga is éppen olyan hazaáruló, mint a kormány meg Gyurcsány. Az idős asszony még fel sem ocsúdott, amikor a pap nekiszegezte a következő kérdést: - Ezek szerint ön is MSZP-szimpatizáns? Irénke néni igennel válaszolt. - Megkértem, hogy ne politizáljon, mert nem ezért jöttem - emlékszik vissza az asszony, aki folytatni szerette volna a gyónást, ám a pap ismét közbeszólt, és heves kormánybírálatba kezdett. Szó szót követett, pedig már majdnem a záróimánál tartottak. A pap hirtelen így szólt: - Nem oldozom föl magát, hazaárulókat nem oldozok fel. Irénke néni azt hitte, rosszul hall, ezért visszakérdezett: - Nem oldoz fel? A válasz kategorikus nem volt. - Kitámolyogtam és lerogytam az utolsó sor utolsó székébe. Szörnyen megalázva éreztem magam - meséli Kovácsné, aki teljesen összetört az eset után. - El vagyok keseredve, hogy itt tartunk. Megkerestük a vízivárosi Szent Anna-templom plébánosát, Jánosa Domokost, akit hívei Domi atyának szólítanak, hogy mondja el, hogyan történt az ominózus eset. A plébános azonban gyónási titokra hivatkozva elzárkózott kérdéseinktől. Domi atya gyalázatosnak tartja, hogy kampánytémává tették az idős asszony esetét, majd búcsúzóul még hozzáfűzte: meggyőződése szerint Kovácsné az MSZP beépített embere. A Budapesti Főegyházmegyei Hivatal sajtóreferense, Tóth János Csaba érdeklődésünkre azt közölte: egyelőre nincs véleményük az ügyről, mielőtt kialakítanák álláspontjukat, szeretnék meghallgatni mindkét felet.
Sztavrogin visszatér
„Nem gondoltak a rózsakertre, és elkövették, amit nem szabad.
Ezentúl üldözöttek lesznek és magányosak, mint egy lepkegyűjtő. Üveg alá kerűlnek valahányan.
Üveg alatt, tűhegyre szúrva ragyog, ragyog a lepketábor. Önök ragyognak, uraim.
Félek. Kérem a köpenyem.”
|
Címkék: Politika, Vallás, Vers
Egy nagycsütörtök falára
Tegnap este hírekre vadászva – szokásom ellnére – kapcsolgattam ide-oda a tévét. Hirtelen a színes képek között egy fekete-fehér képernyő. M2. Portéréfilm. Pilinszky. Fehér haj. Cigarettafüst. Vágóképek. Vagonok. Barakkok. Egy kapu – a kapu –: „ARBEIT MACHT FREI”. Felhangzó sorok; Törőcsik Mari.
Kárhozat
Holott a semmi van jelen, a világ azért tovább lüktet, az erek szállítják a vért, a kéz csomót köt, kulcsra zár, gyufát gyújt és megágyaz éjszakára.
|
Nagycsütörtök van. Az elárulás és elárultatás napja; a magány és a meg nem értettség napja. Az Eukharisztia alapítása: a véres drámát elővételező, nem látható, csak tudható szenvedés. Emberig hajoló alázat, és az örök kérdés: az alázat alázattal elfogadható-e?
Sztavrogin elköszön
„Unatkozom. Kérem a köpenyem. Mielőtt bármit elkövetnek, gondoljanak a rózsakertre, vagy még inkább egyetlen rózsatőre, egyetlen egy rózsára, uraim.”
|
Címkék: Vallás, Vers
A költészet napja
Ezen a nyelven
és akkor is mert egyszer ideérnek a fények kigyönyörül a keserves ég a Nap fölöttünk ébred
és akkor is és nyitott számba ha taposnak míg lehelni tudom a szót míg kifosztott mellem beroskad
és akkor is és ezerszer kivégezve holtan ha minden ízemben összetépve ha lánctalpak alól kidaloltan
és akkor is újra és megint a halál ellen ha földrésznyi lesz a pestis kell aki szól énekel szeret ezen a nyelven
(Birtalan Ferenc, 1986)
|
Címkék: Vers
Békák és barátok
Természetesen könyékig rágtam mind a tíz ujjam tegnap este, és természetesen én se tudtam se köpni, se nyelni, hogy bejutott az MDF. Gyönyörű disszociációt éltem át: a lelkem koalíciót féltő része azon drukkolt, hogy álljanak meg 4,99 %-nál; a lelkem demokrata része azon drukkolt, hogy lépjék át a küszöböt, mert minél színesebb a parlament, annál jobb. Amióta pedig átlépték, azon görcsölök, hogy na, akkor vajon most mi a nyű lesz itten... A politológusnak hívott levelibékák persze csaknem egyöntetűen azt jósolják, hogy marad a koalíció, de azért Magyarország látott már nagy csodákat és nagy disznóságokat.
Aztán, mire eljutottam odáig, hogy kilőjem a tévét, beütött az övön aluli frusztráció, onnan, ahonnan a legkevésbé számítottam rá. Egy nappal korábban megígértem egy tévével nem rendelkező barátomnak, hogy este tíz körül dobok neki egy SMS-t, hogy mi a helyzet. Nemcsak ő és én: mindenki arra számított, hogy addigra bőven elődl, milyen kormány lesz. Persze nem dőlt el. És végig azon görcsöltem, hogy meg kéne írnom azt az SMS-t, hiszen megígértem, de hogy a bánatba lehetne besűríteni akár 5×160 karakterbe is azt a feszültséget, azt az ordas nagy bizonytalanságot, azt a teljes körvonalazatlanságot, ami van. Percről percre, negyedóráról negyedórára változott a dolog, és ma már nyilván ez a barátom is tudja, hogy nem lehet tudni semmi biztosat.
Csakhogy, amint írtam, mihelyt a tévét kikapcsoltam, pittyeg a mobilom. Az illető barátom írt, teljesen számonkérő stílusban, hogy ő várta az SMS-t, de én arra se méltatom őt, hogy pár sort írjak neki... – Gyorsan válaszoltam, hogy figyelj, ne már, azért nem írtam, mert nem volt mit, és hogy beszéljünk telefonon. (Hosszú órákat szoktunk beszélgetni.) Kisvártatva jött a válasz-SMS, miszerint nem, ne beszéljünk telefonon, és elege van belőlem, meg a blogomból is, meg a virtuális kapcsolatunkból, és nem tekint a barátjának.
Borzasztó volt olvasni.
Hívtam – kinyomott. Írtam még SMS-t – nem válaszolt. Nagyon fáj. :-( Jobban,mint ahogy azt szavakba tudom itt foglalni.
Ez a tejcukor-érzékenység meg jobban kiborít, mint elsőre gondoltam volna. Nagyon nehezen viselem a gondolatát, nagyon nehezen viselem önmagamat ebben az állapotban. Rengeteg macera, rengeteg odafigyelés – más se hiányzott nekem most, amúgy is olyan habkönnyű és vidámka volt a pici életem... A mai napon meg lett fejelve mindez egy csomó soron kívül munkával; 6 óra helyett 1/4 9-kor indultam haza, addigra már abszolválva a második dilibogyót is.
Tomi aranyos volt ma (is). Utánajárt, és vett nekem tejcukor-mentes tejet meg margarint meg joghurtot; vett olyan zsömlét, amely nem tejjel készült, mégis finom – szóval nagyon aggódik értem; kedves és figyelmes. (Mondhatnám: laktózmentes tejben-vajban füröszt. ;-)) Az élet minden elbaszottságának dacára azért baromi szerencsés vagyok, hogy ő van.
Címkék: Kapcsolatok, Politika, Szomatik
Intoleráns vagyok
Tudom, hogy ez sokaknak nem újság, de most már papírom is van róla. Persze nem mindenre vagyok intoleráns; van, amire jobban, van, amire kevésbé.
A laktózra például kifejezetten.
A laktóz magyarul tejcukor. Ez egy olyan összetett molekula, amely két cukormolekulából áll. Ez a tejjel, ill. tejtermékekkel kerül a szervezetbe. Felszívódni pedig csak úgy tud, ha előtte lebomlik, vissza arra a bizonyos 2 db egyszerű cukorra. Ezt a hasítást végzi a laktáz nevű enzim. Már akiben. Bennem nem.
Ha pedig nem hasad szét a laktóz a vékonybélben, akkor a vastagbélbe kerül, ahol viszont csúful bomlik le. Hogy molekulárisan hogyan, az melléékes, de az eredmény az puffadtság, émelygés, hasi görcs és hasmenés. Ez az ún. laktóz-intolerancia, más néven tejcukor-érzékenység. A tünetek stimmeltek eddig is, már régóta – a tanár úr pont ezért javasolta a vizsgálatot. Ez két körben történt, kedden és pénteken. Tegnap kaptam meg a pozitív leletet.
Most az van, hogy egyelőre egy hónapig szigorú diéta. Ki kell vonni a laktózt a szervezetből. Nincs tej, tejszín, tejföl, joghurt, kefír, sajt, tejcsoki, körözött, kifli, fehér kenyér, Túró Rudi; ki van zárva egy csomó konzerv és felvágott, mert azokban is van tejsavó, abban meg laktóz. Aztán majd lehet, hogy apránként ezek visszaépíthetők az étrendbe. Egyszer. Idővel.
Ma elmentünk az állatkertbe. Kiderült, hogy a zsiráfokat újabban nem szabad etetni, még zoocsemegével sem. Nagyon-nagyon el voltam keseredve. Jonas egyszer-kétszer hagyta, hogy futólag megsimogassam az állát, de Santana épp csak oda-odalesett, és iszonyatosan nem törődött velem.
Bánatos vagyok. Ja, meg intoleráns. De ezt már írtam.
Címkék: Gasztro, Szomatik
Kampánycsend
Két svéd gyermekverset másolok ide, kampánycsend ürügyén. A másikat már gyakran idézgettem ilyen-olyan kontextusban, úgyhogy más oldalakon is elképzelhető, hogy a nevemre rákeresve valaki belefut. Mindkét vers szerzője Ingrid Sjöstrand; a verseket Tótfalusi István fordította.
Titkos béketárgyalások
Titkos béketárgyalások – olvastam az újságban. Szerintem nem helyes, hogy titkosak a béketárgyalások.
A háború bezzeg sose titkos. Egy háború, ahol egy puska se dörrent! Egy háború, ahol senki se halt meg! Egy háború, amit észre se vett senki, mert csak a háboristák mentek oda, és ott csúnyákat gondoltak egymásról titokban. Titokban hahaha!
Van hozzá közöd?
Van hozzá közöd, mit csinálok? És hogy mit gonolok? Van hozzá közöm, mit csinálsz? És hogy mit gonolsz? Van közünk egymáshoz? Hozzám, hozzád, mindenkihez, aki véletlenül épp itt él épp most, és akitől függ, hogy mi lesz a világból? Van közünk egymáshoz, talán, igen.
|
Címkék: Politika, Vers
ÁPRILIS 9.
(FLAME is lesz ebben a posztban, szólok jó előre.)
* * *
Tudjátok, mi lesz most április 9-én, holnapután? Ki nem találnátok.
(...)
Na...?
(...)
Még próbálkozás...?
(...)
Senki többet...?
Jó, akkor megmondom.
Virágvasárnap lesz. Annak ünnepe, hogy Jézus mint ünnepelt Messiás szamárháton bevonult Jeruzsálembe. Azért szamár- és nem lóháton, mert a lovaglás státuszszimbólum volt, mint ma egy luxusautó. Mai díszletezésben így hangoznék a HÍRADÁS: nem BMW-vel érkezett, hanem kispolszkival.
Virágvasárnap a nagyhét kezdete, csúcsán a Húsvéti Szent Háromnappal. A hívő közösség Jézus szenvedésében mélyed el: az elárulás, az elhagyatottság, a halál és a sír csöndjében, amely húsvét hajnalán átcsap a feltámadás örömünnepébe: az Élet diadalába. A húsvéti öröm áthatja az egész keresztény egzisztenciát, de kiemelten is jelen van húsvét nyolcadában, vagyis a húsvét vasárnappal kezdődő egy hétben.
Húsvét ünnepe, az azt megelőző és az azt követő egy-egy héttel, az egész egyház szíve. Az egyház szándéka szerint ilyenkor az egyén és a közösség figyelme koncentráltan fordul el a látható világtól, és néz azon túlra: az élet és halál misztériumának bensőséges átelmélkedése évről évre viszi közelebb az embert a Lét megértéséhez, és mélyíti el a hitben, reményben és szeretetben.
* * *
2006-ban úgy rendeltetett Magyarországon, hogy ez a csodás ajándék erővel elvétetik a Jézust szeretőktől. Idén ez a két hét – nagyhét és húsvét nyolcada – nem a csöndes befelé fordulás és ujjongva Istenhez emelkedés ideje lesz, hanem (amennyiben okulhatunk 2002 eseményeiből) a választási kampány legbrutálisabb időszaka. Négy éve ugyanezt a két hetet olyan kifejezések jellemezték, mint suttogó propaganda; 40, majd 70%-os gázáremelés; beszéd a Testnevelési Tudományegyetemen (vagy hogy híjják ma a TF-et); „alakítsunk polgári köröket”; kétmillió ember a Kossuth téren; és persze „Mindenki hozzon magával MÉG - EGY - EMBERT”.
Most se lehet másra számítani. Esetleg valamivel rosszabbra.
Azóta fáj ez, hogy a köztársasági elnök kitűzte az időpontot. Ismerem magamat: nem leszek képes kivonni magam a politika nyomása alól. Utálni fogom magam emiatt, romokban lesz az énképem. Utálni fogom Sólyom Lászlót, mert elvette a húsvétomat; mert választhatott volna korábbi vagy későbbi időpontot – bármit, csak ne ezt a két hetet. És torokszorító harag lesz bennem a habzó szájú vérkeresztények iránt, akik tele pofával tudnak gyűlölködni, ha egy kis plusz zsére kell megvágni az államot, teszem azt „egyházi iskolák” címén – de akik hónapok óta egy kurva szót nem szóltak, egyetlen egyszer sem, ez ellen a méltatlan, minden Jézus-hívőt megalázó és semmibe vevő időzítés ellen.
Keresztény Magyarország! No hiszen! :-( Címkék: Politika, Vallás
Verselemzés
Azon tűnődöm, hogy tartozom esetleg némi magyarázattal a blog olvasóinak, miért is írtam én kb. 16-17 évesen a minap felidézett Tenyérjóslat c. verset. Mitől támadhattak olyan félelmeim akkoriban (a '80-as évek közepe táján), hogy „sziklát keres új fészkének a sas”? Átlapoztam a korabeli kézirataimat, és tényleg nem találtam a verset, így a pontos dátumát sem tudom. Nem akarom a post hoc, ergo propter hoc hibáját elkövetni, de van egy-két kósza emlékem azokból az évekből, amelyek biztos, hogy összefüggenek a vers keletkezésével.
Elöljáróban annyit: árulkodik a neveltetésemről, hogy antiszemitizmussal és rasszizmussal nagyon sokáig nem találkoztam. Általános másodikban jött egy cigány kislány az osztályba, és a többiek elkezdtek csúfolódni meg utálkozni a háta mögött, hogy „fúúúj, cigány jár az osztályba!” Amikor otthon én is rákezdtem, hogy „fúúúj, cigány jár az osztályba”, akkor Apa leültetett, és kb. másfél órát beszélgettünk arról, mi az, hogy cigány, meg mi az, hogy előítélet, meg ilyesmi. Onnantól kezdve föl sem merült bennem, hogy bárkivel szemben averziót tápláljak magamban a származása miatt. Ez ilyen egyszerű.
Aztán találkoztam idővel a zsidóság fogalmával is, elég speciális kontextusban. Szeretnék idézni egy passzust a Tudatmódosítók c. oldalamról. Íme:
Apám Valóban c. verse kapcsán találkoztam Peter Weiss nevével, és – emlékezetem szerint – az általános iskolai ballagás utáni nyáron olvastam el A vizsgálat c. drámát.
„A német drámaíró leghíresebb dokumentarista darabja, az 1965-ben született tizenegy énekből álló oratórium, a németországi Auschwitz-per (1963–1966) jegyzőkönyveinek felhasználása alapján készült. A darab egy törvényszéken játszódik, a vádlottak padján – saját nevükön – az auschwitzi koncentrációs tábor egykori személyzete, orvosok, kihallgató tisztek, őrök stb. ülnek. A tanúk a tábort túlélt egykori foglyok, illetve a tábor néhány német alkalmazottja. Rajtuk kívül még a vád és a védelem képviselője, valamint a bíró szerepel az előadásban. A darabban nincs cselekmény és színpadi utasítás, csak a bírósági procedúrában megszólalók hangját halljuk. Az egyes énekek a tábor poklának újabb és újabb köreibe vezetnek alá. A névtelenül szereplő tanúk, a táborban egykor nevüktől megfosztott foglyok szenvtelen monotóniában, harag és neheztelés nélkül részletezik a velük történteket. (...) Ebben az egységes és összefogott lüktetésben halljuk a táborba való megérkezésről, a szelekcióról, a tábor politikai osztályán folyó kínzásokról, a tömeges kivégzésekről, a szívbe adott fenolinjekciókról, az éhségcellákról, a gázkamrákról, a krematóriumokról szóló emlékezéseket is. Általuk a mérhetetlen szenvedéseken túl az egész tábor működéséről és struktúrájáról is pontos képet kapunk. De Peter Weiss oratóriuma nem is annyira az auschwitzi láger, mint inkább a húsz évvel később lefolyt per drámája. A szigorú szerkezetbe zárt, versbe szedett emlékezésekben az író »költészetté tudott emelni olyan anyagot, amely addig nem számított költőinek« – mondja a darab fordítója, Vas István.” (Tiszóczi Tamás)
Itt kezdődött a zsidósághoz, holokauszthoz és napjaink antiszemitizmusához való furcsa viszonyom. Ennek mibenlétét nehezen tudnám meghatározni. Beszélgetések során – definíció helyett – ezzel a fordulattal szoktam érzékeltetni attitűdömet: noha meleg vagyok, zsidó nem vagyok, mégis sokkal jobban felháborít és megvisel, ha zsidózást hallok vagy olvasok, mint ha buzizást. Miért? Nem tudom. De az antiszemitizmus el nem viselése kiirthatatlanul beépült a személyiségembe.
Ki szabad ám nevetni, de kamaszként a fejemben valahogy úgy álltak össze a dolgok, hogy a rasszizmus és az antiszemitizmus a múlté: a néger rabszolgaságot eltörölték, 1945-ben pedig fölszabadították a koncentrációs táborokat. Soha nem találkoztam olyasmivel, hogy zsidózás.
Aztán gimnazistaként valami megváltozott. Akkoriban (1984-85-ben) játszották a Karpov-Kaszparov sakkvilágbajnoki páros mérkőzést, amely mindenféle előzményeivel és utózmányaival még a nem sakkfanatikus közvélemény figyelmét is fölkeltette. Volt nekem egy osztálytársam a gimnáziumban, aki már elsős korunkban mesterjelölti szinten sakkozott – vele beszélgettünk sokat a sakkról, többek között a két játékos esélyeiről. Én Kaszparovnak drukkoltam, ő Karpovnak. Erről jól el lehetett vitatkozni, igen ám, de egyszer kiderült: azért utálja Kaszparovot, mert az zsidó.
Döbbenetes volt. Nagyon jó haverok voltunk a Tibivel, kedves, jóindulatú srác volt – és akkor egyszerre valami olyasmit mondott, amitől hirtelen nem tudtam, hol vagyok: föltámadt a múlt? visszarepültem negyven évet? Hát mi van itt?! Auschwitz után létezik még olyan ember, akinek a szájában szitokszó az, hogy zsidó?!
Felháborodtam, de elsősorban is: nem értettem – és ez a nem értés metafizikai szintű szorongást generált bennem. Ezt a szorongást ma is őrzöm, bár akkoriban egy időre még alábbhagyott. Eltelt körülöttem pár zsidózásmentes év, aztán uccu, jött a rendszerváltás.
1989-ben, ha valaki még emlékszik, az obligát kávéházi vitatéma az volt, hogy a két „nagy” közül melyikre kell voksolni: az MDF-re vagy az SZDSZ-re. Nemigen láttam át akkoriban a különbséget: sokakhoz hasonlóan csak azt tartottam fontosnak, hogy történjék meg az állampárt leváltása; naiv módon azt hittem, mindenki ugyanúgy jót akar mindenkinek, csak van, aki egy kicsit máshová helyezi a hangsúlyokat. Ilyenformán kellemes csevegésnek szántam, amikor akkori munkahelyemen, a könyvesboltban, egy kevésbé forgalmas őszi délelőttön megkérdeztem Marci nevű, velem egyidős kollegámat (egyébként egy aránylag ismert író fia), hogy ugyan, kire fog szavazni majd tavasszal: az MDF-re vagy az SZDSZ-re? – Az MDF-re – mondta magától értetődően. – És miért? – tettem fel a következő kérdést. – Azért, mert ha az SZDSZ alapítana kormányt, túl erős lenne a Parlamentben a zsidó lobby – közölte velem olyan evidenciával, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk.
Köpni-nyelni nem tudtam. Hogy Tibi évekkel ezelőtt lerohadtzsidózta Kaszparovot? Nagyon rosszul érintett, de hát gyerek volt, nem is volt tétje a dolognak; folyósói locsifecsiben, csak ha önmagamra nézek vissza, tudom, mennyi baromságot hord össze az ember gimnazistaként! Na de azóta felnőttünk! Rendszerváltozásra készülünk: itt komoly, politikai döntést kell hozni, komoly, politikai érvek alapján!
Zsidó lobby?!
Van ilyen? Létezik? Ez „komoly, politikai érv”?! Számít bármit, hogy ki zsidó és ki nem?! Hát hiába szállt az égre a füst hatmillió elégetett ember után? Semmit nem tanultunk belőle? Ugyanolyan ostoba, begyepesedett fafejek vagyunk, mintha mindez meg se történt volna? (És akkor még nem találkoztam azzal a nézettel, amely szerint mindez meg se történt!) Mi lesz ezzel a világgal? Mi lesz velünk?! – Innentől a folyamat önjáróvá vált bennem, és máig az, hiszen 1989 számomra csak tegnap volt.
Hát valamikor e két esemény: az első felháborodás és a négy évvel későbbi riadalom közti időben született az a bizonyos vers.
Címkék: Emlék, Kisebbség, Politika, Vers
Für Deutsch...?
Megint politika, bocsi. De ez nagyon muszáj.
A Gyurcsány-Orbán vitában, így négy nappal a választás előtt, Orbán nemcsak a 100 ezer forintos minimálbért rántotta elő a zsebéből, és csapta le az asztalra hanyag eleganciával, hanem arcpirulás nélkül elővarázsolta a levegőből egy Budapest-fejlesztési Minisztérium ígéretét, amiről eddig ember nem hallott soha.
Túl azon, hogy az 1998-as Budapest-ellenes Fidesz-hadjárat után Orbánnak Budapest-fejlesztésről beszélni körülbelül olyan arcátlanság, mintha pl. a túloldalon Gál Zoltánt kiáltanák ki a gyülekezési jog védőszentjévé, szükségszerűen ide kívánkozik egy kérdés.
Viktor drága, ha véletlenül a blogomba tévedsz, ugyan, áruld már el nekem: csak nem megint államvizsga előtt áll valamelyik focista haverod, akinek diplomaajándékul kijár egy új minisztérium?!
Címkék: Politika
Megint szépirodalom
Csak úgy. Mert szerintem jó és fontos vers.
Verbőczy Antal:
Történetek – Bertolt Brecht-, Jacques Prévert- és Örkény István-történetekről
1
tíz- vagy ezeréves a szabadság első napján mindenki éhes
a főtéren keszkenőbe egy cipó illatozik a jövőbe
kordonnak feszül a tömeg az éhes az éhesre lövet
tíz- vagy ezeréves a szabadság első napján mindenki véres
2
(MINDEN KÜLÖN ÉRTESÍTÉS HELYETT TUDATJUK: HADVEZÉREI ÉS TÁBORNOKAI RÉSZÉRE F. HÓ 28-ÁN KLUBDÉLUTÁNT RENDEZ A TÖRTÉNELEM)
Che Guevara nem jön el bolíviai fenyveseket ábrázoló színes képeslapon köszönti a résztvevőket elnézésüket kérve a távolmaradásért amit elfoglaltságával indokol
lampionokkal hangulatossá tett konfettivel beszórt terem falán cirádás betűkkel egy jelmondat: LÉGÜRES TÉRBEN NEM TERJED A HANG Jeanne d'Arc azzal a kérdéssel fordul szomszédjához hogy mivel látja bizonyítva a tételt miszerint légüres térben nem terjed a hang Malinovszkij töpreng egy darabig aztán elmeséli amikor kitárták a zujanyozók ajtaját hatmillió kiáltást gyűjtöttek a történelem szertárába
Hamm a horda vezére Néró „Tűz” című versét olvasgatja felhívja a császár figyelmét hol húzzon a versen hogy a tűz ropogó ritmusát visszaadja
konyakozgatva a kerekasztal mellett egy emelkedett hangú társaság gyufaszálakból kirakja az arcvonalakat később definiálja az igazságos és igazságtalan háború fogalmát s elmozdítva egy-egy gyufaszálat vitatkoznak a helyes stratégián
a klubdélután jellemzőjeként említhető a közvetlen baráti hangulat ahol a jelenlévők kölcsönös megértéssel beszélgetnek arról a háborúban van aki meghal van aki meggazdagodik beszélgetnek a fronton whiskyt ivó fehér kesztyűs amerikai tisztekről beszélgetnek német katonákról a német katonák fanatizmusáról közös sírokról beszélgetnek hol békésen megfér fehér kesztyű és fanatizmus beszélgetnek csontokról amit a kutyák szeretnek a kutyákról akiket az ember szeret és a konzekvenciáról amit szeretnek levonni az emberek beszélgetnek arról hogy a háborúban van aki meghal van aki meggazdagodik
3
forduljon a fal felé kezet a tarkóra nos induljunk ki a maga példájából – mondta a tiszt – tehát: adva van a háború valamint két hadsereg az egyiket A-val a másikat B-vel jelöljük ha az A sereg egyik katonája a B sereg katonái közül néhányat megöl akkor az A sereg szempontjából hős a B sereg szempontjából gyilkos bizonyítás: ha a B sereg egyik katonája az A sereg katonái közül néhányat megöl akkor a B sereg szempontjából hős az A sereg szempontjából gyilkos
az A sereg szempontjából az A sereg halottja a háború áldozata a B sereg halottja elpusztított ellenség bizonyítás: a B sereg szempontjából a B sereg halottja a háború áldozata az A sereg halottja elpusztított ellenség
az A sereg elveszíti a háborút ezért vesztesnek nevezik a B sereg győz tehát győztesnek nevezik bizonyítás: a jelzett betűket cseréljük fel a győztes és vesztes jelzők előtt
tetszik a lojalitása érdekes és elgondolkodtató – mondta a tiszt – aztán lelőtte
|
Címkék: Vers
Future in the past
Egy kommentből: „Balázs, remélem nem fog kampánybloggá alakulni a blogod.”
Az aggodalom jogos. Úgyhogy aktuálpolitika helyett irodalom. Van egy versem, amely az elmúlt hetekben többször is eszembe jutott, s már gondoltam, hogy közzéteszem. Annak ellenére, hogy nem tartom számon (nem is találtam a kéziratát, fejből idézem), mert nem valami jó vers. Ami talán megbocsátható, mert mintegy húsz éve írtam.
Tenyérjóslat
beszögezett vagonajtók üres duna-part enola gay sziréna
sziklát keres új fészkének a sas
|
Címkék: Politika, Vers
Számos hazugság
A mai Fidesz-gyűlésről szóló beszámoló végén olvasom:
A rendezvény után Deutsch-Für Tamás közleményt adott ki, amelyben azt írta, jóval több mint másfél millió ember vett részt a nagygyűlésen. Szerinte "soha az elmúlt 16 évben ennyi ember nem vett még részt politikai nagygyűlésen". A nagygyűlésen elmondott beszédében Orbán Viktor, a Fidesz elnöke megrendítő érzésnek nevezte, hogy "még többen vagyunk, mint négy évvel ezelőtt". Négy évvel ezelőtt a Fidesz és az MDF közös sajtónyilatkozatban köszönte meg "annak a közel kétmillió embernek a részvételét", akik akkor elmentek az Országház előtti Kossuth téren megtartott országos nagygyűlésre.
Tehát akkor nézzük még egyszer, strukturálva.
1.) Fidesz-MDF közlemény a 2002-es létszámról: „közel kétmillió ember”
2.) Deutsch-Für Tamás közleménye a 2006-os létszámról: „jóval több mint másfél millió ember”
3.) Orbán Viktor közleménye a 2006-os létszámról: „még többen vagyunk, mint négy éve”
No comment.
Címkék: Politika
Innen a mondanivalón
Tegnap este Tomival, valamint a fiúkkal (Gáborral, Csabával és Petivel) megnéztük a Brokeback Mountain – Túl a barátságon c. filmet, amely tavaly bezsebelt 3 Oscart, 3 Golden Globe-ot meg egy Arany Oroszlánt. Meleg film ilyen mennyiségben talán még soha nem kapott hivatalos elismerést. A Philadelphia Oscarból és golden Globe-ból csak 2-2-t kapott 1994-ben. a különbség a két mű között az, hogy a Philadelphia jó film. A Brokeback Mountain-nak sincs semmi baja – csak az a gond, hogy emellett sztorija és mondanivalója is kevés van neki. Nem tudom, milyen lehet a film alapjául szolgáló novella, de számomra a történet így, ahogy elém adták, hiteltelen volt; egy D-kategóriás pornófilm szintjét sem ütötte meg. Adott két hipermacsó kovboj 1963-ban, akik annyira macsók, hogy ilyenek szerintem csak képregényben léteznek, és akik beleunva a macsóságba meg a mogorvaságba meg az ötezer birka őrzésébe, egy hideg éjszakán minden átvezetés nélkül megdugják egymást a sátorban. Ezzel önmagában semmi gond nincs, csak épp az egész fordulat a levegőben lógott. Nem következett az előzményekből – mint ahogy aztán a folytatás sem következett az eddigiekből. A két főszereplő nem tudott meggyőzni. Az előbb a képregényeket említettem – és kb. annyira is volt kidolgozva a jellemük, mint az átlagos képregényfiguráké. (Nem akarom leszólni a képregény műfaját, nem is igen ismerem, de azért tudtommal nem jellemző, hogy az volna a természetes közege a mélyre ásó lélekelemzésnek.)
El tudom képzelni, hogy a maga nemében igaza van Tóta W. Árpádnak, aki a Rómeó és Gyula c. cikkében az alábbi mondtokkal ajánlja megtekintésre a filmet:
Ez a történet nem a Gay Pride transzvesztita bohócairól szól, hanem a buzilélekről, ami, és nyilván ez a lényeg, eléggé hasonlít a nembuzi ember lelkéhez. Dilemmák, vágyak, emlékek, bűntudat, ragaszkodás, fájdalom, féltékenység, gyász. A Túl a barátságon sztorija és megvalósítása simán működne heteroszexuális szerelmesfilmként. Rómeó és Júlia, csak itt nem a torzsalkodó családok, hanem a homofób világ szolgáltatja a pressziót. Rendesen, érzékenyen megcsinált Love Story lenne, sőt valójában az is, azzal a melléküzenettel, hogy a buzi is ember. Ő is lehet boldogtalan, és neki is fáj, ha meghal a szerelme. Aki ennyit nem hajlandó elhinni, nem képes felfüggeszteni a gyűlöletét és undorát, és akit nem érdekel a tőle különbözők sorsa, annak nem való a film. Kizökkentené, aztán még a végén kiderülne, hogy a maga gyűlölködő, egyszerű kis világa undorítóbb, mint megannyi kovbojsegg. Mindenki másnak erősen ajánlott. Hogy legalább tudja, miről beszél, aki buzizik.
Valóban: aki nem látott (pontosabban: azt hiszi, hogy nem látott) még buzit közelről, annak lehet, hogy kifejezetten jót tesz a film, amelyben nem szerepelnek sem nyakban hordott fülbe valók, sem rózsaszín bőrtangák, de még szakállas bácsik sem (Jack bajusza és Ennis pajesza nem számít). Sztereotípia-bomlasztásra alkalmas a film, még csak nem is olyan didaktikus, mint a Felelős nagykorúság (ezt 1992-ben láttam, és nagyon sokat segített nekem, de oly mértékben nem jegyzik, hogy a Google egyetlen találatot sem hoz fel rá), és vannak benne érzelmek, jó sok – úgyhogy jó eséllyel a melegmozgalom egyik kultuszfilmjévé fog válni. De ahhoz, hogy az legyen, amit az [origo] kritikája „könnyen átélhető igazi katarzis”-nak nevez – ahhoz nekem ennyi kevés.
Címkék: Film, Melegség
|
Címkék:
5K,
Add tovább,
Agymenés,
Apa,
Brühühü,
EMK,
Emlék,
Életkor,
Felmutatható,
Film,
Gasztro,
Halál,
Humor,
Húbazmeg,
Hüjeblogger,
Jog,
Kapcsolatok,
Kisebbség,
Kommunikáció,
Kopipészt,
Könyv,
Lakás,
Melegség,
Nyaralás,
Panaszkönyv,
Politika,
Pszicho,
Rádió,
Súlyos,
Szemműtét,
Szomatik,
Sztori,
Számvetés,
Tavasz,
Ünnep,
Vallás,
Vendéglátás,
Vers,
Világ+ember,
Virtuál,
Zene
Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye
Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom
Sématerápia
Általam szerkesztett oldal
2015-ben megjelent könyvem:
Felmászok a létra
(versek)
2009-ben megjelent könyvem:
Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)
2008-ban megjelent könyvem:
Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)
Korábbi hónapok:
január 2005 |
február 2005 |
március 2005 |
április 2005 |
május 2005 |
június 2005 |
július 2005 |
augusztus 2005 |
szeptember 2005 |
október 2005 |
november 2005 |
december 2005 |
január 2006 |
február 2006 |
március 2006 |
április 2006 |
május 2006 |
június 2006 |
július 2006 |
augusztus 2006 |
szeptember 2006 |
október 2006 |
november 2006 |
december 2006 |
január 2007 |
február 2007 |
március 2007 |
április 2007 |
május 2007 |
június 2007 |
július 2007 |
augusztus 2007 |
szeptember 2007 |
október 2007 |
november 2007 |
december 2007 |
január 2008 |
február 2008 |
március 2008 |
április 2008 |
május 2008 |
június 2008 |
július 2008 |
augusztus 2008 |
szeptember 2008 |
október 2008 |
november 2008 |
december 2008 |
január 2009 |
február 2009 |
március 2009 |
április 2009 |
május 2009 |
június 2009 |
július 2009 |
augusztus 2009 |
szeptember 2009 |
október 2009 |
november 2009 |
december 2009 |
január 2010 |
február 2010 |
március 2010 |
április 2010 |
május 2010 |
június 2010 |
július 2010 |
augusztus 2010 |
szeptember 2010 |
október 2010 |
november 2010 |
december 2010 |
január 2011 |
február 2011 |
március 2011 |
április 2011 |
május 2011 |
június 2011 |
július 2011 |
augusztus 2011 |
szeptember 2011 |
október 2011 |
november 2011 |
december 2011 |
január 2012 |
február 2012 |
március 2012 |
április 2012 |
május 2012 |
június 2012 |
július 2012 |
augusztus 2012 |
szeptember 2012 |
október 2012 |
november 2012 |
december 2012 |
január 2013 |
április 2013 |
május 2013 |
június 2013 |
augusztus 2013 |
szeptember 2013 |
október 2013 |
november 2013 |
december 2013 |
március 2014 |
április 2014 |
május 2014 |
június 2014 |
október 2014 |
december 2014 |
január 2015 |
február 2015 |
március 2015 |
április 2015 |
május 2015 |
július 2015 |
augusztus 2015 |
szeptember 2015 |
november 2015 |
december 2015 |
február 2016 |
március 2016 |
Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)
>>> LEVÉL <<<
|
|